Szárnyal a Dogecoin

Az elmúlt 24 órában 73 százalékkal nőtt a Dogecoin kriptovaluta értéke, ezzel már közel jár a 20 milliárd dolláros piaci kapitalizációhoz.


2013-ban Jackson Palmer és Billy Markus alkotta meg a mém-ihlette kriptovalutát, amivel a digitális pénznemek rogamos elterjedését akarták kifigurázni. Poénnak szánták, mégis egyre komolyabban eredményeket produkál az alkotásuk. Egy év alatt közel 7000 százalékkal emelkedett a Dogecoin értéke, ami főleg az olyan nagynevű támogatóknak köszönhető, mint Snoop Dogg, vagy Elon Musk. Jelenleg nagyjából 0,1354 dollárba kerül egy egységnyi belőle.

Nem is ugat, nem is harap

Jobban megvizsgálva a piacot és a kereskedők szokásait, szépen körvonalazódik, hogy miért is van létjogosultsága egy ilyen kriptopénznek a menő társai mellett. Természetesen az említett nagyágyúk trollkodásai is szárnyakat adtak a „kutyapénznek" (ahogy a Bitcoinnak a „négyszarvacskás B", úgy a Dogecoinnak egy kutyafej a szimbóluma) , mégis számos más tényező is hozzájárult az elmúlt napokban az értéknövekedéséhez.

Először is tőzsdére mentek az olyan nagy kripto-kereskedők, mint az Exodus és a Coinbase, melyek az összes digitális pénz értékét berobbantották. Ez a tendencia a Coindesk vezetője, Adam Levine szerint folytatódni fog a napokban. A szakértő úgy véli, hogy minden olyan alkalommal, amikor a mostanihoz hasonló izgalom jelenik meg a kriptovaluták világában, rengeteg hozzá nem értő ember próbál a nyerő oldalra kerülni. A laikusok számára vonzó lehet a cuki kutya képe, a kedvező árazásáról nem is beszélve. A korai befektetők kezdtek lemondani a valutáról, már-már halottnak nyilvánították, most mégis úgy néz ki, hogy nagyon is eleven.

Kilőttek az árfolyamok

A bikapiaci állapotok hatására a Bitcoin árfolyama is elérte a 65 ezer dollárt, az Ethereumé pedig a 2373 dollárt, így a kriptopénzek teljes piaci kapitalizációja már meghaladta a 2 billió dollárt.


Ne hagyd ki!