Hatalmas béremelés jön a Mercedes-gyárban Kecskeméten

Írta: Schilling Tamás - Készült: 2018. december 06.

Jövőre 22 százalékos, 2020-ban 13 százalékos béremelésben állapodtak meg a szakszervezetek és a cég vezetése.


A kecskeméti Mercedes-gyárban aláírták a szakszervezetek és a cég vezetése az újabb kétéves bérmegállapodást. 2020-ig összesen 35 százalékos emelés lesz, ebből 2019-ben 22 százalékra számíthatnak a dolgozók, a következő évben pedig 13 százalékra.

A legkisebb bérű fizikai állományú dolgozóknál lesz két év alatt az összesen 35 százalékos fix emelés.

A legkisebb alapbér, a próbaidőre bruttó 195 657 ezer forint (kicsivel kevesebb, mint a Tescókban), erre jönnek a műszakpótlékok, és juttatások. A próbaidő letelte után 225 006 forint a bruttó alapbér. Erre a két bérkategóriára él az összesen 35 százalékos emelés.

  • A beugró alapbér jövőre bruttó 238 702 forintra emelkedik, 2020-ban pedig 269 733 forintra.
  • Próbaidő után pedig 2019-ben 274 507 forint lesz a bruttó alapbér, míg a rá következő évben bruttó 310 193 forint.

A magasabb bérkategóriákban ennél mérsékeltebb (jövőre 5-7, illetve 2020-ban 3-6 százalékos) emelés jön. Forintosítva nagyjából ugyanannyi lesz a plusz a szellemi dolgozóknál, mint a fizikaiaknál.

A cafeteria bruttó összege megmarad jövőre, de a jelenlegi szélesebb választék helyett csak két elem lesz elérhető. A Mercedesnél 2019-ben vagy 340 ezer forintot kaphatnak SZÉP-kártyára a dolgozók, vagy évi bruttó 280 ezer forint készpénzcafeteriát, havi részletekben.

(24.hu)




Árfolyamok

EUR: 323.21CHF: 286.17USD: 283.19
 

Legnépszerűbb cikkek

Hirdessen a Haszon Magazinban

Hirdetés ügyben kérem keressen minket a hirdetes@haszon.hu email címen, vagy tekintse meg a média kiajánlókat.

Izgalmas két napnak ígérkezik a városi életmód legújabb trendjeiről szóló beszélgetések sora a Loffice közösségi irodában a Startup Safary fesztivál keretében április 19-20-án. Kiderül például, hogyan mennek a vegán éttermek, miként dolgozi...
Tovább >>

Változnak az „A lap” megjelenések!
  • 2018/I. negyedév 2018. 04.04
  • 2018/II. negyedév 2018. 07.04
  • 2018/III. negyedév 2018.09.26
  • 2018/IV. negyedév 2018.12.12