Egy új szabályozás tesz be a hajótársaságoknak?

Írta: Alapblog

Sokan történelmi változást vizionálnak az olajiparban, ugyanis 2020-tól a tengerjáró hajók egy részét a határértéket meghaladó kéndioxid-kibocsátás miatt kitilthatják a nemzetközi forgalomból. A hajótársaságok számára komoly fejtörést okozhat az új szabályozás: vagy átállnak az alacsonyabb kéntartalmú üzemanyagra, vagy éppen a káros gázok kiszűrésére alkalmas készülékekkel látják el a flottájukat. A szakértők szerint mindenesetre nem lehet könnyű átmenetre számítani, hiszen sem az olajcégek, sem a hajózási társaságok nem állnak egyelőre jól a felkészülésben.


A közelmúltban az olajpiacon az OPEC kitermelés fokozó intézkedései (főként a venezuelai kapacitások kiesése, és az Irán körüli aggodalmak miatt) kavarták fel az állóvizet. Ugyanakkor a rövid távú hatások mellett az elkövetkező két évben a Nemzetközi Tengerészeti Szervezet (International Maritime Organization) által belengetett szabályozás is jelentősen formálhatja a piaci viszonyokat.

Tulajdonképpen egy környezetvédelmi intézkedésről van szó, ugyanis a tengerjáró hajók kén-dioxid kibocsátását akarja visszafogni a szervezet. Ez a gáz nem az üvegházhatásért, hanem a savas esők jelenségéért felel (nem mellesleg az embereknél légzőszervi problémákat okoz), aminek a fő forrásai a tengereket átszelő hajók. A szabályozás alapján büntetésre, végső soron a hajók forgalomból való kitiltására lehet számítani, ha a használt üzemanyag 0,5%-nál több ként tartalmaz, szemben a most elfogadott 3,5%-os értékkel.

Hogyan érintheti mindez az olajpiacot?

Úgy lehet számolni, hogy globális szinten a hajóflották naponta mintegy 4 millió hordó magas kéntartalmú olajat használnak fel (ez főként közel-keleti forrásból származik). A szabályozás hatására a kereslet nagy része a gázolaj felé mozdulhat el, ami alacsonyabb kéntartalommal rendelkezik. Márpedig ez túlkínálatot okozhat a magas kéntartalmú olajból, és a szabály által elfogadott fajtából. Ez alapján például Szaúd-Arábia rosszul járna ezzel a lépéssel, viszont az USA jobb helyzetbe kerülhetne az ott található könnyű olajnak köszönhetően.

A Morgan Stanley becslései alapján 1,5 millió hordó extra kereslet jelentkezhet az elkövetkező 3 évben, ami az árakat is felhajthatja. Kérdéses az is, hogy az olajfinomítók fel tudják-e venni a versenyt a növekvő kereslettel, hiszen többlet-beruházások révén tudnák a kellő mennyiségű tisztított olajat előállítani.

A KBC felmérése alapján például az európai és közel-keleti olajfinomítók 40%-a nem áll készen az átállásra. A legegyszerűbb megoldás az lehet a finomító cégek számára, hogy alapvetően olyan alapanyagot vásárolnak, aminek alacsonyabb a kéntartalma. Ugyanakkor az egyes olajtípusok („édes olajok” = kis kéntartalmú) iránti eltérő kereslet fokozottabb olajpiaci volatilitáshoz is vezethet.

A hajótársaságok húzzák a rövidebbet?

Természetesen ez a hajótársaságok számára is többlet-költségeket jelent, ami már csak azért is nagyon fontos, mert a nemzetközi kereskedelem 90%-át ezzel a szállítási módszerrel bonyolítják le. A Reuters becslései szerint a hajótársaságok működési költségeinek mintegy felét az üzemanyagok teszik ki.

A napi, átlagosan 20-80 tonna egy hajóra eső üzemanyag-fogyasztás alapján a tisztább üzemanyag körülbelül napi 6 ezer és 20 ezer dollár között alakulna. Ez a legnagyobb, VLCC típusú olajtanker esetén például 25%-kal több olajköltséget jelentene (vagy 2,5 millió dollárt a normális 2 millió helyett egy 25 napos Közel-Kelet és Japán közti út esetében). Összességében negyedével nőhetnének a globális hajózás üzemanyag költségei, vagyis 24 milliárddal 2020-ra. A szállítási költségek drágulása pedig számos nemzetközi forgalomban szereplő termék esetében éreztetheti a hatását.

Egy speciális szűrőberendezés használatával akár a magasabb kéntartalmú olaj használatával sem kellene felhagyni. Ugyanakkor a szűrőnek elég borsos ára lehet, akár hajónként 1-6 millió dollárba is kerül a beruházás. Jelenleg a hajók kis százaléka van felszerelve ilyen gáztisztító berendezéssel és 2020-ra is csak 2 ezer hajó rendelkezhet ilyennel, csak viszonyításként jelenleg globális szinten 90 ezerre tehető a hajóflotta.




Árfolyamok

EUR: 324.53CHF: 281.03USD: 278.11
 

Legnépszerűbb cikkek

Hirdessen a Haszon Magazinban

Hirdetés ügyben kérem keressen minket a hirdetes@haszon.hu email címen, vagy tekintse meg a média kiajánlókat.

Izgalmas két napnak ígérkezik a városi életmód legújabb trendjeiről szóló beszélgetések sora a Loffice közösségi irodában a Startup Safary fesztivál keretében április 19-20-án. Kiderül például, hogyan mennek a vegán éttermek, miként dolgozi...
Tovább >>

Változnak az „A lap” megjelenések!
  • 2018/I. negyedév 2018. 04.04
  • 2018/II. negyedév 2018. 07.04
  • 2018/III. negyedév 2018.09.26
  • 2018/IV. negyedév 2018.12.12