vasárnap, 2025. december 14.

fogyasztás

Image
Élelmiszer
A magyar háztartások csaknem 100 százaléka vásárol sajtot, de ma már egyre inkább ár és kiszerelés alapján döntenek. A prémium szegmens nem tűnt el, csak ritkább választás lett. A trappista…
Image
Jövedelem
Frissítette az egy lakosra eső vásárlóerőről szóló listáját a GfK Hungária piackutató cég. Az ötezres lélekszámot meghaladó i települések között (Budapestet nem számítva) vezet Üröm, második Budaörs…
Image
Z generáció
Sokkal kevesebbet és tudatosabban költenek a Z generáció fiataljai: alapjaiban alakul át a luxus fogalma - derült ki egy nagymintás kutatásból. A 1995 és 2010 között születettek luxusautók és…
Image
Sörfogyasztás
Több mint három évtized alatt felére csökkent a magyar sörgyártás volumene – derül ki az MTI friss adataiból. Míg 1990-ben közel 992 millió liter sört állítottak elő Magyarországon, 2023-ra ez az…
Image
Életmód
A tavalyi, csaknem három százalékos növekedést követően az idei első félévben jelentősen csökkent a hazai sörfogyasztás. Egyes termékkategóriák azonban így is látványosan törnek előre, fokozatosan…
Image
Rezsi
Megjelent a lakossági távhőpályázat felhívás, elindult a szolgáltatók és termékek regisztrációja. A támogatás a távhőfelhasználás mérhetővé és szabályozhatóvá tételében segítheti a társasházakat és…

A legfontosabb hírekért iratkozz fel hírlevelünkre!

Hozzáférhetőségi eszközök