Pedig ők különösen büszkék a saját söreikre
Fotó: Shutterstock

Németek és csehek hűtőibe is kerül a nálunk főzött sörökből

Az anyacége régiós gyártóközponttá alakította a Borsodi Sörgyárat az elmúlt években. Az ott készült termékekből szállítanak a söreikre igen büszke német és cseh piacokra is. Ráadásul további, jelentős fejlesztések jönnek a bőcsi üzemben.


Magyarországon készült söröket szürcsölgetnek a németek és a csehek is

Az idén 50 éves Borsodi Sörgyár szerepe különösen felértékelődött a régió sörgyártásában azzal, hogy az anyacége, a kanadai–amerikai Molson Coors ESG regionális gyártóközponttá alakította az elmúlt években. Igaz, a bőcsi üzem továbbra is elsősorban a hazai igények kiszolgálására koncentrál, azonban a gyár termékeiből szállítottak például a söreikre igen büszke német és cseh piacokra is.

Az EconomX megjegyzi, a gyártóközponttá válás nem ment egyik napról a másikra. Jelentős beruházásokra volt szükség hozzá. Például 2018-ban a Borsodi Sörgyár fennállásának legnagyobb - összesen három évig tartó - fejlesztése kezdődött. Ennek részeként bővítették a kapacitásaikat, illetve megújították a gyártósorokat annak érdekében, hogy kielégítsék a hazai és nemzetközi fogyasztók igényeit a dobozos sörökre.

A napokban pedig újabb fejlesztéseket jelentettek be a következő három évre, összesen 22 millió euró (jelenlegi árfolyamon durván 8,3 milliárd forint) értékben. A beruházásoknál fókuszban van a fenntarthatóság kérdésköre is.

Véget érhetett a hazai sörforradalom

Egyébként söripari forradalom zajlott az elmúlt évtizedben Magyarországon, köszönhetően a kisüzemi sörök terjedését segítő szabályozásnak. Sorra nyíltak a kisebb sörfőzdék, jelentek meg új sörtípusok, illetve fejlődtek a nagyüzemek is. Azonban ebben az évtizedben valami nagyon megváltozott.

A sörgyártók tavaly keményen küzdöttek az elszálló energia- és alapanyagárakkal, az ebből eredő termelési nehézségekkel, de visszatekintve elmondható: ha nehezen is, de nagyobb visszaesés nélkül zárták az évet

- idéztük Kántor Sándort, a legnagyobb hazai gyártókat tömörítő Magyar Sörgyártók Szövetségének igazgatóját a napokban.

Azonban úgy tűnik, a nagyüzemeknél jóval nehezebb helyzetbe kerültek a kisebb sörgyártók. Gyenge Zsolt, a Fóti Sörfőzdék vezetője, valamint a Kisüzemi Sörfőzdék Országos Egyesületének az elnöke szerint az energiakrízis a kis főzdékre különösen rossz hatással volt. Emellett a szakképzett munkaerő hiánya, és bizonyos alapanyagok árának az elszállása is nagyon kedvezőtlenül érintette a szektort.

Prischetzky Botond, a MONYO Brewing brand managere ehhez hozzátette, a koronavírus-járvány és utóhatásai, a rendkívül magas infláció, az euróval szemben nagyon gyenge forintárfolyam, valamint az ukrajnai háború (például sörösüvegek érkeztek korábban Ukrajnából) is rosszul jött a magyar söriparnak. Emellett a gazdasági nehézségek miatt a kraftsörök kereslete is megcsappant a kontinensen, illetve a piac is telítődött. Mindezek hatására jelenleg heti szinten hallani, hogy bezár egy-két sörfőzde Európában.


Ne hagyd ki!