Május 5-én hivatalosan is véget ért a Skype története: a Microsoft több mint húsz év után megszüntette az egykor úttörőnek számító kommunikációs platformot, írja a Vg.hu.
2003 óta felhasználók tízmillióit szolgálta ki világszerte a Microsoft telekommunikációs szoftvere, a Skype. Az elmúlt időszakban egyre inkább háttérbe szoruló program azonban május 6-ától örökre…
Már a második egymást követő évben az Apple a világ legértékesebb márkája a brit Brand Finance piackutató és üzleti tanácsadó vállalat 2025-ös Global 500 ranglistája alapján.
Fizetős lesz a Windows 10 támogatásának meghosszabbítása, de így legalább nem kell átállni a sok gépen nem is futtatható Windows 11-re. A vállalati felhasználók már korábban is hozzáférhettek a…
Bill Gates szerint a mesterséges intelligencia 5 éven belül teljesen felforgatja majd az életünket, és új lehetőségeket teremt annak ellenére, hogy sokan most még a munkahelyek megszűnésétől tartanak.
A Windows 11 utolsó két verzióját a Microsoft már nem támogatja biztonsági frissítésekkel, ezért a védelem érdekében a legújabb kiadás telepítése lesz szükséges az érintett eszközökön, írja a hwsw.hu.
Új funkciókat kapott a Notepad. Ellenőrzi a begépelt vagy beillesztett szöveg helyesírását, és autocorrect funkcióval is rendelkezik, azaz automatikusan javítja a vélt elgépeléseket, nyelvtani…
Az Opatch platformján keresztül legalább 2030-ig kap biztonsági javításokat a Windows 10, így a felhasználók nyernek pár év haladékot, amennyiben nem szeretnének, vagy nincs lehetőségük Windows 11-re…
Három új játékkonzollal bővülhet a Microsoft xboxkínálata az idén – jelentette be a technológiai óriás. Soroljuk, mire számíthatunk az új készülékektől.
Lassan, de biztosan halad előre az a folyamat, mely végén teljesen megszűnteti a Windows 10 támogatását a Microsoft. A napokban fontos tájékoztatást adott ki a cégóriás az operációs rendszer közelgő…