Bitcoin

Elon Musk szerint a Tesla azért adta el Bitcoin-készletének 10 százalékát, hogy bizonyítsa a kriptopénz likviditását.


Újabb hét, újabb Tesla és Bitcoin tájékoztató. Alig pár héttel ezelőtt robbant a hír, hogy a Tesla 1,5 milliárd dollárnyi értékben vásárolt Bitcoint, ráadásul azt is lehetővé tette, hogy a vásárlók a kriptovalutával fizessenek a villanyautókért. Erre most eladnak a tokenekből 272 millió dollárnyit. Mi folyik itt?

Ügyeskedés?

Hétfőn hozta nyilvánosságra a Tesla az első negyedéves beszámolóját, amelyben rekordnak számító, 438 millió dolláros nyereségről olvashattunk. Első ránézésre semmi extra nem látható a jelentésben, jobban megfigyelve azonban kirajzolódik egy tetemes összeg: 101 millió dollár. Kiderült ugyanis, hogy az autógyártó vállalat a Bitcoin-állományának 10 százalékát eladta, ami így több mint 30 milliárd forintnak megfelelő dollárral dobta meg a vállalat negyedéves nettó nyereségét. Vagyis inkább segítette meg, ez találóbb kifejezés.

A társaság cash-flow beszámolójában 1,5 milliárd dolláros digitális eszközvásárlás szerepel. Ez volt ugye a Bitcoin-vásárlás. Ehhez társult egy 272 millió dolláros bevétel ugyancsak digitális eszközökből. Ez volt a Bitcoin-eladás.

Továbbá az is olvasható, hogy a kriptovaluta értékesítése 101 millió dolláros „pozitív hatást" gyakorolt a nyereségességükre, amivel arra céloztak, hogy a Bitcoin eladásával az említett összeggel csökkentek az operatív költségeik. Ez arra enged következtetni, hogy a Bitcoin árfolyamának csúcsán a cég megvált egy adag virtuális pénztől, hogy egy kis többletbevételhez jusson a jelentések előtt-olvasható a CNBC cikkében.

Hosszú távú tervek

Zachary Kirkhorn, a Tesla pénzügyi vezetője korábban kifejtette, hogy Elon Muskkal közösen olyan „helyeket" kerestek, ahol biztonságosan tárolhatják a pénzüket, de alkalom adtán könnyen hozzá is férhetnek, illetve profitálhatnak is belőle. Erre kínált remek megoldást meglátásuk szerint a legértékesebb kriptovaluta. Hozzátette azt is, hogy bár szép eredményeket produkált az eladás, mégis hosszútávra terveznek a digitális eszközökkel.

A Tesla már több mint 4 egymást követő negyedévben működik nyereségesen.


Ne hagyd ki!