Jövedelemadó vs. vagyonadó

Írta: Alapblog

A kapitalizmus természetes és elkerülhetetlen velejárója az egyenlőtlenség, ez motiválja az embereket több munkára és a befektetőket nagyobb kockázatvállalásra. Azonban az egyre mélyülő szakadék a gazdagok és szegények között egy évtizedek óta tartó globális trend, ami egyre nagyobb társadalmi feszültséget okoz. Minden jel arra mutat, hogy a jelenlegi adózási rendszerek képtelenek megállítani, vagy akár lassítani ezt a folyamatot, ezért az elégedetlenség látszólag egyre fokozódik. Ez a társadalmi feszültség önmagában nem abból fakad, hogy a gazdagabbak még gazdagabbakká váltak, hanem hogy a középosztály és a szegények relatíve lemaradtak. Emiatt világszerte, de legfőképp Amerikában teret nyernek a populista, elitellenes hangok: a 2019-es év eleje a felső osztályt megadóztató ellenzéki rigmusoktól volt hangos.


Az egyenlőtlenség problémájának megoldását elsősorban a jövedelem megadóztatásában látják a kormányok. Ez így van Amerikában is, ahol progresszív adóztatás van érvényben: a nagyobb jövedelműek magasabb adókulcs szerint adóznak. Nagy port kavart mostanában, hogy a magát bátran szocialistának valló Alexandria Ocasio-Cortez, amerikai demokrata kongresszusi képviselő, 70 százalékos adóval sújtaná a tíz millió dollár feletti bevétellel rendelkező magánszemélyeket. A 70 százalékos kulcs marginális, tehát a tíz millió dollár felett megkeresett minden 1 dollárt sújtaná 70 cent adó. Elsőre radikálisnak tűnhet az adókulcs mértéke, pedig láttunk már ilyet Amerikában is. Egészen a 80-as évekig 70 százalék feletti volt a legmagasabb jövedelműek adója, volt, amikor 92 százalék volt a marginális felső adókulcs. Svédországban jelenleg is 70 százalék körüli a legmagasabb jövedelműek marginális adója és sokkal alacsonyabb bevételszintnél lép életbe, mint amit Ocasio-Cortez az amerikaiaknál javasolt. Később a 70-es években egy globális adócsökkentési tendencia bontakozott ki, amelynek mindenki a nyertese volt, de közel sem hasonló mértékben. A jövedelmi egyenlőtlenségek elmélyültek, ezt szemlélteti az alábbi ábra is:

 World Wealth and Income Database

Elsőre azt feltételeznénk, hogy a legjobban keresők megadóztatása lényegesen pozitív hatással bír a költségvetésre, azonban ez nem ilyen egyszerű. Egyszerűen nincs annyi tíz millió dollár jövedelemmel rendelkező ember, hogy számottevő bevételt jelentsen az államnak egy ilyen típusú adó. A magas adó továbbá nem szándékolt változásokat hozhat a top jövedelemmel rendelkezők körében, mert adóelkerülésre és kevesebb munkára ösztönöz. A Washington Post szerint maximum évi 72 milliárd dollár többletbevételt jelentene ez a törvényjavaslat, ami a teljes adóbevételt csak 3,6 százalékkal növelné.

Gazdaságilag tehát megkérdőjelezhető a javaslat, viszont politikai kampánymottónak kitűnő, mert a választók körében nagyon népszerűek az elitre kivetett különadók. A meglepetés itt nem is a javaslatban, inkább a támogatottság széleskörűségében van: a hangzatos kijelentést követően a The Hill magazin készített egy felmérést, amely szerint az amerikaiak közel 60 százaléka szavazná meg a törvényjavaslatot. A 71 százalékos demokrata támogatottság mellett a republikánusok 45 százaléka üdvözölné az új adókulcsot, ami erős indikáció lehet a lakosság hangulatáról, elégedetlenségéről.

A törvényjavaslat ráadásul úgy kapott ilyen széleskörű támogatottságot, hogy az amerikai gazdaság csúcsra van járatva: rekordalacsony a munkanélküliség és folyamatosan növekednek a bérek. Ha ilyen kedvező környezetben ennyien voksolnának egy magas jövedelműeket célzó adóemelésre, mi lesz egy recesszió esetén, amikor az átlagemberek elveszítik a munkájukat és életszínvonaluk csökkenni fog?

A jövedelem megadóztatása továbbá hatástalan a vagyoni egyenlőtlenség drasztikus csökkentésére, mert a leggazdagabbak fő bevételi forrása a felhalmozott tőkéjük által generált hozam. A vagyoni egyenlőtlenségek abból fakadnak, hogy az átlagembernek minimális, a szegénynek pedig semmilyen megtakarítása nincs, amin hozamot tudna elérni. Ezt a problémát tehát nem orvosolja az Ocasio-Cortez által indítványozott felső jövedelemadó kulcs emelés, azonban igen hangzatos kampánymottó lehet a jövőévi választásokon.

Sokkal koncentráltabb és gazdasági szempontból is előnyösebb megoldást jelentene egy másik demokrata szenátor által javasolt megoldás. Elizabeth Warren törvényjavaslata évente 2 százalék adóval sújtaná az ötven millió dollár vagyonúakat, valamint 3 százalékkal az egy milliárd dollár vagyonnal rendelkezőket. A legfontosabb különbség, hogy itt a felhalmozott tőkét adóztatná és nem a megkeresett jövedelmet. Ez Amerikában körülbelül 75 ezer emberre vonatkozik és 275 milliárd dollárt generálna évente a büdzsének, ami körülbelül négyszerese a jövedelemadó reform tervezet optimális becslésének.

Sok helyen lehet olvasni arról, hogy egyre kevesebb ember kezében koncentrálódik a tőke oroszlánrésze. Ennek eredményeképpen a tőkén elért nyereség (osztalék, kamat stb.) túlnyomórészt a szupergazdagok zsebébe folyik, míg a megtakarítással nem rendelkezők kiszorulnak a tőkepiacokról. Ezt súlyosbítja, hogy a befektetéseken elért nyereség kevésbé van megadóztatva, mint a munka után járó jövedelem. Triviálisnak tűnhet, hogy a tőkét terhelő adók emelésével hatékonyan kezelhetjük a vagyoni egyenlőtlenség problémáját. Csakhogy a tőkejövedelem megadóztatása jelentősen fékezheti a gazdaságot, mert a megtakarítások akár közvetett úton (bankon keresztül például), vagy közvetlenül (értékpapírpiacon keresztül) a vállalatok finanszírozását szolgálják. A megadóztatott tőkejövedelem megdrágítja a vállalati finanszírozást, ezáltal kevesebb beruházás jön létre és a tőke külföldre menekül. Így lelassul a gazdasági növekedés és a társadalmi jólét is csökken, tehát végső soron mindenkinek rosszabb lesz. Ebből is látható, hogy minden adóemelés kétélű fegyver, nehéz megtalálni az optimális típust, mértéket és célcsoportot anélkül, hogy máshol negatív hatást érnénk el.

Amennyiben a 2020-as elnöki választásokig bekövetkezik egy, a reálgazdaságban is megmutatkozó recesszió (elbocsátások formájában például), nőhet az esélye, hogy életbe lép egy hasonló törvényjavaslat. Azt gondolom, hogy Amerikán kívül is egyre több helyen fog megjelenni a populista/szocialista retorika ilyen formában, mert a vagyon koncentrálódása globális jelenség és az ebből származó feszültség előbb – utóbb az állami újraelosztás megreformálásához kell, hogy vezessen. Nem látszik azonban biztosnak, hogy a redisztribúció legmegfelelőbb formája a marginális jövedelemadókulcs, véleményem szerint gazdaságilag racionálisabb lenne a tőkét terhelő adókat emelni egy bizonyos mértékig.

Ma már a leggazdagabb befektetők is változásért kiáltanak, és égető problémának érzik az utóbbi években kialakult vagyoni egyenlőtlenséget. Álljon itt néhány idézet tőlük.

Ray Dalio: „Ha nem oldjuk meg, hogy a kapitalizmus az emberek többségének dolgozzon, akkor a kapitalizmus és a demokrácia is veszélybe fog kerülni.” (2018)

Warren Buffett: „Nem kellene olyan gazdaságnak léteznie, amelyben dolgozó emberek élnek szegénységben úgy, hogy az ország egy főre jutó GDP-je meghaladja az 50 ezer dollárt. Úgy értem, nincs értelme, és szükségünk van kormányzati eljárásokra, hogy ezt korrigáljuk.” (2015)

Bill Gates: „Magasabb adót kell fizetnem! Több adót fizettem, mint bárki más (10 milliárd dollár feletti összeget), de a kormánynak meg kell követelnie a helyzetemben lévő emberektől, hogy jelentősen magasabb adót fizessenek.” (2018)




Árfolyamok

EUR: 325.19CHF: 288.37USD: 291.02
 

Legnépszerűbb cikkek

Hirdessen a Haszon Magazinban

Hirdetés ügyben kérem keressen minket a hirdetes@haszon.hu email címen, vagy tekintse meg a média kiajánlókat.

Változnak az „A lap” megjelenések!
  • 2018/I. negyedév 2018. 04.04
  • 2018/II. negyedév 2018. 07.04
  • 2018/III. negyedév 2018.09.26
  • 2018/IV. negyedév 2018.12.12