A Facebook új eszköze épp megfigyeli a környezetét és a zebrán áthaladó embereket
Fotó: Shutterstock

A Facebook új technológiája minden mozdulatodat figyelni fogja

A Facebook jövőképében az okosszemüveg az okostelefonokhoz hasonlóan a mindennapi életünk részévé válik. Ehhez viszont olyan készülékekre lesz szükség, amelyek pontosan tudják, hogy mi történik körülöttük.



A mindent látó szem(üveg)

Nem meglepő módon a Facebook a mesterséges intelligenciában (AI) látja a megoldást. Egy olyan mesterséges intelligenciában, amely képes pontosan feltérképezni a saját környezetét, és úgy reagálni a változásokra, ahogyan azt egy hús-vér ember is tenné. Ahhoz, hogy ez teljesüljön, a szoftvert „meg kell tanítani", hogy ugyanúgy lássa, hallja és tapasztalja a világot, ahogyan mi, emberek. A Facebook erre a kihívásra létrehozott egy új projektet, az Ego4D-t.

Az elmúlt hónapokban kilenc ország 13 egyeteme és kutatólaborja csaknem 700 résztvevő segítségével több mint 2200 órányi anyagot gyűjtött, amelyet az Ego4D projektben a mesterséges intelligencia fejlesztésére fognak használni. Ezek olyan videóanyagok, amelyek a közreműködők mindennapi életébe engednek betekintést. Az AI a saját szemszögünkből láthatja, hogyan járunk be a munkahelyükre, mit csináltunk szabadidőnkben, miről beszélgettünka szeretteinkkel és úgy összességében mindent, ami a rögzített időszakban történt velünk. Az értékes információkkal az AI fejleszthető, és Zuckerberg-ék reményei szerint egyre emberibb lesz.

Nagy a mozgolódás

A Facebook friss blogbejegyzése szerint az adatokhoz a világ tudósai is szabadon hozzáférhetnek, de a fő csapásirány a saját projekt, illetve annak sikere. A cél egyértelmű: olyan mesterséges intelligencia létrehozása, amely működtetni tudja a Facebook még meg sem jelent futurisztikus termékeit. Utóbbiakra egy külön üzletág is épül, ami kifejezetten a VR (virtuális valóság) és az AR (kiterjesztett valóság) eszközök kutatásáért és fejlesztésért felel. A Reality Labs divíziót Andrew "Boz" Bosworth vezeti, aki a napokban több képet is megosztott a készülőben lévő új termékek prototípusairól.

A Facebook nem titkolja, hogy bár rendkívül sikeresek a VR szemüvegei, egyre nagyobb figyelmet fordít az AR eszközök fejlesztésére. Ezt remekül példázza a legújabb terméke, a Ray-Ban luxusnapszemüveg márkával közösen készített okosszemüvege.

Ne hagyd ki!