Ha fegyver van nálad, ne félj használni!

Írta: Alapblog
A cikk eredetileg a portfolio.hu-n jelent meg.

A magyar gazdaságpolitika komoly védelmi fegyverrel rendelkezik, de az eddigi jelek alapján úgy tűnik, hogy a közeledő tankra csak puskával akarunk lőni – írja Szabó László, a Hold Alapkezelő elnöke és Zsiday Viktor, a Citadella Alap alapkezelője a Portfolio-nak küldött írásában. Arra figyelmeztetnek: ha a kormány nem lép napokon belül, akkor a következő hetekben több százezer alkalmazottat is elküldhetnek a magyar cégek. Hasonlóan a Portfolio álláspontjához, úgy vélekednek, gyorsan kell cselekedni. Az intézkedéssorozat több ezer milliárd forintjába is kerülhet az országnak, de most nincs akadálya annak, hogy a kormányzat a hatalmas összeomlást hatalmas (bár ideiglenes) költekezéssel ellensúlyozza. Szabó László és Zsiday Viktor, a magyar befektetési piac két nagyágyújának írását közölte a portfolio.hu.

Kezdő tőzsdei befektetőként testközelből csodálkoztunk rá és éltük meg túl a 90-es évek közepén a Mexikóból kiinduló válságot, majd pár évvel később a LTCM- és az orosz csőd okozta tőkepiaci turbulenciákat. Már tapasztalt befektetőként kellett ügyfeleink pénzét menedzselni az internet buborék kipukkanása és a Nasdaq összeomlás közepette. A 2008. évi Lehman Brothers csőd és az azt követő gazdasági összeomlás már csak a sokadik tőzsdekrach volt a sorban.

Évtizedek alatt sokat láttunk és tapasztaltunk, a maihoz hasonló gyorsaságú és spektrumú gazdasági összeomlást azonban még soha. Paradox módon az emberekben magas lázat okozó vírus a gazdaságban totális lefagyást okoz. Hetek alatt komplett ágazatok lehetetlenülnek el, emberek százezrei veszítik el az állásukat. A vírus gazdasági romboló hatása és az emberek közötti terjedésének gyorsasága hasonló módon exponenciális. Nem elképzelhetetlen a negyedéves globális GDP 15 százalékos visszaesése!

Meggyőződésünk, hogy a koronavírus probléma idővel kezelhető, így a világgazdaság néhány hónap múlva elindulhat a növekedés útján. Amennyiben azonban nem a romjaiból akarjuk a magyar gazdaságot újraépíteni, azonnali és drasztikus gazdaságpolitikai lépésekre van szükség.

A magyar gazdaságpolitika az elmúlt években szisztematikusan és hatékonyan bővítette mozgásterét a rendkívüli helyzetek kezelésére. Az euró bevezetésének tudatos elutasításával, így a szuverén monetáris politika megőrzésével egy önállóan működtethető védelmi rendszer alapjai lettek kialakítva. A túlzott adósságszintek lecsökkenése és lakossági devizahitelek kreatív száműzése a hitelpiacról hatékony páncélként csökkentette a rendszer sérülékenységét. Az MNB és a kormány szoros együttműködése megteremtette a gyors és összehangolt irányítású vezetés lehetőségét.
A magyar gazdaságpolitika tehát rendelkezik egy komoly védelmi fegyverrel.
Néhány hete már egy félelmetes ellenféllel is.

Most mégis úgy tűnik, hogy a közeledő tankra csak puskával akarunk lőni, miközben van páncélöklünk is.
A magyar vállalkozások a következő hetekben várhatóan akár több százezer alkalmazottat küldenek el, ha napokon belül nem lép a magyar kormányzat. Ráadásul a gazdaságban uralkodó reflexív/begyűrűző/önerősítő folyamatok miatt bármely ágazat bajba kerülhet, így az eddig bejelentett intézkedések mennyiségileg közel sem elégségesek, és területüket illetően túl szűkek.
A magyar vállalkozások közül számos cég jelentős részben vagy teljesen elveszíti árbevételét, miközben kell fizetnie jellemzően munkabért, szállítókat, bérleti díjat, hiteltartozást.

Ahhoz, hogy a cégek ne menjenek tönkre, feltétlenül fontos, hogy ezen fő kiadási elemek legalább egy része alól mentesítve legyenek a vállalkozások.

A hitelezési moratórium helyes lépés, ezzel a hiteltartozások kérdése megoldódik, a többi azonban még nem.

A munkavállalók tömeges elbocsátásának megakadályozása talán a legfontosabb a vállalatokat olyan helyzetbe kell hozni, hogyha takaréklángon is, de dolgozóik nagy részével tovább üzemelhessenek. A cégek jelentős részének ugyanis hónapokig nem hogy járulékokra nem lesz pénze, de a bérekre sem, így egy bizonyos mértékű munkajövedelmet a kormányzatnak biztosítania kell. Számos nemzetközi példát látunk erre a napokban, sok jó megoldási módszer létezik. Létfontosságú a munkaerő megtartása, de ennek költségét csak a kormányzat tudja állni. Ha ezt nem teszi meg, akkor jóvátehetetlen károk keletkeznek a gazdaságban.

Lényegesnek tartjuk, hogy az intézkedések minél kevésbé specifikusak, és minél egyszerűbbek legyenek, és kezeljék a fenti nagy problémaköröket, hasonlóan a nagyon általános és széles hitelezési moratóriumhoz, amely mintául szolgálhat; továbbá napokon belül meg kell, hogy szülessenek, ugyanis ennek híján elképesztő csőd és munkanélküliségi hullám lesz hazánkban.

Az intézkedések több ezer milliárd forintba fognak kerülni az országnak. Ám 2008 óta megváltozott a világ, a  saját devizában eladósodott országok számára gyakorlatilag korlátlan lehetőség van a költekezésre. Átléptük a Rubicont, és a jegybankok a kormányzati költekezést kreatív módokon (QE / Yield curve control, stb) támogathatják. Nincs akadálya annak, hogy a kormányzat a hatalmas összeomlást hatalmas (bár ideiglenes) költekezéssel ellensúlyozza, amennyiben gyorsan lép, és szorosan együttműködik a jegybankkal.

Ha van fegyvered, ne féld használni, különben elgázol a tank!

The post Ha fegyver van nálad, ne félj használni! appeared first on alapblog.




Árfolyamok

EUR: 0CHF: 0USD: 0
 

Legnépszerűbb cikkek

Hirdessen a Haszon Magazinban

Hirdetés ügyben kérem keressen minket a hirdetes@haszon.hu email címen, vagy tekintse meg a média kiajánlókat.

Hírlevél feliratkozás
10 dolog, amit tudnia kell
Feliratkozásával elfogadja adatvédelmi szabályzatunkat.
Változnak az „A lap” megjelenések!
  • 2018/I. negyedév 2018. 04.04
  • 2018/II. negyedév 2018. 07.04
  • 2018/III. negyedév 2018.09.26
  • 2018/IV. negyedév 2018.12.12