A válság sutba vágja a fenntarthatósági témát

Írta: Alapblog

A BlackRock a világ legnagyobb vagyonkezelője 7000 milliárd dollár (USA GDP 35%-a) vagyonnal, megfelelési kényszerből bevezette a cégnél a “társadalmilag felelős” befektetési princípiumokat (azért üzlet is volt mögötte, mert jó drágán el lehetett adni vele “fenntarható” termékeket). Persze a valóságban és főleg kritikus helyzetben a részvényesek elsősorban profitot akarnak, és amikor a két érdek ütközik, nem kérdés melyik győz: a profit. Főleg kvázi háborús gazdasági helyzetben,amikor mindenki simán elfogadja, s így a BlackRock is, mint részvényes, hogy a túlélésükért küzdő cégek pl. nem költenek most olyan felesleges luxusra, mint fenntarthatósági jelentések. Nevetséges is lenne, amikor a csőd szélén táncol a vállalat. Megint csak az derült ki, hogy a törvényesség keretein belül, a szabályok betartásával folyó profittermelésen kívüli szempontok érvényesítése nem a magánvállalatok feladata, az állam érvényesíttethet egyéb szempontokat adózással és szabályozással, ha akar vagy tud.


“BlackRock also said in recent days that it had been told by some companies that certain non-financial projects like sustainability reports had been “de-prioritized” due to the economic shutdown from COVID-19.”

Kicsit tényleg olyan ez, mint a háború, ha támad az agresszor, és a túlélésért lőni kell és emberéleteket menteni, senki nem fog avval foglalkozni, hogy a hadsereg kitapossa a füvet vagy keresztezi a békák vonulási útvonalát. Majd békében.

Forrás: Vakmajom a Facebookon

The post A válság sutba vágja a fenntarthatósági témát appeared first on alapblog.




Árfolyamok

EUR: 0CHF: 0USD: 0
 

Legnépszerűbb cikkek

Hirdessen a Haszon Magazinban

Hirdetés ügyben kérem keressen minket a hirdetes@haszon.hu email címen, vagy tekintse meg a média kiajánlókat.

Hírlevél feliratkozás
10 dolog, amit tudnia kell
Feliratkozásával elfogadja adatvédelmi szabályzatunkat.
Változnak az „A lap” megjelenések!
  • 2018/I. negyedév 2018. 04.04
  • 2018/II. negyedév 2018. 07.04
  • 2018/III. negyedév 2018.09.26
  • 2018/IV. negyedév 2018.12.12