Családok éve

Írta: Alapblog

Tele van a médiával, meg a villamosok oldalával, hogy „A Családok éve” van. „Szülőnek lenni életre szóló kaland. Ne hagyd ki!”
Ez a szlogenje a kampánynak és mint „gyakorló” apuka azt mondom, hogy ez így is van akkor, ha ehhez adottak az ember anyagi lehetőségei, az élet ugyanis nem olyan, mint az amerikai filmek, amelyek mindig „happy enddel” végződnek.


„Életre szóló kaland”, de ki mit ért kalandon?

A kampány szervezői valószínűleg azt értik kalandon, hogy az ugyan egy bizonytalan kimenetelű folyamat, de összességében pozitív élmény megélni azt. Legyen igazuk, kívánom, hogy mindenkinek legyen is ilyen a szülői léte, de sajnos sokaknak – és ők is sokan (többen?) vannak – nem olyan pozitív élmény megélni ezt „kalandot”, és ez nemcsak rajtuk múlik.

Két-három gyerek mellett ki tudunk jönni a pénzünkből hónap végére? Bérlakásban élve esélyünk sincs saját lakást venni, de azért valahogy mindig túléljük az adott havi bérleti díj fizetést? (Mi lesz, ha egyszer nem sikerül?) Hogy egy jelentős baleset vagy betegség esetén könnyen összeomlana a család anyagi helyzete komolyabb összegű megtakarítások híján? Hogy a szülő (anyagi értelemben) nem tud messzebbre tekinteni, mint a következő hónap vége? És még folytathatnám… Így azért már kicsit félszeg mosollyal mondhatók ezek a túlélésért folytatott küzdelmek „igazi” kalandnak.

A reklámokat látva érdemes tisztában lenni a valósággal (ami nem is olyan szubjektív, csak nyitott szemmel és elmével kell körülnézni a baráti-rokoni-munkatársi körben), hogy az ezekkel a reklámokkal gyermekvállalásra ösztönözni kívánt emberek jelentős része nem azért nem vállal gyereket (és alapít családot), mert nem szeretne.

Dehogynem, szeretne, kutatások egyértelműen bemutatják, hogy a magyar ember fiatalon (nagy) családot szeretne, csak aztán máshogy alakulnak a dolgok (63. oldal 9. és 10. ábra):

Forrás: KSH

Forrás: KSH

Forrás: KSH

Forrás: KSH

Hát akkor mi a baj? Hiányzik a kalandvágy?

Nem a kalandvágy hiányzik, hanem a „bizalommal jövőbe tekintés lehetősége” „azoknál”. („Azok” nyilván nem tudják, hogy ez csak (!) egy kaland és ezért nem mernek belevágni, reklámkampányokkal el kell magyarázni ezt nekik. „Azok” ugyanis más emberek, noszogatni kell őket.)

Tudom, minek jövök ilyen megfoghatatlan szubjektív fogalmakkal, mint a bizalom – pedig tényleg ez a lényeg. Gondolkodó, felelős, a sorsukkal (és gyermekeik sorsával) törődő, a sorsukra igényes emberek a „semmire” nem építenek „légvárakat” (amit ezekben a reklámokban „kalandozásnak” hívnak). Ha egy olyan tartós elköteleződést és kötelezettséget igénylő, tartósan nagy költségű, életünkre óriási hatású intézmény (folyamat), mint a gyerekvállalás, a családalapítás (azaz a „kalandok”) anyagi alapjai nincsenek meg (és az egyén jövőképe alapján nem is lesz meg, vagy túlságosan nagy a bizonytalansága), akkor a reklámozott „kalandot” át kell minősíteni vakmerőségnek, rosszabb esetben felelőtlen őrültségnek.

Szóval újabb nagyon költséges (és valószínűleg eleve elrendelten sikertelen*) állami programok helyett inkább olyan (tartós) kormányzati viselkedést kellene kialakítani, ami érdemben és tartósan (!) növeli a közbizalmat és a szolidaritást, és meg fognak lepődni a döntéshozók, rengeteg pénz elköltése nélkül is több gyerek fog születni, mert a kampányszerű gyűlöletre tanítás ugyan tényleg megtanítja gyűlölni az embereket, de a gyerekek nem gyűlöletből születnek, hanem szeretetből, és ezt a döntéshozók is tudhatják, hiszen jónéhányuknak szép családja van, akikre (és szülői minőségükben így magukra is) igazán büszkék lehetnek.

(Például, szerintem is már rég meg kellett volna szüntetni az LTP-k támogatását, de nem így, mert ez egyáltalán nem volt (köz)bizalomnövelő eljárás, hanem pont ellenkezőleg.)

A Ratkó-korszakról gondolom mindenki hallott már („lánynak szülni dicsőség, asszonynak szülni kötelesség”), de tudták azt, hogy akkor vezették be a gyermektelenségi adót (4%) is? Ezek csak itthoni példák, tehát van még hova fejlődni, de remélem, nem ebbe az irányba megyünk majd tovább, vagy ha mégis, akkor a folyamatok továbbgondolásával érdemes csinálni, például nagyszabású állami bérlakásépítési programok indításával.

Óvatosan olvassuk hát ezeket a reklámokat, még a végén komoly dolgokba rángatják bele az embert, aztán „úgy” hagyják.

+1: A témában az egyik „kedvencem”: „A magzat az egész társadalom tulajdona.” (Nicolae Ceaușescu)

*Már így is a magyar az egyik legnagyobb családtámogatásokkal élő társadalom, a drága támogatási rendszer – úgy látszik – mégsem éri el a kívánt hatást.