Kié legyen a valóság?

Komoly háború törhet ki az Apple és a Facebook között. A tét óriási: melyik gigavállalkozás uralja a kiterjesztett valóságot?


A Terminátor szeme

A virtuális valóságról (angolul: virtual reality, rövidítve VR) azaz a számítógéppel létrehozott mesterséges világról sokan hallottak. A kiterjesztett valóság (angolul: augmented reality, röviden AR) valahol félúton van a valóság és a virtuális valóság között, hiszen akkor beszélünk róla, ha mondjuk egy mobiltelefon kamerája vagy egy speciális szemüveg segítségével a valóságos környezetet virtuális elemekkel (képek, adatok, tárgyak stb.) egészítjük ki. Pont úgy, mint amikor az embervadász robot szemével látjuk a világot a Terminátor filmekben.

Vita egy szemüveg miatt?

A kiterjesztett valóság megjelenítéséhez tehát valamilyen plusz eszköz kell. Épp emiatt feszül egymásnak az Apple és a Facebook. Mindkét társaság gőzerővel dolgozik ugyanis a saját AR szemüvegén és egyikük sem szeretné segíteni a másik „kütyüjének" a sikerét. A két óriáscég eddig békésen elvolt egymás mellett. Az Apple-nek szüksége volt a Facebook által fejlesztett alkalmazásokra, a Facebooknak meg az Apple felhasználóira. Ráadásul mindkét cég másból szerezte a bevételét. Az Apple drága kommunikációs eszközöket gyárt, cserébe védi vevői magánéletét. A Facebook ellenben ingyenes kommunikációt kínál, amiért felhasználói adataikkal fizetnek.

Mérgezett alma

Az évek óta tartó békességnek azonban vége. Az Apple tulajdonosok pontosan tudják, bármilyen alkalmazást csak az App Store-on keresztül tölthetnek le a telefonjukra. Ahhoz pedig, hogy bármilyen szolgáltató bekerülhessen ide, árbevételének 30 százalékát át kell engednie az Apple-nek. Ráadásul az almás társaság saját alkalmazásait előnyben részesíti mások megoldásaival szemben. Jó példa erre a Spotify esete. Mikor zenehallgatásról volt szó, ez a zeneszolgáltató volt a legnépszerűbb az Apple ügyfeleinél is. Aztán jött az Apple Music és a Spotify ma már csak a negyedik.

Veszélyben az ingyenes internet?

A Facebook nem szeretne így járni. Így aztán mikor híre jött, hogy az Apple operációs rendszerének az iOS 14-nek a frissítésekor megkérdezte a felhasználóit, hogy engedik-e, hogy a Facebook kövesse tevékenységüket más társaságok applikációin keresztül, a Facebooknál betelt a pohár. A közösségi oldal fizetett újsághirdetésben jelezte: szembeszáll az Apple kisvállalkozókat elnyomó magatartásával szemben, amely az ingyenes internethasználatot veszélyezteti.

Bagoly mondja verébnek!

Persze a Facebookot sem kell félteni. Az alkalmazás a Google-el karöltve kisajátította a hirdetései piacot. A vállalkozások zöme ma már elképzelni sem tudja tevékenységét Facebook és Google hirdetések nélkül. A manőver azonban túl jól sikerült, egyre több országban vetődik fel az ötlet: fel kell számolni a két cég monopolhelyzetét.

Ne hagyd ki!