Nagy forgalmat várnak a Balatonnál nyáron

A Magyar Turisztikai Ügynökség becslése szerint 50 és 70 százalék közötti foglalási arányra számíthatna a vidéki szálláshelyek a nyári hónapokban.

Bővüléssel zárhatja a nyarat a belföldi turizmus, hiszen valószínűleg túl fogja szárnyalni a tavalyi teljesítményét – írja a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) közleménye.

Guller Zoltán vezérigazgató 50 és 70 százalék közöttire becsüli a nyári hónapok foglalási arányát a vidéki szálláshelyeken, így tehát a kilátások sokkal kedvezőbbek annál, mint amit néhány hete valószínűsíteni lehetett.

A foglalások aránya vidéken júniusra még csupán 16 százalék, júliusra viszont már 41 százalék, augusztusra pedig 59 százalék. Budapesten a külföldi vendégek elmaradása miatt egyelőre kedvezőtlenebb a helyzet, hiszen a júliusi foglalási arány 25 százalék, az augusztusi 35 százalék. A szálláshelyek egy része ugyanakkor csak később nyit, így ezzel együtt a foglalások száma is nőhet – tette hozzá.

 

 

Új 12 milliárdos pályázat kkv-knek innovációra

Négy új állami pályázat nyílt meg, amelyek közül 12 milliárd forint jut a kisvállalkozásoknak kutatás-fejlesztésre.

A kormány szerdán elfogadta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) kutatás-fejlesztési és innovációs stratégiáját, amelynek részeként péntektől több mint 53 milliárd forint összegű pályázati lehetőség nyílt meg a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alap 145 milliárdos keretösszegéből.

A négy új pályázat az „innovációs lánc” minden szereplőjét érinti, támogatást nyerhetnek a mikro-, kis- és középvállalkozások (kkv), a nagyvállalatok, az egyetemek és a vállalkozások közötti együttműködések is. A kiírások a munkahelyteremtést, a meglévő munkahelyek megőrzését és kiemelten a kkv-k kutatás-fejlesztési, innovációs képességének erősítését szolgálják.

A kkv startprogramra 12 milliárd forintot irányoztak elő, elsősorban olyan mikrovállalkozásoknak, amelyek soha nem pályáztak innovációs célokra, de ötleteiket megvalósítva, akár a jelenlegi kétszeresére, kétezerre is lehetne bővíteni a vállalkozói partnerek számát

(MTI)

 

Bajban a hazai gyártóvállalat német tulajdonosa

A koronavírus egyik első áldozata lehet a gyártásban érdekelt német ZF Friedrichshafen, az egyik legnagyobb német autóalkatrész-beszállító cég.

A világszerte 148 ezer főt foglalkoztató német iparvállalatnak a jelenlegi kilátások szerint 2025-ig módosítania kell a gyártási kapacitását és 12-15 ezer munkahelyet leépítenie, ennek nagyjából a felét Németországban – állítja egy német lap egy kiszivárgott felsővezetői körlevélre hivatkozva, amit a cég nem kommentált.

Az anyacég magyar leánya a ZF Hungária Kft., amely szintén manuális és automatizált sebességváltók, illetve ezek alkatrészeinek gyártásával és értékesítésével foglalkozik Egerben. Vevőik teherautókba, buszokba, kis haszonjárművekbe és személygépjárművekbe építik be ezeket.

A cég az utolsó nyilvános beszámolója szerint 77 milliárd forint forgalmat bonyolított 2018-ban, és a cégadatbázis szerint 1705 főt foglalkoztatnak az egri üzemükben. Arról nincs szó a hírekben, hogy a leépítések hogyan fogják érinteni a leányvállalatokat, azonban vélhetően valahogy fogják, hiszen a 15 ezer fő csupán feléről mondták azt, hogy a német gyárakból kerül elbocsátásra.

(Index)

Étteremben eszel? Megmondom kire fogsz szavazni!

A vírus nyomán egyre látványosabb viselkedési különbségek jellemzik az amerikaiakat és sejthetően az egész nyugati világ polgárait. Erre vonatkozóan tanulságok garmadájával szolgál az a reprezentatív felmérés, amit a Quinnipiac University közvéleménykutatással foglalkozó intézete végzett a napokban. Tim Mullaney kutatásvezető szavaiból kitűnik például az is, hogy nagyon sok voksot veszíthet a novemberi választáson Trump elnök azzal, hogy az utóbbi két hétben ennyire keményen szembeszállt a gazdasági nyitás ütemét  lassítani igyekvőkkel szemben, az idősebb korosztályhoz tartozó, illetve az iparvidékeken élő híveit ugyanis egykönnyen elveszítheti, holott  éppen nekik köszönhetően lett elnök 2016-ban. 

Zentai Péter: Amerikában tudósítóként eltöltött éveim során értettem meg igazán, hogy az Egyesült Államok nem egyszerűen egy ország, hanem egy komplex kísérleti műhely, egy „mikrokozmosz”: „kicsiben” mindig ott képezik le legelőször azokat a lényegbevágó piaci, társadalmi, gazdasági, technológiai, tudományos, politikai, kulturális innovációkat, áramlatokat, fejleményeket, amelyek aztán a világ többi részét is meghatározzák. Ha tehát az Önök friss felmérése azt mutatja, hogy Amerikában a nemzetgazdaság azonnali, szinte korlátlan megnyitását, felpezsdítését a trumpisták, a jobboldali beállítottságúak sokkal inkább akarják, mint a demokraták, baloldali liberálisok, akkor ebből én világtendenciára merek következtetni. Helyesen gondolkodom?

Tim Malloney: Nem szükségszerűen. Az nyilvánvaló, hogy nemcsak az Egyesült Államokban, hanem a világ minden más országában is valamilyen szinten átpolitizálódott a vírus ügy kezelése. Idővel egyre több országban belpolitikai csatározások középpontjába nyomult  a téma. Meghatározóan azokban az államokban, amelyeket erős kezű, karizmatikus vagy annak látszó vezetők irányítanak, olyanok, akik személyes presztízskérdést kreáltak a vírus megállításából, akik – szó szerint kimondva – az országuk, népük elleni háborús támadásként prezentálták a járványt, annak csillapodását pedig saját katonai győzelmükként.

Persze ez nem egyértelmű, mert Fehéroroszország erős embere, Lukasenka vagy a brazil Bolsonaro abból csináltak maguknak presztízskérdést, hogy tagadták a járvány, illetve a vírus jelentőségét. Indiában viszont Modi miniszterelnök, a Fülöp-szigetek fél-diktátora, Duterte viszont drákói szigort alkalmaztak azokkal szemben, akik megsértik a kijárási tilalmakat. Venezuelában a diktátor a politikai ellenfelei lejáratására, üldözésére használta fel a karantén időszakot, Közép-Kelet-Európában is néhol kísérleteztek ilyesfajta technikákkal az erőskezű vezetők.

Ezekből a példákból az következik, hogy az autokratikusan fellépő vezetők számára kizárólag az a fontos, hogy mindig, minden helyzetben meghatározó igazodási pontként tudják magukat prezentálni. Üzeneteik tartalmában csak nagy ritkán fedezhető fel következetesség, koherens világnézet: Donald Trump az elmúlt két-három hónapban egyik nap a kérlelhetetlen szigort, másik nap az azonnali lazítást, nyitást propagálta. Az ilyen vezetők megnyilatkozásainak hasonlósága mindvégig és mindenütt a szemtelen, kioktató stílusban, a másokra, ellenfelekre, ellenségekre való mutogatásban mutatkozott meg a járvány során is.

De az amerikaiak körében végzett friss felmérésükből mégis az rajzolódik ki, hogy világnézetek összecsapásává vált mára, hogy miként kellene, sőt visszamenőlegesen: miként kellett volna kezelnie a politikának a vírusügyet. Eközben az amerikaihoz hasonlatos politikai hozzáállási minták látszanak érvényesülni Európában, az európai közvélemény körében is: Németországban például – ahogy az Egyesült Államokban – dühös, egyre jellemzőbben jobboldali beállítottságú kisemberek ezrei tüntetnek az óvatoskodás, a maszkviselési és egyéb központilag elrendelt, előírt viselkedési normák ellen.

Izgalmas, meghökkentő viselkedési különbségekre derült fény a mi felmérésünkből. Példának okáért: ha ebben a pillanatban nem telefonon beszélnénk egymással a távolból, hanem itt Amerikában egy ismét nyitva tartó étteremben, akkor nyolcvan-kilencven százalékos valószínűséggel csupa republikánus szavazó venne körül minket. Ha fitnesz teremben találkoznánk, akkor is ugyanez lenne a helyzet, sőt még akkor is, ha most közösségi járműre szállnánk. A gyakorlati tapasztalat, az, amit saját szemünkkel látunk, csak megerősítené a friss kutatási eredményeinket: Amerika-szerte sokkal óvatosabbak, félénkebbek a nyitást illetően a demokraták támogatói, mint a republikánusoké.

Ebben mekkora szerepet játszik, hogy Donald Trump az utóbbi időben nyitáspárti propagandát folytat és elvakult hívei ennek megfelelően bátorodnak fel? Velük szemben pedig Trump radikális  ellenfelei, már csak  dacból is, az ellenkezőjét teszik annak, amit tőle hallanak.

Kétségtelenül létezik ez az összefüggés, amióta Donald Trump az Egyesült Államok elnöke.

Csakhogy itt és most, ebben a tematikában nem ez határozza meg a politikai alapú, motiváltságú viselkedési normákat, hanem objektív körülmények: a vírus által közvetlenül-közvetve bekövetkezett halálos tragédiák 90 százaléka sűrűn lakott helyeken, főként nagyvárosokban, nagyon jellemzően a két partvidék mentén történt. A vidéket, a meghatározóan nem sűrűn és főként fehérek lakta kisvárosok, farmok Amerikáját összehasonlíthatatlanul kevésbé érintette a vírus terjedése, mint New Yorkot és a többi nagyvárost, illetve azok közvetlen környékét. A vidéki Amerika márpedig hagyományosan republikánus, a nagyvárosi Amerika, mind a keleti, mind a nyugati partvidék Amerikája pedig tradicionálisan republikánus.

Akkor tehát igazságot takar a New York Times minap megjelent nagy port kavart cikkének tartalma, miszerint „a vírus demokratákat ölt,  a demokrata államokban gyilkolt”.

Ez tényszerűen igazolható. Fontos adalék annak megértéséhez, hogy miért mutatkoznak bátrabbaknak, vakmerőbbeknek a mindennapi élet újrakezdésében Trump szavazói, mint az ellenfelei.
Van azonban több más adalék is a jelenség megvilágításához. Kiemelkedik ezek közül az, hogy az utóbbi két évtizedben a republikánusokhoz, minden esetre inkább a jobboldalhoz „szegődtek” a radikálisan szabadelvű emberek, az úgynevezett libertariánusok, akik mindenféle állami iránymutatástól ódzkodnak, akik tradicionálisan kikérik maguknak, hogy bármilyen hatalom felülről diktálja nekik, hogy mit szabad, mit kell tenniük, és mit tilos. Egy ilyen járvány kapcsán sok milliónyi, meghatározóan vidéken, de nem csekély részben városban élő amerikai – Trumptól függetlenül is – tudatosan dacolt az előírásokkal, szabályokkal, egy részük vélhetőleg mindenféle esetleges vakcina kötelezettséget is visszautasítana, azt viszont mindenképpen, hogy bárki kívülálló korlátozhassa szabad mozgásában. Az általunk megkérdezett középkorú és vidéki amerikaiak nagyobbik hányada kijelentette: maximálisan ellenállna mindenféle központi szabályozásnak, otthon maradási, iskolabezárási, éttermi látogatási tilalomnak, egyéb kötelezettségnek, ha egy újabb vírus hullám nyomán a hatóságok ilyesmikről intézkednének.

Ezek szerint a járvány végül is mit sem változtatott- néhány hónappal az elnökválasztás előtt- a közvéleményen belüli frontvonalakon?

Változtatott és még változtathat is.  Ez utóbbi abban az esetben történik meg, ha a vírus elkezdi szedni áldozatait az úgynevezett Közép-Nyugaton és Délen, a klasszikusan republikánus szavazói többséggel bíró államokban. Floridában például – mely a kétezres évek elejétől republikánus állammá vált – most az ott sok idős halálos áldozatot követelő járvány következtében kimondottan javult Biden demokrata jelölt megválasztásának esélye.
A déli és közép-nyugati államokban különösképpen azt követően romolhat a járványhelyzet, ha nagyon erőltetetten indítják újra a gazdaságukat, a helyi üzleti életet, mit sem törődve az ajánlott biztonsági előírásokkal. Márpedig ennek kezdünk a tanúi lenni.
Romlott Trump elnök megítélése mindeközben több olyan északi, középső  államban, ahol ő győzött 2016-ban, csakhogy  most ezekben az ipari körzetekben az ő szavazóinak egy része  is retteg a gyors újrakezdéstől, mivel náluk  nagy számú áldozatot követelt a vírus áprilisban.
Továbbá: változni látszik a helyzet Trump kárára, amennyiben valószínűsíthetően komoly számban fog veszíteni idős szavazókat. Míg 2016-ban a 65 éven felüliek körében rendkívül jól szerepelt, az idősebb nemzedék tagjai  képezték a republikánusok egyik meghatározó szavazói bázisát, addig az öregek körében roppant sok áldozatot szedő vírus ügyének következetlen „trump-féle”  kezelése ellenséges légkört alakított ki vele szemben. Drámai számban fordulnak el az elnöktől a 65 éven felüliek, közülük is leginkább az elnököt szívtelenséggel vádoló idősebb  asszonyok.

 

The post Étteremben eszel? Megmondom kire fogsz szavazni! appeared first on alapblog.

Mindenkinek kéne egy finn barát

A “bérelj ki egy finnt” kampány idén, az utazási korlátozások idejére az internetre költözött ugyan, viszont a finn turisztikai ügynökség nem állt le vele, és a tágas tereken kívül, ami most aduász hívószó, továbbra is a finnek boldogságával reklámozza az országot, ami igen jó marketing ötlet, hiszen ki ne szeretne olyan boldog, elégedett és lelazult lenni, mint a finnek?

Finn házaspár ismerős meg is testesíti ezt a finn sztereotíp jókedvűséget, bármiről beszélünk, de tényleg bármiről, akár a karanténről, betegségről, akár arról, hogy milyen volt a finn-orosz háború vagy hogy havazott májusban Helsinkiben, amikor fél éve várják a tavaszt. Azon is mosolyognak, hogy á, lehetne, lehetett volna sokkal rosszabb, ha pedig olyan kellemes dolgokról esik szó, mint végre majd utazás, repülés, család vagy finom ételeket enni és jó borokat inni az otthontól távol valami kellemes helyen, akkor véget nem érő hahotázásba torkollik a társalgás. Mintha ismernék azt a nem apró trükköt, hogy aki sokszor meg tud nevettetni, észre sem veszed, de nagyon megkedveled és alig várod már a társaságát, a jókedv az igazán ragályos, az örökké búvalbéleltek, még ha okkal is, riasztó társaságok.

 

 

Forrás: Vakmajom a Facebookon

The post Mindenkinek kéne egy finn barát appeared first on alapblog.

Egyéni közlekedés a Holdon

Érthető biztonsági megfontolásból egy holdra szállás során az űrhajósok nem távolodhatnak el néhány száz méternél messzebb gyalogosan a holdkomptól. Ez azonban sajnos jelentősen korlátozza, hogy mekkora területet tudnak bejárni, megvizsgálni, hol tudnak mintákat gyűjteni. Szükség van tehát a Holdon valamilyen járműre, hogy nagyobb távolságokat is be lehessen járni. A NASA mérnökei megvizsgálták a problémát, hogy hogyan lehetne valamilyen járművet a Holdra juttatni, de arra jutottak, hogy ez a szóba jöhető járművek súlya és mérete miatt egyszerűen lehetetlen.

1969-ben, mindössze három hónappal a történelmi első holdra szállás előtt, ez volt a program vezetőjének, von Braunnak is a véleménye. Ekkor látogatták meg Sam Romano és Pavlics Ferenc a General Motors mérnökei, maguk előtt vezetve Pavlics rádió-távirányítású holdautó modelljét, amire a fiától kölcsönkért, űrhajós ruhába öltöztetett játék katonát ültették. A kiváló mérnök, Pavlics még 1956-ban hagyta el Magyarországot, és az Egyesült Államokban terepjáró járművek fejlesztésén dolgozott. Mindössze fél óra alatt meggyőzték von Braunt, hogy az általuk vázolt koncepció működhet, és az űrhajósok a Holdon akár autózhatnak is.

A koncepció több meglepő elemet is tartalmazott, mivel a járművet különleges környezetre és speciális használati körülményekre tervezték. A jármű egy elektromos autó, amibe azonban nem akkumulátorokat építettek, hanem csak egyszer használatos elemeket, hiszen az autó is csak egyszer használatos. Az autó egyik különlegessége a légüres térre tervezett kerékabroncs, egy sűrű szövésű acélháló, aminek a merevségét nem a tömlőbe fújt levegő, hanem az acélszálak rugalmassága adta. Az autó szerkezeti elemei, a súlycsökkentés érdekében olyan kevés anyagot tartalmaztak, hogy a Földön felállítva összerogyott volna, azonban a Holdon a földi nehézségnek csak a hatoda tapasztalható, így a jármű ott elbírta az űrhajósokat is. Az autót a holdkomp külsején szállították a Holdra, azonban itt nem volt tároló rekesz az autónak. Az autót úgy kellett megtervezni, hogy összehajtogatva elférjen a holdkomp hajtóműjének külső oldalán, egy homorú mélyedésben. A holdra szállás után az űrhajósok meghúznak egy kart, ekkor lecsapódik a rekesz fedőlapja (rajta az autó), majd az autó kicsomagolja és széthajtogatja magát…

Az első autó az Apollo-15 küldetéssel repült. A holdautó nem volt nagyon autószerű, inkább egy golfautóra vagy egy homokfutóra hasonlított, abból is az egyszerűbb kinézetűre. Az autónak se teteje, se motorháza, de még oldala és ajtaja sem volt. A fémvázas, műanyagszövet borítású üléseken azonban kényelmesen ülhettek az űrhajósok a merev szkafanderekben, hátukon a nagy életfenntartó hátizsákokkal. Az autó kezelése is egyszerű volt, a két ülés között elhelyezett egyetlen botkormánnyal bármelyik űrhajós irányíthatta a járművet.

Bár az autó hatótávolsága 90 kilométer volt, a holdkomptól mindössze 5 kilométerre távolodtak el vele, hogy ha meghibásodna, gyalog is biztonságosan visszaérjenek holdkomphoz. Az autó végsebessége 18 km/óra volt, ennél a sebességnél maximális fordulatszámon működtek a kerekek mellé épített villanymotorok, együtt 1 lóerőnyi teljesítményt leadva, de ekkora sebességnél már nagyon porolt az autó. A Hold felszínén a kerekek réseibe ragadt por és apró kavicsszemcsék több méterre is elrepülhettek, ezért fontos szerepe volt a sárhányóknak. Igaz, a por a levegő hiánya miatt azonnal leülepedett.

Az Apollo-17 küldetés során Cernan parancsnok egy kalapácsnyéllel véletlenül letörte az egyik sárhányót, ezt sikeresen visszaragasztották, ám a szigetelőszalagos javítás a hazaúton levált, és a kerék porral borította be az űrhajósokat. A második út előtt Schmitt egy térképből, ragasztószalagból és a holdkompon a lámpák rögzítésére szolgáló két csipeszből készített egy rögtönzött sárhányót. A pótlás olyan tökéletesen működött, hogy földet érése után, a tiszteletére rendezett díszvacsorán Schmitt űrhajóst az Amerikai Karosszérialakatosok Szövetsége tiszteletbeli tagjává választotta!

The post Egyéni közlekedés a Holdon appeared first on alapblog.

Egyéni közlekedés a Holdon

Érthető biztonsági megfontolásból egy holdra szállás során az űrhajósok nem távolodhatnak el néhány száz méternél messzebb gyalogosan a holdkomptól. Ez azonban sajnos jelentősen korlátozza, hogy mekkora területet tudnak bejárni, megvizsgálni, hol tudnak mintákat gyűjteni. Szükség van tehát a Holdon valamilyen járműre, hogy nagyobb távolságokat is be lehessen járni. A NASA mérnökei megvizsgálták a problémát, hogy hogyan lehetne valamilyen járművet a Holdra juttatni, de arra jutottak, hogy ez a szóba jöhető járművek súlya és mérete miatt egyszerűen lehetetlen.

1969-ben, mindössze három hónappal a történelmi első holdra szállás előtt, ez volt a program vezetőjének, von Braunnak is a véleménye. Ekkor látogatták meg Sam Romano és Pavlics Ferenc a General Motors mérnökei, maguk előtt vezetve Pavlics rádió-távirányítású holdautó modelljét, amire a fiától kölcsönkért, űrhajós ruhába öltöztetett játék katonát ültették. A kiváló mérnök, Pavlics még 1956-ban hagyta el Magyarországot, és az Egyesült Államokban terepjáró járművek fejlesztésén dolgozott. Mindössze fél óra alatt meggyőzték von Braunt, hogy az általuk vázolt koncepció működhet, és az űrhajósok a Holdon akár autózhatnak is.

A koncepció több meglepő elemet is tartalmazott, mivel a járművet különleges környezetre és speciális használati körülményekre tervezték. A jármű egy elektromos autó, amibe azonban nem akkumulátorokat építettek, hanem csak egyszer használatos elemeket, hiszen az autó is csak egyszer használatos. Az autó egyik különlegessége a légüres térre tervezett kerékabroncs, egy sűrű szövésű acélháló, aminek a merevségét nem a tömlőbe fújt levegő, hanem az acélszálak rugalmassága adta. Az autó szerkezeti elemei, a súlycsökkentés érdekében olyan kevés anyagot tartalmaztak, hogy a Földön felállítva összerogyott volna, azonban a Holdon a földi nehézségnek csak a hatoda tapasztalható, így a jármű ott elbírta az űrhajósokat is. Az autót a holdkomp külsején szállították a Holdra, azonban itt nem volt tároló rekesz az autónak. Az autót úgy kellett megtervezni, hogy összehajtogatva elférjen a holdkomp hajtóműjének külső oldalán, egy homorú mélyedésben. A holdra szállás után az űrhajósok meghúznak egy kart, ekkor lecsapódik a rekesz fedőlapja (rajta az autó), majd az autó kicsomagolja és széthajtogatja magát…

Az első autó az Apollo-15 küldetéssel repült. A holdautó nem volt nagyon autószerű, inkább egy golfautóra vagy egy homokfutóra hasonlított, abból is az egyszerűbb kinézetűre. Az autónak se teteje, se motorháza, de még oldala és ajtaja sem volt. A fémvázas, műanyagszövet borítású üléseken azonban kényelmesen ülhettek az űrhajósok a merev szkafanderekben, hátukon a nagy életfenntartó hátizsákokkal. Az autó kezelése is egyszerű volt, a két ülés között elhelyezett egyetlen botkormánnyal bármelyik űrhajós irányíthatta a járművet.

Bár az autó hatótávolsága 90 kilométer volt, a holdkomptól mindössze 5 kilométerre távolodtak el vele, hogy ha meghibásodna, gyalog is biztonságosan visszaérjenek holdkomphoz. Az autó végsebessége 18 km/óra volt, ennél a sebességnél maximális fordulatszámon működtek a kerekek mellé épített villanymotorok, együtt 1 lóerőnyi teljesítményt leadva, de ekkora sebességnél már nagyon porolt az autó. A Hold felszínén a kerekek réseibe ragadt por és apró kavicsszemcsék több méterre is elrepülhettek, ezért fontos szerepe volt a sárhányóknak. Igaz, a por a levegő hiánya miatt azonnal leülepedett.

Az Apollo-17 küldetés során Cernan parancsnok egy kalapácsnyéllel véletlenül letörte az egyik sárhányót, ezt sikeresen visszaragasztották, ám a szigetelőszalagos javítás a hazaúton levált, és a kerék porral borította be az űrhajósokat. A második út előtt Schmitt egy térképből, ragasztószalagból és a holdkompon a lámpák rögzítésére szolgáló két csipeszből készített egy rögtönzött sárhányót. A pótlás olyan tökéletesen működött, hogy földet érése után, a tiszteletére rendezett díszvacsorán Schmitt űrhajóst az Amerikai Karosszérialakatosok Szövetsége tiszteletbeli tagjává választotta!

The post Egyéni közlekedés a Holdon appeared first on alapblog.

Koronavírus után: merre tovább webáruházak?

A kiszervezett logisztikai modell jelentheti az e-kereskedelem jövőjét a koronavírus után. Az alábbiakban ehhez adunk segítséget kezdő, és már működő webáruházak tulajdonosainak.

A járványügyi helyzet alapjaiban írta át azokat a trendeket, amelyek a vírus megjelenése előtt megfigyelhetők voltak. A piac megváltozott és az emberek attitűdje is teljesen más lett. Igaz ez az online szektorra is: míg Magyarországon a GKI Digital adatai szerint 2018-ban 3 millió fő körülire volt tehető az aktív online vásárlók száma, addig ez a szám ma körülbelül 3,35 millió, amelyből 50 ezer új online vásárló március óta próbálta ki életében először a webes vásárlást. És bár a gazdasági recesszió hatására a vásárlóerő csökkenhet a második félévben, az elemzések szerint ennek ellenére éves szinten mintegy 25%-kal növekedhet hazánkban az online piac.

A webshopoké lehet a jövő

Mindez pedig azt mutatja, hogy nemcsak a már működő, de az ezután létrejövő webshopoknak is van létjogosultsága. Kérdés azonban, hogy hogyan éri meg leginkább webshopot üzemeltetni és mi a kulcsa annak, hogy nemcsak költséghatékony, de rugalmas és könnyen fejleszthető rendszert is építsünk? Ebben lehet segítségre a fulfillment webshop logisztika, amely jelenlegi formájában néhány éve érhető el Magyarországon, azonban jól látszik, hogy az e-kereskedelem jövőjét jelentheti.

Nem ördögtől való kiszervezni a háttértevékenységeket

A fulfillment az a folyamat, amikor egy termék eljut az online vásárlás pillanatától, a kiszállításon át a vásárló kezébe, ha pedig fulfillment szolgáltatóval dolgozunk együtt, akkor ők veszik át az e-kereskedelmi vállalatoktól a teljes logisztikai folyamataikat: az értékesített termékek raktározását, csomagolását, kiszállítását, valamint számlázását is, ebből azonban a vásárló semmit sem vesz észre. “Kezdő webshop tulajdonosoknak a lehető legjobb döntés egy fulfillment webshop logisztikai szolgáltatóval együttműködni, hiszen a mérethatékonyságnak és a mennyiségi kedvezményeknek köszönhetően általában pénzt spórolunk a minket választó cégeknek, nem beszélve arról, hogy a kiszervezett logisztikával a kapacitás sosem lesz a növekedés gátja, illetve a költségek és a lehetséges terjeszkedéssel járó kiadások is skálázhatóvá válnak a szolgáltatásainknak köszönhetően” – mondta el Csereklyei Bálint, az iLogistic.hu ügyvezetője.

Rugalmas fejlődés forgalomnövekedés esetén is

Sokszor merül fel egy-egy webshopnál, hogy miután beáll egy rendelési szint, merjenek-e még több energiát a marketingre fordítani, annak sikere esetén el tudják-e raktározni a többletárut, fel tudnak-e venni új munkatársakat, akik becsomagolják majd a sok rendelést, és tudják-e tartani a kézbesítési határidőket. Ha fulfillment szolgáltatót választunk, akkor mindez nem jelent problémát, hiszen ők bármilyen forgalomnövekedésre fel vannak készülve, legyen az egy hosszabbtávú növekedés, vagy akár egy szezonális – karácsonyi vagy Black Friday – forgalomnövekedés, egyik sem okozhat változást a szállítási határidőkben.

Skálázható növekedés költséghatékony megoldásokkal

Nem beszélve arról, hogy a kiszervezéssel a költségek is tiszták és növekedés esetén is skálázhatóak lehetnek. A működésnek ezt a formáját választva nem kell raktárbérletet, illetve alkalmazottakat fizetni, illetve nem áll tőke a csomagolóanyagban és az eszközökben sem, hiszen csupán a kiküldött csomagok után van szükség a díjfizetésre. Ez pedig azt jelenti, hogy ha nincs csomag, akkor nem kell az alvállalkozónak sem díjat fizetni.

Egy új vállalkozás létrehozása soha nem egyszerű, azonban a webshop-üzemeltetés egy olyan üzletág, ahol a tulajdonosoknak nem feltétlenül kell mindenhez érteni a raktározástól a szállítás szervezéséig, éppen ezért lehet az e-kereskedelem a jövő gazdaságának kulcsa, a fulfillment webshop logisztika pedig az e-kereskedelem új sikeres modellje, amelyet alkalmazva már csak jó ötletekre és minőségi termékekre lesz szükség, a többit pedig megoldják helyettünk.

 

Nyúl Sándor, új vadászmezőkön

Mindig több tervem volt, mint időm…

Lassít Nyúl Sándor. Demján Sándor üzlettársa és évtizedes bizalmi embere a vírus miatti karantén meghirdetésével egyidőben lépett hátra, és költözött vidékre. A Skála egykori alapembere eladja üzletrészeit is a Demján család örököseinek – így kilép többek közt a WestEnd bevásárló központ és a Gránit Pólus tulajdonosi köréből is.

Visszavonulásával egyben szögre akasztaná az üzletember öltönyt is – feltéve, ha hordana ilyet. Az elmúlt években ugyanis rendre bajor stílusú, a vadászok által is kedvelt zakókban jelent meg. Mi indokolta ezt a merőben szokatlan “business casual” öltözéket? Netán, az üzletemberek között olyan gyakori vadászszenvedély?

Szó sincs ez utóbbiról, én ugyanis a másik oldalon állok, szeretem a természetet és a vadakat is. A vadászzakó alaptörténete még a múlt század ’90-es éveiből ered. Akkoriban Demján Sándorral közös vegyesvállalataink első embere általában a külföldi fél által delegált, többnyire kanadai üzletember volt. Itthoni munkatársaink azonban jobbára engem, az operatív vezetőt tekintették főnöküknek, és ezt Demján, “A Főnök” is megerősítette mikor baráti beszélgetésekben kijelentette: Nálunk a Nyúl viszi a puskát… Aztán az is a vadászzubbony mellett szólt, ahogy divat lett az olasz „érettségiző öltöny” stílus, en pedig beláttam testalkatom korlátait. Ez ügyben a karantén egyébként kifejezetten jó eredményt hozott.

Egészen fiatalon, 1974-ben csatlakozott Demján csapatához. Akkor, amikor még csak kevesen sejtették, hogy belőle nagy formátumú üzletember lesz…

Kimondani is nehéz, de 45 évet dolgoztunk együtt, kivéve azt a két évet, amikor a Magyar Hitelbankot vezette. Különleges ember volt és így természetesen eredeti módon választott ki engem, mint végzős egyetemistát a csapatába. Egyik tanárnőm vetette fel, hogy van egy fiatalember, aki gyökeresen meg akarja változtatni a kiskereskedelmet, van-e kedved vele dolgozni. Persze, hogy érdekelt. Este hétkor találkoztunk az “állásinterjúra”. Az első kérdése ez volt: Tudsz sakkozni? Gyorsan egy hang nélkül játszottunk két partit, majd közölte másnap jöjjek dolgozni- és ezzel el is dőlt a következő évtizedeim sorsa.

Ha jól tudom Ön valóban élversenyző volt, de kardvívásban és nem sakkban!

Ifjúsági bajnok voltam kardvívásban, de sokat sakkoztunk is. A vívás dominánsabban volt, mint ma. Az öltözőben úgynevezett snellpartikat játszottunk, így nem volt nehéz Demjánnal sem megmérkőzni. Később már a Skála idején többször rendeztünk céges sakkbajnokságokat, mert Sándor mindig szerette a versenyt és a szellemi kihívásokat. Ahogy később rendszeresen játszott pókerbajnokságokon is.

Értem, szóval egy sakkpartival bejátszotta magát Demján bizalmi körébe?

Azért ez nem volt ilyen egyszerű, ahhoz el kellett mindent dobnom. Abbahagytam a sportot és teljes mellszélességgel munkához láttam. Az induló csapat minimális létszámú volt. Rögtön a mélyvízbe dobott: elküldött a szemközti boltba öt hamutartóért, majd még aznap üzleti tervet kellett írnom a Skála beruházási hitelkérelméhez. Egyik sem esett nehezemre, mert élmény volt minden nap!  Fiatalok voltunk, mindenki átélte az óriási lehetőséget, hogy valami más minőséget valósítsunk meg a kereskedelemben.  Demján a szövetkezeti szektorból jött és fokozatosan építette fel a Skála áruházak hálózatát. Először a ruházati igazgatóságot, majd a Skála Metro kereskedelmét, 1984-től pedig a Budapest áruházat vezettem. A szocializmusban nagy sikert aratott új kereskedelmi koncepció a rendszerváltás előtt Demjánt átrepítette a Magyar Hitelbank élére, én viszont maradtam vezérigazgató helyettesként a Skálánál.

Ez volt az a bizonyos két “hűtlenségi év”?

Ismét megkérdezte csatlakozom-e hozzá. Nem volt kérdés. Egy nap alatt felfordult az addig kiegyensúlyozott életem. Kiléptem a Skálából és még azon a hétvégén elköltöztem otthonról is. Ez utóbbit egy Latvija kisbusszal…

Nem mondja, hogy vezérigazgatóként kisbusszal kellett járnia?!

Persze, hogy nem. Szép hivatali kocsim volt, de azt leadtam a kétkilós „mobiltelefonnal” együtt. volt egy kisvállalkozásunk, amely gyógynövényeket és készítményeket forgalmazott, ehhez használtuk a kisbuszt.

Nagy kalandba vágtak, hiszen az egykori Szovjetunió országaival kezdtek üzletelni. A Pólus Euroinvest ottani “kalandozásairól” csak a tatárföldi Kamaz-sztori ismert – ez volt ugyanis az első nagy siker anyagilag is. Miben utaztak?

Az Euroinvesttel jó hullámra ültünk rá, bár nehéz volt az indulás. Amikor átvettem a céget semmit sem találtam, minden dokumentáció eltűnt, csupán egy nyugdíjas főkönyvelő, üres számítógépek és hat Toyota autó maradt.

Vagyis tényleg a semmiből kezdtük. Pénzügyi tanácsadással, válságkezeléssel, privatizációval foglalkoztunk, hála a jó csapatnak sikeresen. A Harisnyagyártól a helyi önkormányzatok talpra állításáig szinte mindent elvállaltunk, de akadtak olyan hónapok, amikor munkánk ugyan volt, de az ügyfél nem tudott fizetni, így a hideg vízre valót sem kerestük meg. Volt, hogy otthonról vittem be pénzt a fizetésekre…

… és akkor jött a tatár biznisz! Ez hogy “esett be”?

Helyzeti előnyben voltunk az egykori Szovjetunió önállóságot tanuló tagköztársaságaihoz képest. Nálunk akkorra már levonult az első privatizációs, és az első nagy csődhullám, így kellő tapasztalatokat szereztünk ahhoz, hogy lássuk mi fog ott történni. Megcéloztuk a fizetőképes keresletet. Három köztársaság, a komi, a baskír és a tatár rendelkezett olajjal, és jogokat kapott egy részének az önálló exportjára is. Ez volt az egyik alapja az üzleti elképzeléseinknek. Ebben az időszakban a vállalatok többsége a KGST piac elvesztése miatt került válságba. A piacszerzésünk jól kiegészítette az itthoni válságkezelésünket.

Segítségünkre volt az egykori miniszterelnök -helyettes Maróthy László, aki ott élt és jó kapcsolatokat épített ki a helyi kormányokkal.

Kevesen gondolták, hogy a Kamaz teherautógyárból dollármilliókat lehet keresni. Mi volt a nagy dobás lényege?

A Kamaz teherautógyár privatizációs pályázatát a Demján vezette Közép-Európai Fejlesztési Társaság (CEIC) nyerte el.  A Kamaz menthetetlenül el volt adósodva, friss tőkére volt szüksége a túléléshez. Demján kitalált egy olyan konstrukciót, amit csak az találhatott ki, aki a szocialista hiánygazdaságban nőtt fel. Mivel a tehergépkocsik iránti kereslet óriási volt, a vevők több évet vártak a 25 ezer rubelért vásárolható járművekre, amelyeket a feketepiacon tízszeres áron adtak-vettek. Sándor azt ajánlotta a vevőknek, hogy vásároljanak 25 ezer rubel névértékű részvényt 200 ezer rubelért, aminek fejében öt éven át egy-egy teherautót kapnak. A honoráriumunk a részvények értékéhez kötődött, igy sokat kerestünk az üzleten.

Itt is megnyilvánult Demján szociális érzékenysége is, a pénz egy részét ugyanis jótékony célokra fordította.

Demján nem felejtette el, hogy honnan jött, hogy milyen a szegénység. Úgy érezte, hogy aránytalanul sokat keresett az üzleten, ezért a profit egy részét helyben költöttük el, mégpedig jóléti projektekre. Mecsetet, pravoszláv templomot, lakásokat és munkásszállót építettünk a Káma-parti városnak, Naberezsnije Cselninek a ’90-es évek végén.

Magyar bort is vittek a távoli országba – talán első- és utolsóként.

Az 1992-es tatár parlamenti választás idején megállapodás született: minden család kap egy üveg pezsgőt és egy üveg bort, a gyerekek pedig mikulás csomagot. Írásbeli szerződés nem volt, az üzletet kézfogással kötöttük meg, mert ilyen volt Sándor habitusa és a partnereké is. A tétel meglehetősen méretes volt, kétmillió üveg pezsgő és kétmillió palack bor. Mivel az akkori hazai piacban ilyen mélységben nem voltunk benne, így rögtön szembesültünk az első problémával, hogy itthon nincs elég üveg a palackozáshoz, végül Bulgáriából sikerült behoznunk. Közben kiderült: dugó sincs. Sokáig törtük a fejünket a megoldáson, míg az addig csak a szörpös üvegen látott, csavarzáras megoldást adaptáltuk. Ez azóta elterjedt a borászok körében… de exportáltunk oda és Baskíriába csirkét, marhát, keltető üzemeket, rengeteg almát és egyéb mezőgazdasági termékeket. Mindent, amire szükség volt, és amit meg tudtak fizetni. És a háló-hal analógia is igaz volt: az aligai üdülőben megszerveztük több mint 2000 vezető és hivatalnok képzését. Részt vettünk az ottani privatizációs törvények kidolgozásában és a mezőgazdaság átszervezésének folyamatában. Hosszú évekig kormánytanácsadóként segítettük a piacgazdaságra való átállásukat.

Ez így akár modernkori tündérmesének is tűnhet. Pedig azok, akik valaha egyszer is üzleteltek az egykori Szovjetunióban tudják, hogy sokszor véres sztorik, kegyetlen “megoldások” is szegélyezték az ottani gazdasági életet! 

Ezt nem tagadom. Nekünk is voltak döbbenetes élményeink. Havonta minimum 1 hetet töltöttünk ott, de ez az időszak nagyon kimerítő volt. Szerencsére tudtunk oroszul, és ez sok mindenen átsegített minket. Nagyon megviselt ugyanakkor, amikor például Sándor szállodai szobája előtt egy leszúrt partnerünket találtuk élettelenül, vagy amikor a hotel, ahol laktunk egyik emelete felrobbant.

Még ma sem könnyű eljutni Tatárföldre, Önök hogy közlekedtek?

Ungvárig, azaz Uzsgorodig könnyen eljutottunk Budapestről, ott pedig már várt ránk egy magángép vagy a tatár kormány repülője. Nagyon kedvesek voltak velünk, szinte barátként kezeltek – én például Szása voltam nekik – de ehhez követni kellett a helyi normákat, például a vodkát nem lehetett elkerülni. Szervezetünk sajátos módon védekezett a stressz ellen, mindketten tekintélyes pluszsúlyt szedtünk föl.

Volt, amikor kifejezetten félt?

Nem is egyszer. Történt, hogy egyik ügyfelünk félmillió dollárral tartozott, akkor már harmadszor utaztam ki, hogy bevasaljam tőle a pénzt. A Kazany partján kellemesen eliszogattunk, és megígérte, hogy azonnal utalja az összeget. Nem tette, helyette így szólt: Szása! te biztos nem ismered a tatár közmondást: Az adós általában tovább él, mint a hitelező…Igy nem bolygattuk tovább az ügyet…

Itthon azért egy picit könnyebb volt üzletelni!

Azért voltak bőven kalandok itt is. Csak egy példa: banki hiteleket próbáltunk visszaszerezni. Több banktól kapott például hitelt egy juhász, aki a kölcsön fedezetéül ugyanazt a nem létező 35 ezer birkát jelölte meg. Fizetni pedig egynek sem akart.

Ez a már-már legendás-hírhedt Murányi, a “csillagszemű juhász” volt?

Pontosan. A pénzt ugyan nem tudtuk visszaszerezni, de elismerésnek vettem, hogy amikor bevonult a börtönbe felkért a vagyonának kezelésére. Nem fogadtuk el, de folytattuk ezt az üzletágat. Igy sikerült egy remek telekhez hozzájutnunk. Ez egy nagyon izgalmas, tanulságos és intenzív periódus volt. Az orosz üzlet fejlesztése mellett, dolgoztunk a hazai gazdaság teljes keresztmetszetében, a Zsáner fodrász szövetkezettől az Ikarus, a Taurus reorganizációjában, és egy olyan történelmi sikersztori részesei is lehettünk, mint a Videoton megmentése.

Az említett telken a pesti Szabadság tér melletti üres területen működött egy kis ÁFOR – a MOL elődje – a szerk.- benzinkút. Demjánnal és Andrew Sarlóssal ennek helyére egy korszerű, A-kategóriás irodaházat álmodtunk. Ilyen ugyanis nem volt akkor még a fővárosban. Ez lett a későbbi Bank Center, ami a modern fejlesztések startvonalát is jelentette számunkra.

Ebben viszont már külföldiek, külföldi magyarok is segítettek Önöknek. Többek közt Sarlós Bandi, azaz Andrew Sarlós, Peter Munk, Fejér Béla és Ottó Blau is megjelentek a “Demján-társulatban”!

Nem volt igazán irodaépítési gyakorlatunk, meghívtuk hát Ottó Blaut, aki az egyik legjobban csengő név volt az észak-amerikai piacon. A tanulópénz nem volt csekély. Minden képzeletet és gyakorlatot felülmúló tiszteletdíjat fizettünk neki. De ez volt az egyik legjobb befektetésünk: vele csináltuk meg 1996-ban a Bank Centert, a Pólus Centert, majd később a WestEndet. Nagyon sokat tanultunk tőle. Blaunak köszönhetjük azt is, hogy kinevelte a következő generációt is. A Bank Centert követte az első magyarországi bevásárló központ a Pólus Center, amit 1996-ban adtunk át.

Csalódott lennék, ha ehhez nem fűződött volna egy másik kaland!

De bizony, nagy kaland volt ez is. A Pólus helyén szovjet laktanya volt egykor, és sokan kételkedtek abban, hogy ott megél majd egy bevásárló központ. Egy torontói shopping mall-t vettünk példaként, de az építkezés roppant izgalmakkal járt: rosszul választottunk projekt vezetőt, aki teljesen rossz terveket akart ránk erőltetni. Elbocsátottuk és a házat újra kellett tervezni. Az épület oszlopai így előbb lettek kész, mint a tervek. A bérlőkkel vállalt határidő pedig szorított minket. Készítettünk egy „skiccet” ez alapján elindult az oszlopok felállítása. A tervek időben utolérték a kivitelezést, így 11 hónap múlva időben megnyitott a Pólus, és nagy sikert aratott. Ezt követte a WestEnd City Center 1999-ben, amely már egy merőben új belvárosi bevásárló központ koncepciója lett. Az is rekordnak számított, hogy a 200 ezer négyzetméteres épület, parkolóval, utakkal együtt kevesebb, mint egy év alatt elkészült.

Ez a koncepció aztán sikeres exportcikké is vált. Hogyan?

Több kelet-európai város is felfigyelt Demján koncepciójára, arra, hogy hogyan lehet belterületen a vasúttal közös fejlesztésben egy új városközpontot kialakítani.  Ezt építettük meg és fejlesztettük tovább Poznanban, Katowicében, Krakkóban és Zágrábban is. Az ingatlanfejlesztéssel egy, a régióban addig ismeretlen üzemeltetési koncepciót is bevezettünk, ami mind a mai napig sikeresen működik irodaházaink, kereskedelmi egységeink mellett a MÜPA-ban és a Budapest Arénában is.

Jól emlékszem, hogy milyen feszült volt a WestEnd alapkőletételi ünnepsége 1999-ben. Azon ugyanis az akkor, első Orbán kormányt senki nem képviselte. Ez azért volt páratlan, mert Demján minden kormánnyal jó kapcsolatot ápolt.

Ez pontosan így volt, és egy évvel később a hivatalos megnyitón már az akkori főpolgármester Demszky Gábor és Orbán Viktor is részt vett. Demján már a szocialista időben tényező volt, és egyik kormány sem tudta megkerülni. Kemény üzletember volt, a Vállalkozók Országos Szövetségének elnöke, mindamellett vagány és példaadóan humánus ember. Mindig jól mérte fel a saját súlyát és azt is, hogy meddig mehet el.

A nagy sikerek – például az, hogy a TriGránit a 2010-es évekre Európa öt legnagyobb ingatlanfejlesztő cégének egyike volt – mellett volt néhány látványos melléfogás is. 

Régi bölcsesség, hogy nagyokat akkor lehet hibázni, ha nincs pénz vagy ha nagyon sok van belőle. Az Arcadom létrehozását sokan kritizálták már akkor is, mondván egy ingatlanfejlesztőnek ne legyen saját építőipari cége, de Sándor nem hallgatott rájuk. Sorozatos hibák, többek közt a vezetés “túlbuzgósága” – értsd ezen azt, hogy sokszor önköltség alatti áron dolgoztak, csak hogy megfeleljenek a Főnök elvárásainak – vezetett ide. A bukást nehezen élte meg, de saját vagyonából 8 milliárd forintot fordított az alvállalkozók kielégítésére. Az igazi nagy fájdalma azonban a takarékszövetkezeti rendszer átalakítása volt – ebbe szinte belebetegedett.

Ön viszont már a ’90-es évek elején saját bizniszekben is “utazott”, ennek mi volt az oka? Nem bízott Demjánban?

Erről szó sem volt. A családi háttérre gondoltam, mindig is nekik akartam elfoglaltságot adni. Így kezdtünk bele a gyógynövény bizniszbe. A Skálás évek alatt néhány üzlethelységet vettünk, ez volt az alapja a jelenlegi ingatlan portfóliónak. Később a Pólus és a WestEnd üzleteiből is tudtam vásárolni, és ezzel körülbelül egy időben láttam, hogy milyen alulértékeltek belvárosi üzlethelységek. A 2008-09-es válság idején külföldi befektetőktől is lehetett olcsón nagyobb tételeket vásárolni. Mára kialakult több mint 40 belvárosi üzlethelyiségből álló portfólió, olyan bérlőkkel mint: Starbucks, Costa Coffee, Swarovski, Footlocker, Fressnapf.

Külföldön nem próbált szerencsét?

A budapesti piac beállt, így nemrégiben elkezdtük a piackutatást arról, hogy milyen irányokban érdemes bővíteni. Kolozsváron vettünk két üzletet, az Egyesült Államokban lakásokat – Újpesten pedig egy logisztikai bázist. Az internetes csomagküldés felívelése ez utóbbit jelentősen felértékeli. Megpróbálkoztam egy áramkereskedő céggel, itt sajnos nem kísért a szerencse.

Mik a tervei a “nyugállományban”?

Azt gondolom egy ilyen befektetési portfolió mellett más értelme, tartalma van a „nyugalomnak”, és mindig nyílnak új, érdekes lehetőségek: most például beléptem a Cyberg nevű tőzsdei cég tulajdonosai közé és valószínűleg befektetek-visszalépek a Gránit Bankba is – ott egyébként most is a felügyelő bizottság elnöke vagyok. A mostani karantén jó tréning volt arra, hogy miként alakítsam át az életemet. A járvány előre hozta a változásokat. Sokat sportolok, több időt szánok a családomra és unokáimra, segítem négy gyermekemet az üzleti életben. A vagyon kezelésére családi holdingot és alkotmányt dolgoztunk ki, ami jól működik. A családi portfólióba tartozik feleségem által irányított kulturális turisztikai befektetés. Gyermekeim részt vesznek a cégeink életében, emellett saját projektjeiket irányítják: az egyik Tenerifén, a másik Montenegróban épít házakat. Én pedig válogatok a lehetőségek közül. Mindig több tervem volt, mint időm …

 

Nyúl Sándor (69)

A budapesti közgazdasági egyetemen szerzett diplomát, 1973-óta a nemrég elhunyt Demján Sándor csapatának tagja. 1987-1991 között a Skála-Coop Rt. általános vezérigazgató- helyettese, 1994-től a CEIC Holding alelnöke, 1997-től évekig a TriGránit Fejlesztési Rt. operatív vezérigazgatója. A Gránitpólus igazgatóságának, Gránit Bank felügyelő bizottságának elnöke. A magyarországi Lion’s Club, a Budapest az olimpiáért mozgalom, BOM alapító tagja. Hobbija: a vitorlázás, tenisz, síelés és a kerékpározás.

 

The post Nyúl Sándor, új vadászmezőkön appeared first on alapblog.

A kis- és középvállalatok többsége leállt a hiteltörlesztéssel

60 százalék döntött úgy, hogy él a moratóriummal, és nem fizeti ki a hiteleiket év végéig.

A jelenlegi adatok szerint a lakosság 40 százaléka döntött úgy, hogy tovább törleszti hiteleit, vagyis a többség igénybe vette az év végéig elrendelt moratórium kínálta lehetőséget, mondta a Pénzügyminisztérium államtitkára az operatív törzs tájékoztatóján.

A nagyvállalatok 70 százaléka, a kis- és középvállalatok 40 százaléka nem állt le a törlesztéssel.

Tállai András összegezése szerint az intézkedésnek köszönhetően 2000 milliárd forintnyi többletforrás, a GDP mintegy 4,5 százaléka marad a lakosságnál és a vállalatoknál. Az államtitkár értékelése szerint a moratórium érdemi segítséget jelentett.