Okostelefon és fülhallgató rajta Facebook logó
Fotó: Shutterstock

Egy év után szűnik meg a Facebook egyik szolgáltatása

A Facebook felhasználói már nem tölthetnek fel új podcastokat a platformra, és a közösségi oldal törölni fogja az összes podcastot június elejétől – értesült a Bloomberg a Facebook partnereinek küldött levélből.

A közösségi oldal 2021 júniusában indította el élő audio és podcast szolgáltatását, vagyis kevesebb mint egy évvel ezelőtt.

Nem közlik hivatalosan

A Bloomberg által megszerzett levélben a Facebook arról értesíti partnereit, hogy nem küld figyelmeztetést a felhasználóknak arról, hogy beszünteti a podcast szolgáltatást. Partnereire bízza, hogy ők kívánják-e, és ha igen, hogyan tájékoztatni hallgatóikat.

A Facebook tulajdonosa, a Meta szóvivője a Bloomberggel csupán annyit közölt:

Folyamatosan értékeljük a kínált szolgáltatásainkat, így a legfontosabbakra koncentrálhatunk.

A Facebook tavaly októberben lett a Meta leányvállalata, és próbálja megőrizni a közösségi médiában betöltött helyét, míg az anyacég a metaverzum fejlesztését helyezte a középpontba.

Áprilisban kezdődött

A Bloomberg áprilisban azt írta, hogy a Facebook hanyagolja az audiotartalmakat gyártó partnereivel a párbeszédet, és hangsúlyosabban foglalkozik a metaverzummal kapcsolatos eseményekkel.

A Facebook 2021 harmadik negyedévében veszített először előfizetőket a történetében, de 2022 első negyedévében mintha magához tért volna. Az első három hónapban a közösségi oldal napi aktív felhasználóinak száma kevéssel maradt el a kétmilliárdtól, 1,96 milliárd volt.

A Meta a következő hónapokban 28-30 milliárd dolláros bevétellel számol, amely ugyancsak elmarad az elemzői várakozásoktól. A vállalat szerint ennek oka az Ukrajna ellen indított orosz háború és a változó európai szabályozás a közösségi oldalakkal kapcsolatban. Oroszország márciusban betiltotta a Facebookot és az Instagramot, hogy korlátozza a független média elérését az országban. Erről, és Mark Zuckerberg alapító terveiről itt lehet bővebben olvasni.


Ne hagyd ki!