Az utóbbi két rossz év után nagyon kellene egy erősebb esztendő
Fotó: Shutterstock

Ha szereted ezt a zamatos magyar gyümölcsöt, van egy jó hírünk

Elkerülhették a nagyobb tavaszi fagyok a jelentősebb magyarországi őszibarack-ültetvényeket, valamint jól működhetett a hideg elleni védekezés is, így talán a tavalyinál jobb évre számíthatnak az érintett gazdák.


Idén is elérték a gyümölcsösöket a tavaszi fagyok

Ahogyan arról mi is írtunk, az elmúlt hét második felében véget érhettek hazánkban a hajnali fagyok, ezért jelentősebb lehűlésre tavasszal már nem kell számítani. A gyümölcsök fajtától függően az ország hőmérsékleti viszonyainak megfelelő eloszlásban a virágzás különböző fázisaiban jártak a múlt hét második felében: északkeleten az alma piros bimbós, a szilva, a körte és a cseresznye is teljes virágzásban, az őszibarack a virágzás vége felé, a kajszin láthatók a terméskezdemények. Igaz, a tavaszi fagy okozott némi kárt a gyümölcsökben, illetve az akác bimbóit károsította.

Ezt követően a legjelentősebb hazai termőtájon, a Csongrád-Csanád megyei Szatymaz környékén termelő gazdáknál érdeklődött a FruitVeB.hu az őszibarackültetvények állapotáról és a várható termésről.

Így alakulhat az őszibaracktermés

Az elmúlt két évben sem hazánk, sem Európa más területeinek barackosait nem kímélte az időjárás, így elég rosszul alakultak a terméshozamok. Az idén is volt ok az aggodalomra, hiszen a megelőző hét második feléig előfordultak hajnali fagyok, miközben a virágzás több gyümölcsösben is elkezdődött. Azonban aki csak tehette, próbált felkészülni az elmúlt hetek komoly lehűléseire.

Készenlétben álltak az öntözőrendszerek, kihelyezték a fagyvédelmi gyertyákat, a gázüzemű telepített és mobil gépek is várták az indítást. Egy láthatatlan felső erő azonban idén nagyon vigyázott a magyar barackra, mert a húsvét előtti hétvégén az éjszakai hőmérséklet csak igen kis körzetekben süllyedt mínusz 4°C környékére. Általában -2-3°C-on megállt a lehűlés, de voltak olyan körzetek, ahol -1°C-os minimumot kellett csak elviselnie a gyümölcsfáknak – írja a portál elemzése.

Az nem igaz, hogy Magyarországon az őszibarack legalább egy kicsit ne fagyott volna el, hiszen néhány területen pár fokkal hidegebb is volt, ami különösen rosszul érintette a növényeket. Az összképet tekintve azonban az időjárás kedvezett a gyümölcsnek, hiszen a korai kitavaszodást egy hosszabb hűvös időszak követte, ami 10-12 nappal hátravetette a fenológiát.

A hónapok óta uralkodó légköri aszály nem segített a gazdáknak, de a döntő faktor az előző két évhez képest az volt, hogy április közepe táján nem volt túlságosan hideg ahhoz, hogy jelentős kárt szenvedjenek az ültetvények. Ezért pillanatnyilag azt lehet mondani (bár biztosat majd csak júniusban állíthatunk, addig még sok minden történhet), hogy az előző évekhez képest nincsenek számottevő fagykárok, komolyabb terméskiesésre nem kell számítani – vélekednek a szakemberek.

Emiatt pedig 2022-ben elegendő hazai barack lehet a magyar piacokon. Csupán a nagyon korai szegmensben várható terméskiesés a spanyol és olasz fajták fagyérzékenysége miatt.

Levonták a tanulságot

A portál szerin az elmúlt évek tapasztalati alapján kijelenthető, hogy az öntözést és a fagyvédelmi eszközöket érintő beruházások szinte elkerülhetetlenek. A fejlesztések közül a szélgépek például kiválóan működtek, hiszen gyenge inverzió esetén is emeltek pár fokot a koronaszint hőmérsékletén. Idén talán az időjárás kedvezőbb volt, mint a megelőző években, azonban nem lehet ekkora szerencséje a mezőgazdaságnak minden évben.

Ne hagyd ki!