Túlszaporodhatott mind az öt nagyvad
Fotó: Shutterstock

Ennyi nagyvadat nem tud eltartani az ország, gyéríteni kell

Jócskán túlszaporodhatott mind az öt nagyvad Magyarországon. Ekkora vadlétszámot nem tud eltartani az ország. Emiatt úgy látják a vadászok, a korábbiaknál nagyobb gyérítésre lehet szükség.


Túl sok a nagyvad Magyarországon

Az öt nagyvad – a gím, a dám, az őz, a muflon és a vaddisznó – fenntartható maximális létszám nagyjából 520 ezer egyed Magyarországon. Ezzel szemben a 2022–2023-as adatok szerint 345 ezret lőttek ki belőlük, így a számított darabszámuk 785 ezer volt.

A jelenlegi helyzetet az is jellemzi, hogy a gímszarvas hasznosított állománya meghaladja a 80 ezret, a jelentett létszáma pedig 130 ezer körüli. Minden olyan helyet belakott, amelyet belakhatott. Sőt, a gímszarvas most már olyan területeken is előfordul, ahol nem kellene, tehát a síkvidéki mezőgazdasági területeken, ahol a szarvas természetes életfeltételei nincsenek meg

- idéz Csányi Sándor, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Vadgazdálkodási és Természetvédelmi Intézete vezetőjének a vadászati konferencián tartott előadásából a VG.

A szakember hozzátette, a dámszarvasállomány növekedési dinamikája is hasonló. Jelenleg nagyjából 20 ezret hasznosítanak közülük, valamint 45 ezres jelentett állománynál járnak. Azonban itt is felmerül a kérdés, van-e elég élőhelyük. Ott, ahol gím és dám is előfordul, kettős a terhelés, hiszen ezen területek egy része az eltartásukra nem alkalmas mezőgazdasági földterület.

Más helyzetben a vaddisznóállomány

A vaddisznónál másabb a helyzet, hiszen az afrikai sertéspestis terjedésének korlátozása miatti állománycsökkentés eredményeként apadt az állomány.

Korábban is voltak állománycsökkentési programok, amelyek kezdetben eredményeket is hoztak. De az állomány védelme címén ezek az erőfeszítések elhaltak. Azonban egy-két éves „odacsapás” nem elég. Ha hosszabb távon csökkenteni akarjuk a létszámot, akkor következetesnek kell maradni

- tette hozzá Csányi Sándor.

Mint mondta, a vaddisznóra is igaz, hogy belakta Magyarországot. Sőt, mára ott is előfordul, ahol nem kívánatos a jelenléte.

Nutriák miatt aggódnak hazai környezetvédők

Egyébként 2019-től kezdtek megszaporodni a nutriaészlelések is Magyarországon. Az itthon nem őshonos rágcsáló invazív fajnak számít az országban. Az utóbbi években elsősorban Ausztria és Szlovákia felől települtek be a példányaik, valamint a Duna és mellékágai mentén terjeszkedtek tovább. De léteznek inváziós útvonalak Szlovénia és Horvátország irányából is.

Néhány hetet a Balaton-felvidéki Nemzeti Park arról tájékoztatott, a nutria (Myocastor coypus) önfenntartó állományai alakultak ki a Kerka és Kebele vízfolyások, valamint a Mura folyó térségében. A természetvédők úgy látják, ez egyre inkább sürgeti az aktív és rendszeres fellépést a terjedésük megakadályozása érdekében.

A nemzeti park szerint az agresszívan terjedő nutriaállományok felszámolására reális esély van. Ezt elsősorban kilövéssel és szelektív csapdázással oldanák meg, együttműködve a vadgazdálkodási ágazattal.

A hazai helyzet kezelését azonban nehezíti, hogy a vadgazdálkodóknak nem fűződik érdeke az inváziós fajok visszaszorításához (amíg az „csak” természetvédelmi probléma és a gazdálkodás során nem jelentkezik jelentős kártétel), valamint a szomszédos országokból természetes úton szinte folyamatos az utánpótlás

- tájékoztatott a Balaton-felvidéki Nemzeti Park szakértője.

Ne hagyd ki!