TrendFM

1300 pilótát vesz fel a Lufthansa

Írta: Haszon - Készült: 2017. október 12.

Ezerháromszáz pilóta felvételét jelentette be a Lufthansa, miután megkötötte a kollektív szerződést a korábban több sztrájkot hirdető Vereinigung Cockpit pilóta-szakszervezettel.


A légitársaság szerdai közleménye szerint a felek új bérmegállapodást is kötöttek, ebben legalább 2022-ig megegyeztek az átmeneti és nyugdíjkifizetésekről.
Az új szerződés összesen 15 százalék strukturális megtakarítást eredményez a pilóták személyzeti költségeiben, mivel átalakították a fizetési rendszert. Ennek nyomán százmillió eurós nagyságrenddel mérséklődik a kifizetés mértéke, a 2017-es üzemi eredmény pedig szintén százmillió eurós nagyságrendű összeggel lesz magasabb.

Hangsúlyozták, hogy a pilóták jövőbeni nyugdíjkifizetési szintje nem változik, és önkéntes nyugdíj-hozzájárulás fizetésére is van lehetőség. Ugyanakkor lehetővé teszi új junior pilóták felvételét a légitársaságnál. Ennek megfelelően a Lufthansa bejelentette, hogy 700 junior pilótát, és 600 kapitányt vesz fel a következő években.

A Vereinigung Cockpit szakszervezettel a Lufthansa még márciusban írt alá megállapodást, miután a szakszervezet 2016-ban többször is sztrájkot hirdetett a pilóták körében. Emiatt a Lufthansát több százmillió eurós kár érte. Az érdekképviselet a bérezés és a nyugdíjjárulékok rendszere miatt kezdeményezett munkabeszüntetést.
A Lufthansa-csoport 2017 első fél évében 12,7 százalékkal 16,9 milliárd euróra növelte árbevételét az előző évihez képest, üzemi eredménye megduplázódott és egymilliárd eurót ért el, az adózott eredmény pedig 56,6 százalékot javulva 672 millió eurót mutatott június végén.




Árfolyamok

EUR: 308.15CHF: 267.59USD: 262.32
 

Legnépszerűbb cikkek

Karácsony Zoltán: Karrier tippek

Nyeregben érzik magukat az alkalmazottak

Kevésbé elkötelezettek a dolgozók és egyre inkább úgy vélik, könnyű az álláskeresés, ha váltani akarnak. Ez körvonalazódik a céges világban mostanság. Ennek fő oka a munkaerőhiány, ami új helyzetet teremtett a munkaadók számára. Mit lehet e...
Tovább >>