Csomagot szállító drón

25 millió dolláros befektetéshez jutott az ír Manna vállalat, amely 2023-ra teljesen hétköznapivá teheti a drónokkal történő házhozszállítást – írja a Sifted.


Az európai hatóságok zöld utat adtak a drón-társaságoknak, amelyek 2023-ban már szabadon letarolhatják a kontinens piacát. Az Európai Repülésbiztonsági Ügynökség bejelentésére a befektetők is felbátorodtak, így az olyan drónvállalatok, mint a Manna, jelentős tőkéhez jutottak.

Mit látnak bennük?

A Manna megoldása a kiszállítási folyamat utolsó fázisát, a kézbesítést alakítaná át teljesen. Olyan drónflottát üzemeltetnek, amellyel élelmiszereket, menüket és gyógyszereket tudnak kiszállítani az embereknek, ráadásul nemcsak a belvárosban, hanem külvárosi és vidéki területeken is.

A légi kiszállításnak van egy hatalmas előnye, a gyorsaság. A cég szerint átlagosan 3 percet vesz igénybe, hogy célba juttassák a megrendelt csomagokat. És ez nem csak ámítás, hónapok óta tesztelik a szolgáltatásukat egy helyi ír faluban, ahol remek fogadtatásban részesültek a repülő futárok.

A lakosság 30 százaléka használja a drónjainkat, ami jobb eredmény, mint amit a tradicionális házhoz szállító cégek produkálnak. Vannak olyan vásárlóink, akik már 20-30 alkalommal is minket választottak. A kérdésre pedig, hogy vajon népszerű lesz-e a szolgáltatásunk a megrendelők köreiben, a válasz ezerszázalékosan igen

-mondta Bobby Healy, a Manna alapító-vezérigazgatója.

Az első fecskék

Az ír startup már számos céggel leszerződött, közöttük a Tescóval, a Samsunggal, a JustEat-tel és az Unilever leányvállalatával, a Ben & Jerry's-el. Emellett több független kiskereskedővel és kávézóval is megállapodott, akik esetében döntő fontosságúnak bizonyult a kiegészítő kiszállítási lehetőség a védelmi lezárások idején.

A vezérigazgató kifejtette, hogy az olyan nagyoknak, mint a Tesco és a Samsung, a társulás egyelőre inkább teszt jellegű lesz, amivel felmérhetik, működik-e egyáltalán a drónos kiszállítás az üzleti modelljükben. Velük ellentétben viszont egy kisebb kereskedés hatalmasat profitálhat a segítségükkel. Példának felhozott egy helyi kávézót, ahol az átlagos megrendelésszám nekik köszönhetően a duplájára nőtt. Az olyan fogyasztói márkáknak, mint a Ben & Jerry's pedig lehetőségük nyílna a közvetlenebb értékesítésre, amivel kibővíthetnék a viszonteladói csatornáikat.

A friss 25 millió dolláros befektetésből új embereket szeretnének felvenni, illetve elindítanának egy másik, jóval nagyobb tesztprojektet is. Terveik szerint jövőre újabb forráshoz fognak jutni, amiből egy több tízezer drónból álló flottát építenének. Ez azért is lenne fontos, mert a szabályozási engedmények 2023-ban lépnek érvénybe, így a nagyfokú terjeszkedésbe felkészülten vághatnának bele.

Versenytársak

Az EU mellett az Egyesült Királyság hatóságai is egyre engedékenyebbek a drónvállalatokkal. A szigetország Polgári Repülési Hatósága nemrég engedélyezte a sees.ai startup számára, hogy a kiszállító drónjait a látható horizonton túl is alkalmazhassa. Ez egy nagyon fontos lépés a jövőbeni teljes automatizálás felé. Az ilyen progresszív döntéseknek köszönhetően Európa már beelőzte az USA-t a drónszolgáltatások piacán.

A németek is bontogatják a szárnyaikat. A Wingcopter startup például olyan drónt dobott a piacra, amely egyetlen repüléssel 3 megrendelést is ki tud szállítani. Ők januárban 22 millió dolláros befektetéshez jutottak, amiből elkezdtek terjeszkedni az Egyesült Államokba is.

Magyarország sem akar lemaradni

Megalakult a Magyarországi Drón Koalíció. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium, a Széchenyi István Egyetem, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, valamint a HungaroControl Zrt. kezdeményezésére létrehozott szervezet alapító tagjainak száma meghaladja a hatvanat - mondta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter Budapesten.

A drón koalíció célja egy hasonló stratégia kidolgozása, mint amilyent az 5G és a mesterséges intelligencia területén már megalkottak. Palkovics László közölte, a drónokkal összefüggő gazdasági lehetőségek indokolják a magyarországi drón koalíció létrehozását, ugyanis az Európai Bizottság becslései szerint 20 év múlva több mint 100 ezer embert foglalkoztatnak majd a drónokkal összefüggő területek, amelyeknek a gazdasági hatásai elérik vagy meghaladják majd a 10 milliárd eurót. Magyarország is szeretne ehhez a folyamathoz csatlakozni és előkelő helyet kíván kivívni magának a drónok alkalmazása, kutatása és gyártása területén- fűzte hozzá a miniszter.


Ne hagyd ki!