Így használja az influencereket

Így használja az influencereket

Írta: Karácsony Zoltán - Készült: 2018. július 31.

Az utóbbi évek egyik felfutóban levő reklámeszköze az influencer-marketing. Ilyenkor a cégek a közösségi médiában nagy követőszámmal rendelkező véleményvezérekkel dolgoznak együtt. Ennek célja lehet a márkaismertség növelése, konkrét termék értékesítésének elősegítése vagy a vonzó munkaadóként megjelenés. Ügyesen használva kiváló megtérülési mutatókat produkál. Hogyan lehet ebből a maximumot kihozni?


Tóth Patrik reklámszakember, (Golden Brothers Zrt.) kétféle influencert különböztet meg: a mikro 2 ezer – 20 ezer közötti követőszámot tud felmutatni, a simán influencerként hívott pedig 20 ezer felettit. Patrik a kis- és középvállalkozóknak első körben azt javasolja, kezdjenek el mikroinfluencereket keresni. A social media csatornák közül a YouTube-ot és az Instagramot nézzék, a Facebookot kevésbé, utóbbin organikusan csak a követők 1-3 százaléka érhető el, ami egy termékreklámnál rendkívül kevés. „A mikroinfluencerek ráadásul szorosabb kapcsolatban vannak közönségükkel, gyorsabban reagálnak a kommentekre. Érdemes első körben nagyjából 30 ilyen véleményvezért megkeresni a termékpromócióval kapcsolatban. A tapasztalatok szerint ebből 20-an válaszolnak és 15 vállalja az együttműködést. Legyen körültekintő a kiválasztásban, gondolja át, mennyire illik a vlogger image-e a termékéhez, át tudja adni hitelesen az üzenetet, mennyire szalonképes, belefér-e a polgárpukkasztás.

Ezt követően küldje el a terméket nekik. Írjon mellé javaslatot arról, hogy ha lehet, milyen hashtaget használjon, milyen honlapra legyen utalás a videóban, néhány kulcsszót.  Akkor hiteles azonban egy videó, ha abban az influencer önmagát adja, a saját szavaival beszél a portékáról.

Előfordulhat, hogy a Youtuber a termék mellett még extra pénzre is igényt tart. Tóth Patrik megjegyzi, 10-20 ezres követőszámnál egy kkv-nek ez még néhány tízezer forintot megérhet, annál többet nem igazán. Nagy követőszámú influencereknél az ár a feliratkozók száma és a videók átlagos megtekintésszáma alapján áll össze. Ha 150 ezer a feliratkozó, de csak 50 ezren nézik meg az anyagokat, akkor valahol a kettő szám között lesz a forintösszeg egy anyagért.

Nem kell feltétlenül a termékről szólnia az egész videónak, megjelenhet egy másik felvétel hátterében vagy felbukkanhat 10-20 másodpercre is, az influencerekkel kell letárgyalni a részleteket.

Egy kampányban az influencerek használata csak egy eszköz legyen több más között. A céges weboldalon és a kommunikációs anyagokban is jelezzük, hogy „Már XY is használja termékünket”. Az online vásárlás során a kosárelhagyóknak (akik valami miatt megszakítják a vásárlást) is fel lehet dobni az influencer véleményét.  

Hogyan néz ki mindez a gyakorlatban? A reklámszakember példákat is említ: „Nagyon sikeres volt az a kampány, ahol ruházati kiegészítő terméknél microinfluencereket és influencereket egyaránt bevetettünk. Tudatosan kezdtük a kisebbekkel, majd haladtunk a nagyobbak irányába, hogy ezzel is jelezzünk egyfajta fejlődést a cég életében. A kampányban alkalmaztunk egyedi kuponkódokat, mértük, melyik közszereplő a leghatékonyabb, és csak velük javasoltuk a szerződés bővítését, megújítását. Szerveztünk már YouTuber Rally-t a Rigips támogatásával, amit 1,5 millió ember követett, vagy találkozott vele valamilyen formában. Itt népszerű YouTube sztárok "versenyeztek" térkép nélkül Kecskemétről Palkonyára az év autóival, egy Peugeot-val és egy Citroen-nel.”

Kik használják a kisebb cégek közül előszeretettel a véleményvezéreket? „Amelyek korábban keveset hirdettek illetve amelyek nemrég alakultak” – fogalmaz Tóth Patrik. A multiknál megfigyelhető trend, hogy egyre nagyobb összegeket csoportosítanak át a hagyományos televízióból és rádióból a közösségi médiába, ezen belül is az influencerekre.




Árfolyamok

EUR: 323.36CHF: 285.94USD: 284
 

Legnépszerűbb cikkek

Hirdessen a Haszon Magazinban

Hirdetés ügyben kérem keressen minket a hirdetes@haszon.hu email címen, vagy tekintse meg a média kiajánlókat.

Izgalmas két napnak ígérkezik a városi életmód legújabb trendjeiről szóló beszélgetések sora a Loffice közösségi irodában a Startup Safary fesztivál keretében április 19-20-án. Kiderül például, hogyan mennek a vegán éttermek, miként dolgozi...
Tovább >>

Változnak az „A lap” megjelenések!
  • 2018/I. negyedév 2018. 04.04
  • 2018/II. negyedév 2018. 07.04
  • 2018/III. negyedév 2018.09.26
  • 2018/IV. negyedév 2018.12.12