Mégsem úgy váltják már vissza az állampapírt?! Mi történt?

Írta: Alapblog

Pontosan az történt, amit a cím sugall, a frissen kibocsátott 5 éves, inflációt követő kamatozású Prémium Magyar Állampapír (PMÁP) idő előtti visszaváltási „díja” a korábban megszokott 1% helyett 2%-ban lett meghatározva.


Egy korábbi cikkemben már foglalkoztam a kérdéssel. Azt veséztem ki, hogy az a kijelentés miszerint a lakossági állampapírok a lejáratuk alatt is bármikor, kis költséggel visszaválthatók, téves. Ez csak egy megszokás (hiszen az elmúlt években így volt), de semmi garancia nincs rá, hogy ez a könnyű és relatíve olcsó visszaválthatóság mindig így marad.

Bár egy pár hónapja még azt feltételeztem, hogy ennek megváltozásához valami komolyabb külső sokk kell, ami miatt nehezebbé válik az Magyar Állam finanszírozása és ennek okán nehezítik majd meg a visszaváltási feltételeket. De úgy tűnik tévedtem. Minden komolyabb külső sokk nélkül is mára bekövetkezett az első szigorító lépés. Talán nem is véletlenül.

Miről is van szó röviden?

A Magyar Államkincstár a korábban kibocsátott lakossági állampapírokra minden nap visszaváltási árat jegyez, hogy aki akarja, lejárat előtt is visszaválthassa állampapírját. A szokásjog szerint az inflációkövető papírok (PMÁP) 1%-os „visszaváltási díjjal” voltak visszaválthatók, az Egyéves Állampapír (régi nevén kamatozó kincstárjegy) 0,5%-os díjért és a frissen kibocsátott MÁP Plusz 0,25%-os díjért (kivéve a kamatfizetését követő 5 munkanapot, amikor ingyen).

Korábbi cikkemben azt is részleteztem, hogy milyen könnyedén és mindenféle bejelentés nélkül, hogyan változtathatja meg az Államkincstár e feltételeket. Hát úgy tűnik, most pontosan ez történt.

Vajon mi lehet az irány?

Nyilván az olvasóban is felmerülhet a kérdés, vajon miért épp csak az inflációt követő (infláció + 1,7%-os kamatozású) állampapír visszaváltási költsége nőtt meg, miközben minden más állampapír „visszaváltási díja” változatlan maradt? Vajon arról lenne szó, hogy kevésbé kívánatossá szeretné tenni az Államkincstár az inflációt követő kamatozású eszközök vásárlását, ezáltal még több tőkét terelve az új csillag, az inflációtól teljesen független kamatozású MÁP Plusz irányába? Vagy éppen ellenkezőleg? Ha már valaki megvette a most frissen kibocsátott inflációkövető papírt, azt szeretné eltántorítani attól, hogy lejárat előtt visszaváltsa? A dilemma megválaszolására nem vállalkoznék, az olvasó és az Államkincstár fantáziájára bízom.

A fentieken túl azonban további két kérdés foglalkoztat még e témakörben, amire választ is adok:

  1. Vajon lehetünk-e abban bármennyire is biztosak, hogy a fent részletezett „visszaváltási díjak”, ha úgy hozza az élet vagy valamilyen cél épp ezt támasztja alá nem változnak meg ugyanígy? Meggyőződésem továbbra is, hogy e kérdésre „NEM”-mel kell válaszolni.
  2. Vajon fogjuk-e látni annak előjeleit, hogy ilyen típusú változás jöhet akár az inflációkövető, akár a fix kamatozású lakossági állampapíroknál? Eddig azt gondoltam, hogy jó eséllyel igen. Elég lesz csak nagyon figyelni a magyar makrót, az állampapír forgalmazási adatokat, a devizapiacot és a kamattrendeket. De ez a mostani, ilyen típusú előjel nélküli változás megdöntötte eddigi elméletemet. Így sajnos azt kell mondjam, hogy jó eséllyel itt sem számíthatunk kiszámíthatóságra.

A fentiek okán tehát meg kell ismételjem korábbi kijelentésem: Senki ne vegye azt készpénznek, hogy az idő előtti visszaváltási díjak mindig a mai szinten maradnak! És ez nemcsak az inflációhoz kapcsolt kamatozású papírokra igaz, hanem a mostani értékesítések sztárjára a „Szuperállampapírra” azaz a MÁP Plusz ma 0,25%-os „visszaváltási díjára” is érvényes kijelentés. A kamatfizetés utáni 5 napos díjmenetes visszaváltás megváltoztatásához ennél sokkal komolyabb beavatkozásra lenne szükség, de az időközi visszaváltás feltételei könnyen és bármikor megváltoztathatók.

Ettől még e papírok továbbra is fontos és befektetői szemmel is izgalmas instrumentumok. Ha lejáratig tartom őket, akkor a fentiek pedig nem is kell érdekeljenek. De a likviditásukról alkotott vélemény, továbbra is azt gondolom, hogy a lakosság nagyrészében téves illúzión alapszik.




Árfolyamok

EUR: 330.96CHF: 301.67USD: 298.38
 

Legnépszerűbb cikkek

Hirdessen a Haszon Magazinban

Hirdetés ügyben kérem keressen minket a hirdetes@haszon.hu email címen, vagy tekintse meg a média kiajánlókat.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a legfrissebb hírekről, hasznos információkról!
Feliratkozásával elfogadja adatvédelmi szabályzatunkat.
Változnak az „A lap” megjelenések!
  • 2018/I. negyedév 2018. 04.04
  • 2018/II. negyedév 2018. 07.04
  • 2018/III. negyedév 2018.09.26
  • 2018/IV. negyedév 2018.12.12