Visszafogott IT beruházások, fogyatkozó új megrendelők, zsugorodó piac és éles verseny. Ez jellemzi ma a rendszergazdák piacát. Új piaci trendekkel, kihívásokkal szembesültek és a megoldásokat keresték a szakemberek a napokban Budapesten megrendezett II. Országos Rendszergazda Konferencián.

Nem is indulhatna jobban az új év! Egyrészt engedünk az éves előfizetés árából, másrészt meglepjük a legújabb 250 Üzleti ötlet kiadványunkkal.  Kezdje Haszonnal az új évet!

Magyarországon egyedülálló üzleti modellel mutatkozik be a ma kezdődő budapesti Art Market képzőművészeti kiállításon egy hazai startup cég, amely kortárs festményeket ad bérbe vállalkozásoknak és közintézményeknek. Az ArtRent alapítói úgy látják, megfizethető konstrukciójukkal piacot teremthetnek a mai magyar művészetnek azzal, hogy alkotásaik megjelennek a recepciókon, tárgyalókban. Miért éri ez meg és milyen képeket választanak a hazai cégvezetők?


Óriási komplexumot épít az Apple Kaliforniában, melyről azonban az utóbbi években csak híreket lehetett hallani, képet még nem lehetett látni. Most azonban már látványtervek is előkerültek az új központról.

Évről évre több vállalkozás pályázik az Invitel InnoMax díjra. Erre és az InnoApps Díjak jövő év januárjától lehet majd pályázni – változó feltételek mellet.

 

Az új Polgári törvénykönyv 2014. március 15-én lép hatályba. Az Országgyűlés külön törvényt alkotott az ún. „átmeneti rendelkezésekről”, vagyis azokról a szabályokról, amelyek meghatározzák, hogy az új Ptk. mely szabályát kinek és mikortól kell alkalmaznia.

Árfolyamok

EUR: 359.09CHF: 339.21USD: 327.07
 

Legnépszerűbb cikkek

Hirdessen a Haszon Magazinban

Hirdetés ügyben kérem keressen minket a hirdetes@haszon.hu email címen, vagy tekintse meg a média kiajánlókat.

Izgalmas két napnak ígérkezik a városi életmód legújabb trendjeiről szóló beszélgetések sora a Loffice közösségi irodában a Startup Safary fesztivál keretében április 19-20-án. Kiderül például, hogyan mennek a vegán éttermek, miként dolgozi...
Tovább >>

Hírlevél feliratkozás
10 dolog, amit tudnia kell
Feliratkozásával elfogadja adatvédelmi szabályzatunkat.
Változnak az „A lap” megjelenések!
  • 2018/I. negyedév 2018. 04.04
  • 2018/II. negyedév 2018. 07.04
  • 2018/III. negyedév 2018.09.26
  • 2018/IV. negyedév 2018.12.12