A Pápa melletti kis település, Takácsi igazi sport fellegvár, futballban és kézilabdában legalábbis a világ élvonalában van. Ugyanis innen indult hódító útjára egy kis magyar asztalosműhely, amely - székei révén - bejutott a legnevesebb európai sportarénákba is. Nemcsak a 2006-os németországi futball világbajnokság, de a jövő évi zágrábi kézilabda Európa Bajnokság helyszínének a felszerelését is a Pápai Asztalos Kft. szállította.

A 77 Elektronika Kft. tipikus családi vállalkozásként indult: Zettwitz Sándor (74) külkereskedői tapasztalataival, míg fizikus végzettségű veje, Lukács József a szaktudásával szállt be az üzletbe. Az üzlet és a tudomány házasítása jól sikerült, az orvos-diagnosztikai és távközlési berendezéseket gyártó cég árbevétele tavaly 6,5 milliárd forint volt, aminek 50 százaléka exportból származott. A cég 1986-ban alakul meg Budapesten. ?Egyszerűen összetettük, amink volt. A vejem fizikusként a szaktudást hozta, én a kereskedői tapasztalatot? ? mondja Zettwitz Sándor, aki szerint a cégnévben szereplő 77 a véletlen műve: egyszerűen ?jól hangzott?. Eredetileg 5-6 emberrel indulnak: 1986-ban Budapesten egy 20 négyzetméteres Hegyalja úti bérelt lakásban kezdték el a munkát. Első termékük az egyéni vércukormérő készülék, amellyel a diabéteszes betegek otthon is mérhetik a vércukorszintjüket. Az ötletet egy balatoni orvos szomszéd adja, a készüléket pedig a cégvezető fizikus veje fejleszti ki. ?Bár léteztek nyugati készülékek, a kemény importkorlátozás miatt csak horribilis áron lehetett ezekhez hozzájutni? ? idézi fel Zettwitz Sándor az induláshoz szükséges piaci űrt.

 Magyarországon egyre több magánkórház alakul, miközben a politikusok az egészségügybe beszálló magántőke miatt hadakoznak. Az átalakulásban a nemzetközi hírű gerincsebész, Varga Péter Pál (56) vállalkozása jutott a legmesszebb. A jó üzleti érzékkel megáldott professzor saját szakmai hírnevére és pénzügyi kapcsolataira alapozva építette fel cégét, amely jelenleg két kórházat működtet. Az 1999-ben alapított Budai Egészségközpont Kft. 2006-ban 1,7 milliárd forintos árbevételt ért el, amelynek jelentős része külföldi betegek ellátásából származott.

Lényegében a semmiből hozták létre vállalkozásukat 1999-ben a Netpincér internetes étel-ital közvetítő rendszert működtető Viala Kft. tulajdonosai . Perger Péter (31) és Csontos Zoltán (31) cége jelenleg 9 országban szolgáltat, és évente 100 millió forint árbevételt produkál. A Netpincér története jó példa arra, hogy két fiatal kollégista ötletéből hogyan épülhet fel alig egy évtized alatt komoly vállalkozás.
Tyúkfarmmal kezdődött, még 1910- ben. A Balogh család vállalkozása megélt két világégést, legalább öt magyarországi rendszerváltást, ám ők mindig megtalálták a módját, hogy továbbvigyék a hagyományokat. Bélyegzőpárnát, pipatömőt, hőmé rőt és kanalat egyaránt gyártottak, attól függően, hogy éppen mire volt piaci kereslet. Éppen ez az alkalmazkodóképesség, találékonyság túlélésük legfontosabb titka. A cég az 1960-as évek óta gyárt hidegfényű és halogén lámpákat fotósoknak, televíziós stúdióknak. Ezen a területen első számú gyártóvá nőtték ki magukat Magyarországon, de termékeik ötöde már külföldön talál gazdára.
Vannak emberek, akik bármibe is fognak, azt sikerre viszik, akkor is, ha korábban példa nélkül álló vállalkozásba fognak bele. Ilyen ember Csiki-Bege Lajos (41), aki az erdélyi Gyergyócsomafalváról érkezve 17 év alatt európai szinten is egyedülálló cégcsoportot épített fel. Legújabb beruházása a veresegyházi Csiki-Berek lakópark, ahol 167 családi ház épül a legkorszerűbb �zöld� technológiával. Hőszivattyúk segítségével, geotermikus energiával fűtik és hűtik a házakat, akár felére csökkentve az energiaköltségeket. A Csiki-Berek modell értékű koncepció, ami meghatározhatja a magyarországi ingatlanfejlesztések jövőbeni irányát is.

Árfolyamok

EUR: 339.56CHF: 320.03USD: 311.81
 

Legnépszerűbb cikkek

Hirdessen a Haszon Magazinban

Hirdetés ügyben kérem keressen minket a hirdetes@haszon.hu email címen, vagy tekintse meg a média kiajánlókat.

Izgalmas két napnak ígérkezik a városi életmód legújabb trendjeiről szóló beszélgetések sora a Loffice közösségi irodában a Startup Safary fesztivál keretében április 19-20-án. Kiderül például, hogyan mennek a vegán éttermek, miként dolgozi...
Tovább >>

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a legfrissebb hírekről, hasznos információkról!
Feliratkozásával elfogadja adatvédelmi szabályzatunkat.
Változnak az „A lap” megjelenések!
  • 2018/I. negyedév 2018. 04.04
  • 2018/II. negyedév 2018. 07.04
  • 2018/III. negyedév 2018.09.26
  • 2018/IV. negyedév 2018.12.12