Hogyan váltotta ki a vírus a szakemberek lázadását?

Írta: Alapblog

Miközben a Nasdaq 100, a legnagyobb amcsi tech cégeket tömörítő index új abszolút rekordra emelkedett, és ezzel meghaladta a vírus-para előtti csúcsokat, Kínában az egész helyzet alapjaiban kikezdi az egypártrendszeri struktúrát és a szakértők, orvosok, kutatók, ügyvédek, újságírók precedens nélküli lázadásához vezetett.
Mivel a kínai kommunista diktatúrában nem léteznek civilszervezetek, nincsenek fékek és ellensúlyok, nincs szabad sajtó, és mindenhol ott ül a párttitkár, a járvány korai felismerése és terjedésének időben való korlátozása lehetetlenné vált azáltal, hogy az első esetekről online posztokban beszámoló nyolc wuhani orvost a Párt elhallgattatta és rendőrségi eljárást indított ellenük. Pontosan úgy kezelte a felülről lefelé szervezett rezsim az ügyet, ahogy a Szovjetunió Csernobilt, és azáltal, hogy elfedte, növelte a bajt, hiszen idejében hozott intézkedésekkel és szabad információáramlással sokkal kevesebb emberéletbe és sokkal kisebb gazdasági veszteségbe került volna a járvány – az egész világnak, de főleg Kínának.
Hogy ezt felismeri-e a rendszer és elkezdi-e az információs nyitást és ezzel saját maga felszámolását, ahogy a Szovjetunió a Glasznoszttyal, nem lehet tudni, de napnál világosabban kiderült, hogy az efféle központosított rezsimek, ahol az információáramlás korlátozott, és a szakértelem el van nyomva, óriási versenyhátrányban vannak a nyitott társadalmakkal szemben. Ezáltal az egész világot fenyegetik, és vagy kinyílnak maguk is, vagy megrekednek a fejlődésben és elzáródnak a világtól. Harmadik út nincs.


 

 

Forrás: Vakmajom a Facebookon

The post Hogyan váltotta ki a vírus a szakemberek lázadását? appeared first on alapblog.




Árfolyamok

EUR: 364.42CHF: 345.44USD: 337.46
 

Legnépszerűbb cikkek

Hirdessen a Haszon Magazinban

Hirdetés ügyben kérem keressen minket a hirdetes@haszon.hu email címen, vagy tekintse meg a média kiajánlókat.

Hírlevél feliratkozás
10 dolog, amit tudnia kell
Feliratkozásával elfogadja adatvédelmi szabályzatunkat.
Változnak az „A lap” megjelenések!
  • 2018/I. negyedév 2018. 04.04
  • 2018/II. negyedév 2018. 07.04
  • 2018/III. negyedév 2018.09.26
  • 2018/IV. negyedév 2018.12.12