Mitől homeopátia a Bitcoin?

Írta: Alapblog

Vicces vagy szomorú, de a brit (magánkézben lévő) vezetékes víz szolgáltató cégek a mai napig használják a varázsvesszővel (ezt tényleg így hívják magyarul) való vízkeresést szivárgások esetén. Amit aztán természetesen kiszámláznak az ügyfeleknek. Lehet, hogy sikeres jelzés után máglyára is küldik az elkövetőjét. Plusz áfa.
De most nem ezzel szeretnék foglalkozni, mert ez az iparág talán még Magyarországon sem rendelkezik túl sok követővel, hanem – igaz, csak röviden – az erősen rokonterületnek számító homeopátiával, ami viszont nagyon népszerű.


Hogy a homeopátia placebo, még nem jelenti azt, hogy nem gyógyít. Pont úgy gyógyít, mint a placebo: a beteg hitén keresztül. A hitgyógyításnak meg sok összetevője van, amitől hathat. Ilyen, ha a tudomány nem mond rá nemet. Vagy éppen az, ha nemet mond rá. Ilyen, ha gyógyszertárban kapható. Vagy ha ott tiltják. Ahogy Newton mondta: „ki tudom számítani a csillagok járását, de az emberek őrületét nem.”
De vajon tilthatja-e az orvostudomány egy olyan szer használatát, amitől emberek meggyógyulnak? Lehet-e ok a gyógyászatból száműzetésre csak az, hogy nincs klasszikus, a tudomány által mérhető fizikai/kémiai hatása? Meg lehet-e tagadni az aggódó szülőtől a látszatintézkedés megnyugtató hatását, ha a babájának amúgy sem adhatna mást, mint hígított vizet?

Még valami, amivel nem szeretnék foglalkozni: hogy a homeopátiás szereknek a placebón kívül van-e más hatása. Megtették ezt az illetékesek, úgyhogy az Egyesült Államokban már rá is íratják a dobozra, hogy nincs. Nekem elég az a megközelítés, hogy ha nem így lenne, akkor a homeopátia iparág hanyatt-homlok rohanna bebizonyítani az ellenkezőjét. Valamiért nem teszik.
A hit az élet sok területén szerepet játszik és ott sem irtjuk csak azért, mert nincs tudományos alapja. Részben ilyenek a részvény-árfolyamok, de a legtalálóbb példa mostanában talán a Bitcoin. A Bitcoin (illetve úgy általában a blokkláncra épülő kriptodevizák) kiváló találmány, sok technológiai előnye mellett alapvetően egy olyan deviza, amit végre nem az államok (jegybankok, tökmindegy) manipulálnak a saját politikai hasznukra, hanem egy tőlük független rendszer működteti. Mint például az aranyat. Csak ehhez nem kell csákány, páncélszekrény és utalni is könnyű. Óriási hiánypótló!

Mondhatjuk, hogy a Bitcoin jelenlegi szárnyalása mögött csak a hit van. Az abban való hit, hogy majd drágábban eladhatom. Két dolog ugyanis egészen biztos. Egyrészt, hogy nem az alternatív értékmegőrző szerepéért nő a kereslet. Ehhez az kellene, hogy megrendüljön a hit a jelenlegi pénzrendszerben, aminek sok jele lenne: többek közt egekig szökő kötvényhozamok és dráguló arany. Ilyesmit nem látunk. Másrészt tranzakciós céllal sincs növekvő kereslet Bitcoinra, mert fizetésre éppen a (jelenleg) vadul változó értéke teszi alkalmatlanná.
Úgyhogy csak egy, épp az említett jegybanki manipuláció által generált pénzbőség miatt száguldó kriptodeviza szektor van, amiből nagyon sokan és nagyon sokat gazdagodnak. Nagyjából ugyanannyian és ugyanannyit, mint ahányan és amennyit szegényedni fognak, amikor annak jön el az ideje, hogy a lufi leereszt.

De a lufiknak is megvan/meglehet a hasznuk: a vagyon-átcsoportosítás lendületbe hoz olyan területeket, amelyek amúgy lassabban haladnának. Ilyen most a blokklánc, de ilyen volt 2007-2008 környékén az alternatív energia, aminek kutatását és terjedését nemigen stimulálhatta jobban más, mint a 145 dollárig rohanó olajár. Ami a következő félévben aztán a negyedére esett.




Árfolyamok

EUR: 314.22CHF: 269.48USD: 266.65
 

Legnépszerűbb cikkek

A fluktuáció megbénítja a vállalatokat. Különösen munkaerőhiány idején a cég létét veszélyezteti. Mi okozza a nem kívánt távozásokat? Hogyan reagáljon erre a vezető? Erre is válaszolt saját tapasztalatai alapján Csikós-Nagy Katalin, a HR Ev...
Tovább >>