A nacionalizmus maga a háború?

Írta: Alapblog

A legrosszabb, amit a világkereskedelmi helyzet romlása és a várható recessziós időszak beköszönte előtt a magyar döntéshozók tehetnek, ha nem térnek vissza ahhoz a nyitottsághoz, amelynek egyik legnagyobb haszonélvezője éppen Magyarország – mondja Timothy Ash, a Blue Bay Asset Management brit vagyonkezelő egyik vezetője. Az interjúban kifejti, hogy korunk legsúlyosabb gazdasági, piaci és politikai kihívása a kínai–amerikai háborúskodás. Ez ugyanis nem elsősorban kereskedelmi csatározás, hanem egy háború, amely a világ feletti dominanciáról szól, arról, hogy a következő évtizedekben alapvetően Amerika vagy Kína fogja-e alakítani a világ sorsát.


Zentai Péter: „A nacionalizmus maga a háború” – mondta François Mitterand néhai francia elnök utolsó beszédében, mely egyébként az Európai Parlamentben hangzott el. Egyre több országban szerzik meg a politikai hatalmat harcos nacionalisták, akik számára a kizárólagos cél, hogy folyton győzelmet arassanak az ellenfelekkel szemben, mintha tényleg egyenesen a nagy háborúk felé vezetne az út?
Timothy Ash: Nem vitatkozom: példátlan hatalom-összpontosítást hajtanak végre egyes kormányok, illetve állam- és kormányfők. Függetlenül attól, hogy mit mondanak, mivel érvelnek, de facto leépítik a demokratikus fékeket-ellensúlyokat, egyre önkényesebb módszerekkel, trükkökkel gyakorolják és igyekeznek hosszú távlatokra bebetonozni a hatalmukat. Ami meghökkentő, hogy az Egyesült Államokban és az Európai Unión belül is terjeszkedni tud a nacionalizmus, a populizmus. Egy olyan szellemiség, amelyhez szervesen hozzátartozik az állandó harc, és ennek érdekében mesterségesen építenek fel újabb és újabb ellenségképeket. A lényeg: amit békés vitákkal, sokoldalú konszenzuskereséssel is meg lehet oldani, azt a feltörekvő és a fejlett országokban is egyre befolyásosabb nacionalisták-populisták mindenütt egységesen „kardot csörtetve” akarják elintézni úgy, hogy a hazai közvélemény a valós vagy csak imitált megoldást is a hatalom fantasztikus győzelmeként ünnepelhesse.

Szóval? Le nationalisme c’est la Guerre? A nacionalizmus maga a háború?
Aktuálisan a világban zajló gazdasági- és geopolitikai fejleményekből annyi kétségtelenül megállapítható, hogy kereskedelmi háború van kitörőben – mindenekelőtt az Egyesült Államok és Kína között. Ugyanakkor az is körvonalazódik, hogy az amerikai elnök a nacionalista kártyát dobja be és felvállalja az ezzel járó háborús kockázatot nem csak Kínával, hanem Iránnal szemben is.

Valószínűleg egyebek között azért, hogy elterelje az amerikai közvélemény figyelmét a rá egyre nagyobb erővel nehezedő belpolitikai nyomásról, a vele szemben felhozott vádakról, a számára végzetesnek ígérkező ügyészi vizsgálatokról.

Tegyük fel, hogy Donald Trump egy napon lemondásra kényszerül. Ez vajon nem fogja meghátrálásra késztetni az öncélú nacionalistákat – világszerte?
A nacionalizmus, a populizmus térhódítása nem Trump hatalomra jutásával kezdődött és nem Trump hatalomfosztásával fog befejeződni. Sem az Egyesült Államokban, sem az EU-ban. Ha most a globális gazdaságot leginkább veszélyeztető faktort, az amerikai–kínai kereskedelmi háború eszkalálódását vizsgáljuk csak, akkor el kell ismernünk, hogy a) Trumpnak e kérdésben egy csomó részigazsága van, b) ez a téma egy valóságos háborús kihívás, amely nem osztja meg az amerikai elitet, az amerikai társadalmat. Az amerikai nép fele biztos nem szereti Trump migrációs politikáját, biztosan nem akar szankciókat Mexikó, Kanada vagy a német autógyárak ellen. De szinte minden amerikai osztja azt a véleményt, hogy Kína az elmúlt években túl sokat engedett meg magának, túlzottan elszemtelenedett, tényleg Kína dömpingje miatt szűntek meg amerikai munkahelyek, tényleg a kínaiak azok, akik ellopják az amerikai technológiákat, az amerikai tudást. És mindezt világméretű gazdasági terjeszkedésre használják fel.

Meggyőződésem szerint Kína és Amerika alakulóban lévő és szélesedő – akár katonai térre is kiterjedő – konfliktusa beláthatatlan következményeket hordoz magában. Ez a harc nem főként a kereskedelemi előnyökről vagy hátrányokról, hanem a következő évtizedek globális dominanciájáról szól. Márpedig Trump hatalmon maradása vagy bukása ezt a problémát nem fogja megoldani, ez egy – egyelőre – megoldhatatlan konfliktus, az amerikai elnök személyétől függetlenül.

Donald Trump eddigi elnöki szereplése mégiscsak jó hátszelet biztosított például Olaszországban, Lengyelországban, Magyarországon vagy Oroszországban, Törökországban azok számára, akik a hatalmukat összpontosítani igyekeznek. Ha viszont Trump lemondásra kényszerül, akkor nem lesz ez a „hátszél”.
Inkább beszélnék ez ügyben saját hazámról, az Egyesült Királyságról. A Brexit-szavazás ugyebár megelőzte Donald Trump hatalomra jutását. Ez önmagában véve is azt bizonyítja, hogy történelmi jelentőségű győzelmet tudtak és tudnak a jövőben is aratni nacionalisták, populisták Európában – az Amerikában történtektől függetlenül. A Brexit, a magyar, olasz, lengyel belpolitikai fejlemények ahhoz szolgálnak inkább kiváló adalékkal, hogy válságban van a liberális, nyitott demokratikus nyugati társadalom és válságban van maga az Európai Unió is. Noha összetettek az okok, leegyszerűsítetten a krízis abból fakad, hogy az utóbbi tíz évben egész Európában a tisztességes, dolgos emberek tízmillióit hagyták „az út szélén”, legalábbis ezt az érzetet keltették bennük.

Továbbá a kormányoknak és az elitnek másodlagosak a saját országaik „bennszülöttjei”, a politika és a nagytőke inkább érdekelt az olcsóbb külföldi vendégmunkások vagy az ugyancsak olcsóbb, magasan képzett kelet-európaiak munkaerőpiaci helyzetbe hozásában és a digitalizációban, robotizációban, mint a hazai kisemberek életének jelentős javításában.

E téren azonban lényegi változás nem várható. És ez így jó a hatalomszerzésben és megtartásban roppant ambiciózus, a szociális és klasszikus médiatartalmakat – konkurenseikhez képest – professzionálisabban dominálni képes populistáknak.
Jómagam ellenzem a Brexitet, de igenis eurószkeptikus, az Unió jelenlegi rendszerével szemben erősen kritikus vagyok. A nyitott, transzparens, liberális állam eszméjét képviselő, az ilyesfajta társadalom gazdasági, tudományos hatékonyságát minden másnál magasabb színvonalúnak tartó erőknek minden tagállamban és az EU keretein belül egyaránt az oktatást, a munkaerőpiacot, a társadalmi jövedelmek elosztását mindenki által követhető módon kell úgy megreformálniuk, hogy azáltal mindenütt Európában érezhetően növekedjen az életminőség, a társadalmi és jövedelembeli igazságosság, a közlekedési infrastruktúra, az egészségügyi, iskolai, óvodai ellátás, a természeti környezet, a tudományos eredmények rövid időn belül össztársadalmi érdekeket szolgáljanak, és lehetetlenüljön el az állami és magánszféra közti korrupciós kapcsolat. Csak mindennek a hiteles felmutatásával „húzható ki a szőnyeg” a nacionalista-populista politikai erők alól.

Közép-Kelet-Európában a közvélemény komoly gazdasági sikereket tud a hatalmon lévők „számláján” jóváírni – függetlenül attól, hogy a hatalomgyakorlásuk pusztán öncélokat szolgál-e valójában vagy sem.
Az biztos, hogy Magyarországon, Lengyelországban, Romániában, Csehországban, Szlovákiában az elért gazdasági eredmények messze felülmúlják a kilencvenes évek közepén vagy a tíz évvel ezelőtti helyzetben tapasztalt piaci várakozásokat. Senki sem látta előre, hogy ennyire gyors lesz a felzárkózási folyamat, s hogy ennyire fel tud az gyorsulni a nagy válságot követő néhány év alatt.

De – meggyőződésem szerint – ha valamikor, akkor most nem szabad „hátra dőlni”, a sikerektől megittasodni. Egyrészt azért nem, mert ez a csodálatos fejlődés meghatározó módon köszönhető az európai uniós csatlakozásnak, s ennek részeként a migrációnak: a kelet-európai munkaerő Nyugat-Európa felé való szabad mozgásának, a keresett pénzek hazautalásának, és az ehhez is kapcsolódó technológiai transzfernek.

Ön migránsoknak tartja a Nagy-Britanniában vagy bárhol Nyugaton elhelyezkedett lengyeleket, magyarokat, románokat?
Természetesen. Mint ahogy természetesen migránsoknak, gazdasági bevándorlóknak nevezzük a Budapesten, Varsóban, Bukarestben letelepedett és munkát vállaló briteket, németeket, franciákat… Ezt így látja mindenki Angliában, Németországban, Ausztriában, Spanyolországban, Olaszországban. A migráció felszabadítása csodálatos vívmánya az utóbbi évtizedeknek – Unión belül és egyre inkább az Unió határain kívülről is. Ugyanis piaci és makrogazdasági alapon az utóbbi idők általános európai konjunktúrájának egyik kulcsfontosságú megalapozója és a további európai fejlődés egyik záloga. Ezért ironikus számomra, hogy éppen azon országok egy némelyike szándékozik leginkább korlátozni a migrációt, amelyek az átlagon felül profitáltak a munkaerőmozgás szabaddá tételéből. Ha konkrétan Magyarországról beszélünk – de ez igaz az Unió tagállamainak többségére is –, nyíltan szembe kell nézni azzal, hogy a gazdasági növekedés ütemének fenntartása érdekében a munkavállalással kapcsolatos migráció könnyítését, nem pedig annak megnehezítését kell kitűzni célként. Tiszteletreméltó persze az a frissen bejelentett magyar kormányzati szándék, hogy vissza kell csábítani az aktív munkaerőpiacra az idősebbeket és mind inkább be kell kapcsolni oda a családanyákat, de ez nem oldja meg a rövid távú magyarországi kihívásokat. A külföldi munkaerő mielőbbi liberális beengedését olyan szükségszerűségnek tartom, amely egyik biztosítéka az infláció kézben tartásának, illetve a további masszívabb gazdasági növekedésnek.

A legrosszabb, amit a világkereskedelmi helyzet romlása, az amerikai–kínai kereskedelmi háború, az Irán miatti várható új geopolitikai konfliktus és olajár-emelkedés, a Trump miatti amerikai belpolitikai szituáció keményedése és az uniós országok közötti feszültségek éleződése közepette, a várható recessziós időszak beköszönte előtt a magyar döntéshozók tehetnek, ha nem térnek vissza úgy általában a nyitottsághoz.




Árfolyamok

EUR: 323.51CHF: 283.6USD: 282.52
 

Legnépszerűbb cikkek

Hirdessen a Haszon Magazinban

Hirdetés ügyben kérem keressen minket a hirdetes@haszon.hu email címen, vagy tekintse meg a média kiajánlókat.

Izgalmas két napnak ígérkezik a városi életmód legújabb trendjeiről szóló beszélgetések sora a Loffice közösségi irodában a Startup Safary fesztivál keretében április 19-20-án. Kiderül például, hogyan mennek a vegán éttermek, miként dolgozi...
Tovább >>

Változnak az „A lap” megjelenések!
  • 2018/I. negyedév 2018. 04.04
  • 2018/II. negyedév 2018. 07.04
  • 2018/III. negyedév 2018.09.26
  • 2018/IV. negyedév 2018.12.12