Már több gép repül Budapestről Londonba, mint Bécsből

Írta: Haszon - Készült: 2018. június 22.

Budapest és London között nyit új járatot jövőre a LOT lengyel légitársaság - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, valamint Rafal Milczarski, a LOT vezérigazgatója csütörtökön Budapesten.


Az Embraer E190-es repülőgéptípussal üzemelő járat először február 18-án száll fel Budapestről, és a London központjától 6 mérföldre lévő London City Nemzetközi Repülőtérre közlekedik majd naponta kétszer, reggel és délután. Rafal Milczarski azt hangsúlyozta, hogy a járatot teljesítő két repülőgép a budapesti bázisra kerül, és 2019-től magyar pilótákat is szeretnének alkalmazni.

Kam Jandu, a Budapest Airport kereskedelmi igazgatója arról beszélt, hogy 2017-ben a repülőtéren kiszolgált 13 millió utas 15 százaléka utazott az Egyesült Királyságba, 12 százaléka pedig Londonba, ez a legnépszerűbb úti cél Budapestről. Az új járat elindulásával a magyar fővárosból több járat közlekedik majd Londonba, mint Bécsből vagy Prágából.

A London City Nemzetközi Repülőtér (LCY) a Temze partján épült 1987-ben, egyetlen 1,5 kilométeres futópályával üzemel, ezért, és a zajszennyezési előírások miatt forgalma korlátozott. A legnagyobb típus, amelyet fogadni tud, a Bombardier CS100-as regionális, sugárhajtású repülőgépe. A légikikötőt tavaly 4,5 millió utas használta, többségük üzleti utazó volt.




Árfolyamok

EUR: 322.91CHF: 283.74USD: 286.52
 

Legnépszerűbb cikkek

Hirdessen a Haszon Magazinban

Hirdetés ügyben kérem keressen minket a hirdetes@haszon.hu email címen, vagy tekintse meg a média kiajánlókat.

Izgalmas két napnak ígérkezik a városi életmód legújabb trendjeiről szóló beszélgetések sora a Loffice közösségi irodában a Startup Safary fesztivál keretében április 19-20-án. Kiderül például, hogyan mennek a vegán éttermek, miként dolgozi...
Tovább >>

Változnak az „A lap” megjelenések!
  • 2018/I. negyedév 2018. 04.04
  • 2018/II. negyedév 2018. 07.04
  • 2018/III. negyedév 2018.09.26
  • 2018/IV. negyedév 2018.12.12