Mutatjuk, milyen időjárás várható a következő napokban
Fotó: Shutterstock

Figyelem, nagy területen érkezhet az eső!

Megérkezett a legfrissebb, egy hétre vonatkozó időjárás-előrejelzés. Nagy területen számíthatunk csapadékra a hét második felében, addig azonban csak kevés helyen valószínű gyenge eső, zápor.


Marad az őszies időjárás

Az előttünk álló hét első felében mérsékelten meleg, késő nyári idő várható. Csütörtök délig főként az ország északi felén fordulhatnak elő elszórt záporok, zivatarok. A szél gyenge vagy mérsékelt marad, a legmelegebb órák hőmérséklete pedig többnyire 25 és 29 fok között alakul, csütörtökön ennél pár fokkal melegebb is lehet – írja a met.hu.

A hét második felében fordul csapadékosabbra időjárásunk, csütörtök délutántól szombat estig több hullámban lehet esőkre, záporokra, zivatarokra számítani, nagy területen valószínű 10 és 30 mm közötti csapadék, így az aszály további mérséklődése várható.

Csütörtökön a délies, szombaton pedig az északnyugati szelet kísérik majd a sokfelé élénk és erős széllökések. A hétvégére a hőmérséklet is 20-25 fok közé esik vissza, de a tartósan csapadékos tájakon ennél pár fokkal hűvösebb lesz.

Így alakultak a megelőző napok

A mögöttünk álló héten többször, többfelé öntözték esők, záporok a talajokat. Hétfőn és kedden szórványosan alakultak ki záporok, zivatarok, melyekből helyenként 20 mm-nél is több esett, majd szerdán este nyugat felől kiterjedt csapadékzóna érkezett, amely péntek estig nagy területen adott 5-20 mm csapadékot.

Az elmúlt tíz nap csapadékösszege azonban ezekkel az esőkkel is csak az ország délkeleti, keleti harmadán, illetve egy-egy intenzívebb záporral érintett foltban haladja meg a sokéves átlagot, a legtöbb helyen 5-20 mm-rel alatta marad. A talajok felszín közeli része sokfelé átnedvesedett, de a 20-30 cm-nél mélyebb rétegekbe egyelőre csak kevés helyen jutott a nedvességből, az Alföld jelentős részén és a Dunántúl délkeleti tájain továbbra is igen szárazak a középső és mélyebb talajrétegek.

Az aszály mértéke és területi kiterjedése leginkább a Tiszántúlon és a déli országrészben csökkent az elmúlt egy hétben, így súlyos aszály már csak kisebb foltokban fordul elő a Jászságban, közepes vagy nagyfokú aszály jelei viszont még sokfelé megfigyelhetők az Alföldön és a Délkelet-Dunántúlon.

A hőmérséklet a múlt hét elején több fokkal visszaesett a megelőző hétvégéhez képest, de még így is 25 fok fölött alakultak a maximumok. A hét közepén a csapadékos idő újabb lehűlést hozott, az ősz első napján a déli országrészben 10-15 fokkal volt hűvösebb, mint az előző napon, szombat reggel pedig a derült tájakon többfelé hűlt 10 fok alá a levegő.


Ne hagyd ki!