Legfeljebb két italra kellene korlátozni az alkoholfogyasztást Michael O'Leary, a Ryanair légitársaság vezetője. Úgy látja, több az atrocitás a gépeken és ennek az alkohol illetve ennek kombinációja…
Tűrhetetlennek tartja, ahogyan a légitársaságok az utasokat kezelik a nyári időszakban, ezért újabb fogyasztóvédelmi vizsgálatokat indított Tuzson Bence igazságügyi miniszter - közölte az Igazságügyi…
Budapest Főváros Kormányhivatala hivatalból hatósági ellenőrzést indított a Ryanair, a Wizzair, a SunExpress és a Eurowings légitársaságokkal szemben az utóbbi napokban tapasztalt jelentős…
A Ryanair vezetője szerint problémák vannak a repülőgépgyártóknál, emiatt nem elegendő a légitársaságok kapacitása. Így tovább emelkedhetnek a repülőjegyek árai a nyáron. Azt is közölte, mekkora…
Problémák sora jellemezte az európai légi közlekedést tavaly. Minden gond továbbra sem oldódott meg, azonban egyértelműen jobb a helyzet a szektorban, mint 2022 nyarán volt. Viszont szinte biztos…
El akarja érni az írországi központú Ryanair, hogy az Európai Unió tagállamai biztosítsák a légterüket használó járatok közlekedését a sztrájkok alkalmával is. Petíciót is indított az ügyben a…
Rekordprofitot hoztak az utasai a fapados, írországi központú Ryanair légitársaságnak. Jövőre pedig az előzőnél is nagyobb utasforgalomra számít a vállalat. Viszont a pénzügyi igazgatójuk szerint az…
Rendkívüli mértékben megemelkedett a Ryanair és a Wizz Air utasainak a száma szeptemberben. Az ír fapados légitársaságnál soha nem indult ilyen erősen az ősz. Ráadásul a repülőjegyek drágulása…
Gazdasági visszaesés esetén a Ryanair még gyorsabb növekedést lesz képes produkálni, legalábbis így számol a cég főnöke, a Magyarországon is elhíresült Michael O’Leary.