Csúcstechnológia a szakkifejezések mögött
Fotó: Unsplash

Csúcstechnológia a szakkifejezések mögött

Rengeteg technikai megoldás vesz körül minket, melyeknek megvan a maguk elterjedt megnevezésük, sőt, annyira részévé váltak mindennapjainknak, hogy sokszor az a természetes, hogy eredeti, idegen nyelvű rövidítésüket használjuk. De mit is takarnak? Dr. Mesterházi Péter Ákos, az Axiál Kft. precíziós gazdálkodási csoportvezetője foglalta össze ebben a cikkben.

Elég, ha csak megnézünk egy autó hirdetést: ABS, ESP, TC, EBD, ADS, ARD, EDC és még hosszasan sorolhatnánk. De ugyanezzel találkozunk az elektronika, mobil kommunikáció vagy az informatika területén is. Ember legyen a talpán, aki képes mindezt megjegyezni.

Egyre inkább ezt látjuk a mezőgazdaságban is. Különösen annak olyan területein, ahol a korszerű technológia a leginkább tetten érhető, mint pl. a precíziós növénytermesztésben. Az innovatív gyártók ezen a területen is igyekeznek valamilyen kifejező névvel külön is hangsúlyt adni megoldásaiknak. Cikkünkben a Trimble mezőgazdasági GPS eszköz gyártó megoldásai kapcsán, ill. ahhoz kapcsolódóan szemezgetünk ezekből az elnevezésekből, remélve, hogy ezzel is egy kicsit átláthatóbbá tesszük ezt a világot, nem utolsó sorban fel tudjuk hívni a figyelmet ezekre az innovációkra.

​Dőléskompenzáció

Mit jelent, és mi a jelentősége a 3T dőléskompenzálásnak? Ha munkavégzés közben megdől az erőgépünk, a tetején lévő GPS antenna elmozdul a gép középvonalától. Amennyiben ezt az elmozdulást nem korrigáljuk – vagy nem megfelelően korrigáljuk - a rendszer úgy érzékeli, mintha a gép letért volna a nyomvonaláról. Így dolgozva – a dőlés irányának függvényében – elhagyással vagy ráfedéssel dolgoznánk.

A dőléskompenzálásnak köszönhetően a rendszer képes kiszűrni az antenna helyzetének dőlésből adódó elmozdulását – tehát azt az esetet, amikor a gép valójában nem tért le a nyomvonaláról, és nincs szükség irányváltásra. A Trimble kormányautomatikák dőléskompenzáló rendszere nemcsak a keresztirányú dőlést, hanem a tér mindhárom tengelye mentén méri az erőgép dőlését. Innen a név: 3T. És ez az egyik oka a Trimble kormányautomatikák kiemelkedő pontosságának.

​Mi az az OnSwath?

Az OnSwath szintén a Trimble kormányautomatikák egyik innovációja. Ez a fogások elején, a nyomvonalra állás optimalizálását teszi lehetővé. Míg a korábbi megoldás az erőgép kormányzására fókuszált, ez a munkagép minél gyorsabb és pontosabb vonalra állását támogatja. A vonalra állas a különböző munkagép kialakításokhoz – vontatott, függesztett – illetve méretekhez optimalizálható. Ennek köszönhetően egy gépkapcsolás akár 50 %-kal rövidebb úton áll rá a nyomvonalra és ezáltal akár 24 %-kal csökken a fogások elején a munkavégzés nélküli gépmozgás. Kevesebb taposás, hatékonyabb munkavégzés.

És ha már Swath – azaz fogás – akkor mit takarhat a NextSwath megnevezés? A Trimble NextSwath az erőgép automatikus táblavégi fordulását biztosítja. Az OnSwath-hoz hasonlóan, itt is a gépkapcsolathoz alakíthatók, optimalizálhatók a beállítások. Az elsődleges cél itt is az, hogy a munkagép minél előbb, minél pontosabban ráálljon a megfelelő nyomra. A vezérlés ennek érdekében figyelembe veszi a gépkapcsolat szélességét, hosszát, forduló sugarát.

​Mi lehet az a Field IQ ISO?

Nos, ez már tényleg összetettebb kérdés. A Field IQ a Trimble önálló kijuttatás vezérlő rendszere, mely alkalmas szakaszvezérlésre, dózisszabályozásra műtrágyaszórásban, permetezésben, vetésben, ill. vetés ellenőrzésre. Segítségével a nem ISOBUS képes munkagépek is használhatóvá tehetőek a precíziós növénytermesztésben. A Field IQ ISO pedig képes ezt a vezérlést, tehát az ezzel felszerelt munkagépet ISOBUS képessé tenni. Innentől bármelyik ISOBUS képes erőgép gyári GPS rendszerével is vezérlehető lesz jól bevált, de eredetileg nem ISOBUS-os munkagépünk. Persze a gyári ISOBUS képes munkagépek vezérlése sem jelent gondot a Trimble GPS monitoroknak, sőt, azokból egyszerre többet is képesek egymástól függetlenül vezérelni. De az sem jelent gondot, ha ISOBUS-os és nem ISOBUS-os munkagépeket kell egyszerre vezérelni.

​Mi az a mAXI-NET?

Nos, ez valószínűleg költői kérdés, hiszen mindenki hallott a műholdas korrekciós jel sugárzásunkat biztosító hálózatunkról. De kérdés lehet, hogy ez azonos-e az RTK jel szolgáltatással, vagy ha nem, miben különbözik tőle. Az igazán pontos műholdvevők a helymeghatározó műholdak jele mellett kell, hogy vegyenek egy kiegészítő, ún. korrekciós jelet. Az egyik legpontosabb ilyen korrekciós jelet az ún. RTK mérési technika biztosítja. Ennek gyakorlati megvalósítására többféle megoldás létezik. Ezek közül az egyik legkorszerűbb megoldást alkalmazza a mAXI-NET – sok, hálózatba kapcsolt RTK bázisállomás alkot egy hálózatot, és mobil internet kapcsolaton keresztül látja el a felhasználó műhold vevőjét RTK korrekciós jellel. Ehhez persze további komoly háttér infrastruktúrára (szerver, caster szoftver) is szükség van. De ezeknek köszönhetően a rendszer működése távolról is kontrollálható, és a felhasználónak is könnyebb az élete – a rendszer pl. automatikusan a hozzá legközelebbi bázisállomáshoz csatlakoztatja, bárhol az országban.

​4 GNSS – 5 GNSS

Ehhez először azt kell tisztázzuk, mi az a GNSS. A GNSS angol nyelvű mozaikszó: Global Navigation Satellite System, azaz globális műholdas helymeghatározó rendszer. Erre persze mindenkinek beugrik, hogy GPS. Ami részben igaz, hiszen a GPS az amerikai műholdas helymeghatározó rendszer, tehát egyike az ilyen rendszereknek. De e mellett ott az orosz GLONASS, az európai Galileo, a kínai BeiDou és a japán QZSS vagy az indiai IRNSS rendszer is. (Utóbbi kettőnek hazánkban nincs jelentősége). Ezek ugyanúgy a helymeghatározást teszik lehetővé, jeleik vételére alkalmas műholdvevők számára. És innen ered a 4 vagy 5 GNSS kifejezés. Azt jelöli, hogy egy műholdvevő hány ilyen rendszer jeleinek vételére képes. A legkorszerűbb eszközök, mint a Trimble új generációs készülékei az IRNSS kivételével mind az 5 rendszerét, ezért tehát 5 GNSS jelöléssel illethetjük.

​x-Fill

A Trimble x-Fill technológia lényege, hogy az RTK jel rövid idejű kimaradását áthidalja. Míg működése felhasználói oldalról szinte észrevétlen, komoly infrastruktúra áll a hátterében. A Trimble RTK vételre képes GPS vevői, illetve sorvezetői képesek egy műholdról sugárzott korrekciós jel vételére, mindezt a mAXI-NET jel vétele mellett. Ha az RTK jel vétel megszakad, a vevő automatikusan átáll erre a műholdas jelre. Mindezt automatikusan, és külön díj nélkül, alkalmanként maximum 20 percig. Ez idő alatt, ha újra elérhető, automatikusan visszaáll az RTK jelhasználat. A gyakorlatban a jel kimaradások jellemzően 1-2 percig tartanak, a 20 perces áthidalás tehát bőven elegendő. E nélkül azonban, a rövid idejű kimaradások is problémát okozhatnának, mert ilyenkor az automatikus kormányzás kikapcsolna, a gép pedig letérne a nyomvonaláról.

​AutoSync

Az AutoSync a Trimble automatikus felhő alapú adatszinkronizálási megoldása, ami biztosítja a precíziós növénytermesztéshez kapcsolódó adatok automatikus mentését és szinkronizálását több gép, az irodai számítógép ill. a mobil eszközök között. Sőt, képes adatokat átvenni más gyártók – JD, Case-New-Holland, AGCO, hamarosan a CLAAS - felhő alapú megoldásaiból is. Ezáltal a Trimble Ag szoftver – melynek része az AutoSync - tökéletes megoldást jelent, ha különböző gyártmányú – gyári és/vagy utólagos – GPS eszközöket és gépeket, illetve azok adatait kell egy rendszerben kezelni.

A korszerű technológiai megoldások tehát jelen vannak mindennapi gazdálkodásunk során. Sokat közülük sokan használunk is már, akár úgy is, hogy nem is tudunk róla. Az igazán jó innovációknak pont ez az egyik fő ismérvük – észrevétlenül, plusz energiát vagy hozzáértést nem követelve működnek és biztosítanak jobb, biztosabb működést a felhasználónak.

Ne hagyd ki!