Ha az átlagot nézzük, egy magyar háztartás pénzügyi vagyona meghaladja a 15 millió forintot, és egyre csak hízik

Ezt hogyan csinálták a magyar háztartások? A jegybank szeptember végi adatai szerint a járvány ellenére idén többet tettek félre, mint tavaly ilyenkor.

Visszahozták a tavaszi veszélyhelyzeti szabályokat a cégek irányításában és a társasházaknál

A cél egyértelműen az egészség védelme, a járvány megfékezése, a nagyobb létszámú találkozók számának csökkentése.

Csökkentik a kiszállított ételek áfáját a szigor idejére

Öt százalékra csökken a kiszállított ételek áfája az eddigi 27 százalékról az éttermek zárva tartásának átmeneti időszakára – közölte Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgatója a Facebook-oldalán.

Szerda nulla órától jönnek a kemény járványügyi korlátozások, a kormányfő ismertette a részleteket

A koronavírus-járvány terjedésének lassítása érdekében Orbán Viktor miniszterelnök szigorú korlátozásokat jelentett be, melyek szerda nulla órától lépnek érvénybe.

Nettó és bruttó, kijöttek a KSH legfrissebb adatai az átlagkeresetekről

Augusztusban a bruttó átlagkereset 391 ezer 600 forint volt, 9,1 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban, az év első nyolc hónapjában pedig 395 ezer 400 forintot tett ki, míg a kedvezmények nélkül számolt nettó átlagkereset 262 ezer 900 forintot, mindkettő 9,9 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest – jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Átalakul és új feladatokat is kap a NAV

Az új NAV-törvénnyel az EU egyik legversenyképesebb hivatalává válhat a magyar Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) – közölte a Pénzügyminisztérium, miután benyújtották a törvényjavaslatot az Országgyűlésnek.

Büntethető lesz, ha a magyarok ugyanazt a terméket más minőségben kapják meg, mint például a németek

Tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatként lesz szankcionálható a kettős minőség – mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) kereskedelempolitikáért és fogyasztóvédelemért felelős államtitkára a tárca törvénymódosítási javaslatát ismertetve.

Európa leggazdagabb államában 38-szor annyit költhet az átlagpolgár, mint a legszegényebbnél. De hol állunk mi, magyarok?

2020-ban egy átlagos európai polgárnak a járvány gazdasági hatásai miatt 773 euróval kevesebb, azaz 13.894 euró áll rendelkezésére elkölthető jövedelemként. A magyarok esetében ez az összeg 6871 euró, átszámítva 2,45 millió forint-derül ki a GfK friss tanulmányából.

Benyújtotta a Pénzügyminisztérium az adócsomagot a parlamentnek, ez van benne

A módosításokkal jövőre kedvezőbbé válik a kisvállalati adó, a vállalkozások segítséget kapnak az áfa-bevallásaik kitöltésekor, az elsőfokú államigazgatási ügyek döntő többsége illetékmentes, az otthoni pálinka-magánfőzés és a bérfőzés pedig újra adómentes lesz. A dohánytermékek viszont drágulnak.

CSOK-kal jobban járnak az újépítésű lakást vásárlók januártól

Jövő januártól a családi otthonteremtési kedvezménnyel vásárolt újépítésű lakásoknál az 5 százalékos áfa is visszaigényelhető lesz, mondta a közrádiónak a családokért felelős tárca nélküli miniszter.