Fejenként 9175 eurós, vagyis csaknem 2,9 millió forintnak megfelelő prémiumot kapnak a tavalyi üzleti év után a BMW németországi szakmunkásai.

Nagyon jól teljesített 2018-ban a Porsche autógyártó vállalat, ezért a vezetőség úgy döntött, hogy prémiummal jutalmazza meg a dolgozóit. Nem is akármilyennel.

A világ leggazdagabb emberei (ők legalább 30 millió dollár értékű vagyonnal rendelkeznek) döntően 10 városban élnek a Knight Frank 2019-es vagyonjelentése szerint.


Öt év letöltendő börtönre ítélte Kocsis Istvánt, az MVM Magyar Villamos Művek 2005-2008 közötti vezérigazgatóját az állami energiacsoport milliárdjait érintő hűtlen kezelés és sikkasztás tárgyában a másodszorra megismételt bírósági eljárás során a Pécsi Ítélőtábla.

 Hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette miatt gyanúsítottként hallgatott ki és vett őrizetbe a Központi Nyomozó Főügyészség 16, köztük öt tiszti rendfokozatú, a beregsurányi magyar-ukrán határállomáson szolgáló pénzügyőrt.

 A Menedzserszövetség idén 25. alkalommal adta át az Év Menedzsere díjat. Az életműdíj kitüntetettje Bojár Gábor, a Graphisoft szoftverfejlesztő cég, az idén 20 éves budapesti Graphisoft Park és az Aquincum Institute of Technology felsőkotatási vállalkozás alapítója lett.

Árfolyamok

EUR: 315.83CHF: 280.41USD: 279.4
 

Legnépszerűbb cikkek

Hirdessen a Haszon Magazinban

Hirdetés ügyben kérem keressen minket a hirdetes@haszon.hu email címen, vagy tekintse meg a média kiajánlókat.

Izgalmas két napnak ígérkezik a városi életmód legújabb trendjeiről szóló beszélgetések sora a Loffice közösségi irodában a Startup Safary fesztivál keretében április 19-20-án. Kiderül például, hogyan mennek a vegán éttermek, miként dolgozi...
Tovább >>

Változnak az „A lap” megjelenések!
  • 2018/I. negyedév 2018. 04.04
  • 2018/II. negyedév 2018. 07.04
  • 2018/III. negyedév 2018.09.26
  • 2018/IV. negyedév 2018.12.12