Hogy ne legyen csapnivaló előadó! 15 tipp prezentáláshoz

Írta: Fülöp Norbert - Készült: 2017. március 16.

Mi a különbség egy unalmas és egy érdekes prezentáció között? Ég és föld! Az igazi sikert új üzleti kapcsolatok, megrendelések és szerződések számán lehet mérni – eddig a pontig azonban hosszú az út. Ritkaság, hogy valaki született előadó, ezt éppen úgy tanulni kell, mint a legtöbb szakmát.


Bizonyára ült már ön is unalmas előadáson, amely egyre csak nyúlt, mint a rétestészta, az ember pedig egyre gyakrabban nézte az óráját, de hiába. Jobb híján azzal szórakoztatta magát, hogy végiggondolta, mit kell tennie még aznap, hogyan rendezze át irodáját, miként tegyen rendet a számítógépén felhalmozódott anyagok közt. Még így is egyre nehezebben sikerült elnyomnia az ásítást, és kezdte megbánni a pillanatot, amikor úgy határozott, hogy végighallgatja az előadót. Kellemetlen volt önnek? És milyen kellemetlen lehetett az előadónak…

Szerencsére előadóként elkerülhetjük a hasonló helyzeteket – kellő gyakorlással és jó felkészüléssel. A jó hírünk az, hogy az igazán sikeres prezentálók sem egy-két nap alatt tanulták meg, miként kell egyszerre érdekfeszítően és informatívan beszélni. Ezért mindig tartsuk szem előtt hogy az igazán profi előadók is sok-sok gyakorlás után jutottak el a mai szintre, és gyakran kellett okulniuk saját hibájukból. A gyakorlástól nem, de a tipikus hibáktól annál inkább megkímélheti magát az alábbi hasznos tanácsok betartásával.

1.    Összhangban a téma, az előadás és forma!

Prezentációjának sikere e három elem összhangján múlik. A témát úgy kell kialakítani, hogy az a hallgatóságot érdekelje. Az előadásmód mindenképp legyen érdekfeszítő. A forma pedig önmagunk csomagolását jelenti. Egy prezentáció során önnel fogják azonosítani a céget, ön teszi szimpatikussá a szolgáltatást, meggyőzővé a terméket. Szóval méltón képviselje a vállalkozás arculatát, ha jobban tetszik: imidzsét.

Nem ajánjunk: Tizenéveseket ne próbáljon öltönyben és írott prezentációval meggyőzni arról, hogy a kábítószer veszélyes. Sokkal hitelesebb lesz pólóban és farmerban, kötetlen beszélgetés során. Üzleti tárgyaláson persze az öltöny és a vetített prezentáció a helyénvaló. Ám ha saját alkalmazottait arról szeretné meggyőzni, hogy bizakodva fogadják a cégnél elindult változásokat, ne álljon eléjük öltönyben és zárt ingnyakkal – ezzel csak a távolságot fogja erősíteni.

Ezt tegye: Mindig a hallgatósághoz igazítsa viseletét, fellépését és mondandóját.

2.    Jó vázlat = fél siker!

Készítsen vázlatot, szabja meg, honnan hová akar eljutni. Még az igazán profik is napokig csiszolgatnak egy jó prezentációt, gondosan ügyelve a dramaturgiai vonalra. Az igazán sikeres prezentáció elkészítése folyamatos, több napos munka. Gondolja végig többször, és csiszolgassa a mondandóját.

Nem ajánljuk: Soha ne csapja össze a prezentációkat – a munka mindig legyen összhangban az elvárt haszonnal.

Ezt tegye: Ha elégedett a munkával, mutassa meg kollégáinak, értékes külső szempontokat nyerhet.

3.    Keltse fel a figyelmet frappáns címmel és bevezetéssel!

Már az elején mondja el a hallgatóinak, miért fontos nekik, hogy végighallgassák önt. Amikor megfogalmazza ezt a mondatot, gondolja magát a többiek helyébe, és próbálja kitalálni, nekik mi a fontos, milyen célt érhetnek el a termék vagy szolgáltatás megvásárlásával.

Nem ajánljuk: A mi masinánk a legújabb, legszebb, legtöbb funkcióval rendelkező a piacon – ezek nem előnyök a vásárló számára.

Ezt tegye: A mi gépünknek köszönhetően tíz százalékkal nő a termelékenység, vagy harminc százalékkal emelkedik a forgalom. Tehát mindig a hallgató számára elérhető haszonról beszéljen!

4.    Teremtsen hangulatot!

Törekedjék az oldott hangulatra, a bevezető után egy rövid történettel vagy viccel ezt könnyedén megteheti.  Ez mindenképpen illeszkedjék a témához – legalább részben –, és persze soha nem érinthet olyan témát, amivel bárkit megsérthet.

Ne ajánljuk: Senki sem született Hofi Gézának – ezt ne próbálja meg igazolni a színpadon, azaz ne hozza magát kellemetlen helyzetbe.

Ezt tegye: Csak olyan viccet vagy történetet meséljen, amit már biztosan és jól tud elmondani, s az adott helyzethez is illik.

5.    Öltözködéssel erősítse magabiztos fellépését!

Mindenkinek jól áll a sötét szín: magabiztosságot sugároz, és nem utolsósorban karcsúsít. Azonban pont a fekete nem praktikus, mert könnyen szöszösödik, helyette használjuk inkább a szürke sötétebb árnyalatait. Különösen ügyeljen arra, hogy nagy közönség előtt beszélve mindenki kimelegszik, ezért ne öltözködjék melegen, és lehetőleg természetes anyagból készült ruházatot viseljen. Az esetlegesen megjelenő izzadság a legkevésbé a fehér és a világoskék ingeken látszik. Ezek a legtöbb üzleti öltönyhöz jól mennek. Ami az uraknál a nyakkendő, az a hölgyeknél a sál – ezekből választhat feltűnőbb darabot, amely jól illik arcához, szeme színéhez.

Nem ajánljuk: Talpig poliészterben biztosan rosszul fogja érezni magát, sőt, örülhet, ha nem kap hőgutát.
Ezt tegye: Mindenképpen olyan ruhát válasszon, amiben jól érzi magát. Ha kell, öltözzék át többször.




Árfolyamok

EUR: 308.03CHF: 265.57USD: 260.95
 

Legnépszerűbb cikkek

Karácsony Zoltán: Karrier tippek

Nyeregben érzik magukat az alkalmazottak

Kevésbé elkötelezettek a dolgozók és egyre inkább úgy vélik, könnyű az álláskeresés, ha váltani akarnak. Ez körvonalazódik a céges világban mostanság. Ennek fő oka a munkaerőhiány, ami új helyzetet teremtett a munkaadók számára. Mit lehet e...
Tovább >>