VISSZATÉRÉS A FRONTVONALBA.
SPÉDER ZOLTÁNT (44), az OTP Bank egykori második emberét az FHB Jelzálogbank közgyűlése előbb az igazgatóságba választotta, majd az igazgatóság elnökévé. Spéder tizenhat évig dolgozott az OTP Banknál, ahonnan 2007 elején távozott. Ezt követően tulajdonrészt szerzett az FHB-ben.

Feszültség, bizonytalanság, kétkedés jellemzi a munkahelyi légkört egy új vezető érkezésekor. Éppen ezért érdemes alaposan megtervezni az első két hónapot, ugyanis a rossz indulás ritkán jelent hosszú maradást. Látszólag könnyebb helyzetben vannak azok, akiket cégen belül léptetnek elő, ám nekik sem sétagalopp az első időszak.

ELSŐ LÉPÉS AZ ÜZLETI ÉLETBE. KUNCZE GÁBOR (57), az SZDSZ volt elnöke ingatlanfejlesztő céghez igazolt: a Bia Zrt. felügyelő-bizottságának elnöki posztját tölti be. A napi operatív munkában nem vesz részt, ami esetleges politikai ambíciói elé nem gördít gátat. A cég látja el a Törökbálinti-tó mellett megvalósuló összesen 300 milliárd forint értékű Tópark-projekt generál-kivitelezési feladatait Érdekesség, hogy a Bia Zrt. vezérigazgatója Pimper Richárd, a Miniszterelnöki Hivatal korábbi szakállamtitkára.
Megüresedett egy pozíció vagy bővül a cég, és nem tudja, hol keressen új munkaerőt? Internet, nyomtatott sajtó, fejvadász, dolgozói ajánlás? Széles a keresés eszköztára, mégsem mindegy, mikor mit vetünk be. Személyzeti szakemberek osztják meg tapasztalataikat arról, hogy ők miként találják meg az ideális munkatársat.

SZÉTESETT A KOMMUNIKÁCIÓS TEAM.

Gál J. Zoltán és Pimper Richárd távozása után újabb kommunikációs stratéga távozott Gyurcsány Ferenc csapatából. Március végén GYURKOVICS TAMÁS (34) a Miniszterelnöki Kabinet kormányzati kommunikációs igazgatója, a miniszterelnök beszédeinek egyik szerzője állt fel. Gyurkovics - aki egyébként Doszpot Péter egykori sztárnyomozó unokaöccse - öt évet töltött a Miniszterelnöki Hivatalnál (MEH). Ebben a feladatkörben utódja nem lesz, a kormányzati kommunikáció megváltozott struktúrában működik tovább.

"Belelát a főnök a monitorba, háttal ülök a bejáratnak, túl közel vagyunk egymáshoz, kényelmetlen a szék..." Sok munkatárs csak végső elkeseredésében szól az aprónak tűnő, ám a munka hatékonyságát rontó bosszúságokról.
Kontrollert, könyvelőt, titkárságvezetőt könynyebb találni, mint értékesítőt. A meggyőzés művészeinek kiválasztásához sok eszközt bevetnek a cégek, hiszen profitjuk jórészt ezektől a kollégáktól függ. Hogyan találjuk meg és hogyan tartsuk meg a legjobbakat? Az értékesítők egy sikeres vállalkozás oszlopai, akik pénzzé teszik a terméket, szolgáltatást. A cég léte függhet attól, kik képviselik az ügyfelek előtt, milyen benyomást keltenek a tárgyalásokon. A meggyőzés művészeinek kiválasztása nem egyszerű, ám néhány fogással meg lehet találni az alkalmas jelöltet.

Árfolyamok

EUR: 0CHF: 0USD: 0
 

Legnépszerűbb cikkek

Hirdessen a Haszon Magazinban

Hirdetés ügyben kérem keressen minket a hirdetes@haszon.hu email címen, vagy tekintse meg a média kiajánlókat.

Izgalmas két napnak ígérkezik a városi életmód legújabb trendjeiről szóló beszélgetések sora a Loffice közösségi irodában a Startup Safary fesztivál keretében április 19-20-án. Kiderül például, hogyan mennek a vegán éttermek, miként dolgozi...
Tovább >>

Hírlevél feliratkozás
10 dolog, amit tudnia kell
Feliratkozásával elfogadja adatvédelmi szabályzatunkat.
Változnak az „A lap” megjelenések!
  • 2018/I. negyedév 2018. 04.04
  • 2018/II. negyedév 2018. 07.04
  • 2018/III. negyedév 2018.09.26
  • 2018/IV. negyedév 2018.12.12