Egy Gripen harci gépünk sajnos lezuhant, a pilóta katapultált, jelenlegi állás szerint a mentőben van, életben van
–ezt Ruszin-Szendi Romulusz honvédelmi miniszter posztolta ki egy rövid videóban.
Tájékoztatása szerint személyi sérülés nem történt, úgy tűnik, a pilóta megtett mindent annak érdekében, hogy a gép honvédségi területen érjen földet. Az ügy kivizsgálása folyamatban van – mondta hozzátéve, hogy a vezérkari főnökkel a helyszínre indul.
Az Országos Mentőszolgálat egy későbbi Facebook-posztban közölte, hogy a lezuhant magyar vadászgép pilótájának állapota stabil, és megfigyelés céljából mentőhelikopterrel kórházba szállítják.
Szolnok polgármestere. Györfi Mihály a helyszínen azt mondta, mivel a Gripenek a kecskeméti légibázison szolgálnak, feltehetően kiképzési gyakorlaton voltak Szolnokon. Györfi megerősítette, hogy az anyagi káron túl emberéletben nem esett kár, mert sikeresen katapultált a pilóta. A tűzoltásban a szolnoki térség sok tűzoltója vett részt.
Megsérült a gerince a Szolnok mellett kigyulladt Gripen pilótájának a katapultálás során, a tisztet megműtik - közölte az Észak-Pesti Centrumkórház-Honvédkórház az MTI-vel. A "vadászgép pilótája jól van". A vizsgálatok szerint a katapultálás során gerincsérülést szenvedett, ezért műtéti beavatkozásra van szüksége, amelyet a tervek szerint kedden végeznek el a Honvédkórház szakemberei - közölték.


