Már elérhető az új, ingyenes mesterséges intelligencia tananyag a KRÉTA rendszerben és a mijovunk.hu oldalon - jelentette be a mesterséges intelligenciáért felelős kormánybiztos a közösségi oldalán.
Manapság szinte lehetetlen az angol nyelv használata nélkül érvényesülni, ezért ha úgy érzed, kicsit rozsdás a nyelvtudásod, érdemes lehet felfrissíteni. Most ehhez ajánlunk 5 ingyenesen letölthető…
A jegybank és a bankszövetség megállapodása alapján ingyenessé válik az alapszámla addig, amíg az infláció nem csökken tartósan 4 százalék alá. Hogyan válthatunk erre és mit tartalmaz az alapszámla?
Az új esztendőben Budapesten belül ingyenessé válik a kerékpár- és kutyaszállítás a MÁV-csoport minden olyan járatán, ahol az korábban csak külön díjfizetés ellenében volt lehetséges - közölte a…
Ne bosszankodjunk a magas banki költségek miatt, hiszen számos ingyenes bankszámla közül választhatunk. De ki kaphat ilyet és milyen különbségek vannak az ajánlatok között?
Bár tavaly augusztusban még úgy tűnhetett, hogy a B kategóriás jogosítvány teljes költségét állja majd középiskolások és az állami szakképző intézményekben tanulók számára az állam, azóta kiderült…
Előfizetéses szolgáltatást olyan nagy webáruházak indítottak korábban, mint például az Amazon vagy az Alza. Legújabban az eMAG próbálkozik a modellel. Ez utóbbinál egy éves díj befizetése esetén nem…
Évente 42 000 forintot költ egy átlagos magyar a bankszámlájára, ami jelentősen meghaladja a 2023-as értéket. De mit tehetünk, ha kordában akarjuk tartani a pénzügyi rezsinket?
Több új funkcióval látta el a Microsoft a bárki által ingyen használható Wordöt. Mutatjuk, mivel tud többet a szövegszerkesztő, valamint hogyan érhető el.
Rendszeresen jelenti a Netflix az olyan illegális kalózoldalakat, amelyeken ingyen lehet filmeket és sorozatokat nézni. A streamingszolgáltató szerint ezek az egyre népszerűbb platformok igen rossz…