2025-ben a telefonjainkat célzó kémprogramok már elég nagy kockázatot jelentenek, így fontos, hogy tisztában legyünk néhány alapvető biztonsági előírással.
Úgy tűnik, kezd elege lenni Prágának a tömegturizmusból. Például az egyik városi tanácsos azt javasolta, tiltsa be a település azokat az idétlen jelmezeket, amelyeket jellemzően a legény- és…
A most 90 éves Warren Buffett alig 11 évesen kezdett részvényekkel kereskedni. Elképesztő vagyonához képest szerényen, igen egyszerű alapelvek szerint él, ezeket foglaljuk össze.
Az ősz a gombagyűjtés évszaka. Sokan indulnak ki a természetbe, hogy szedjenek a legízletesebb fajtákból. A gomba azonban veszélyes is lehet. A legfontosabb tudnivalókról Feder Ilona – a Magyar…
A legfontosabb, hogy örömmel végezzük a munkánkat - mondta Karikó Katalin újságíróknak, azt követően, hogy bejelentették, Drew Weissmannal megosztva nekik ítélték oda az idei orvosi-élettani…
Corritta Lewis és felesége 2020 januárban döntöttek úgy, hogy eladják szinte minden ingóságukat, hogy azt követően összepakoljanak, és nyakukba vegyék a világot. Döntésük örökre megváltoztatta az…
Az infláció mindenbe beleharap, mindenből magának követel egy részt. A boltban ugyanazt kapjuk, de sokkal többet fizetünk érte, és már nem jut mindenre, amire korábban. A pénzcsináló legenda, Warren…
Kiskorunktól kezdve azt sulykolják belénk, hogy 20-as éveink végén, 30-as éveink elején már illik nagy pénzeket keresni és sikert sikerre halmozni. A valóságban ez keveseknek jön össze.
Miért akarsz itt dolgozni? Ezzel a kérdéssel valószínűleg minden álláskereső szembesült már karrierje során. Amilyen egyszerűnek tűnik, olyan nehéz jó választ adni rá. Jeff Hyman és Emily Liou több…
Helyén kell kezelnie a magyar agráriumnak az elmúlt évek békés időszakait – vélekedik a Magyar Bankholding Csoport Agrár és Élelmiszeripari üzletág vezetője. A szakértő a múlt mellett beszélt arról…
A Harvard egyik professzora, Noam Wasserman arra a következtetésre jutott, hogy a startupok 65 százaléka az alapítók között kialakult konfliktusok miatt megy csődbe. Az Entrepreneur összegyűjtötte…
Egy állásinterjún mindenki a legjobb oldalát akarja megmutatni. Sokan azonban olyan kliséket durrogtatnak, amelyekkel eljátsszák az esélyeiket. Egy 15 éve a szakmájában tevékenykedő profi karrier…