Steve Jobs szemüvegben zöld háttér előtt
Fotó: Shutterstock

Steve Jobsra nyaraláskor törtek rá az ötlerohamok

Az Apple társalapítója, Steve Jobs a vakáció idején sem tudta kikapcsolni az agyát: napjában öt-hatszor hívta a munkatársait, hogy megvitassa velük világmegváltó gondolatait.

A kollégái arra számítottak, hogy nem hallanak felőle, amikor elmegy szabadságra. Ez igaz is volt az utazásai első 24-48 órájára, de azután ötletrohamok törtek rá. Kreatív energiáit a vakáció első egy-két napja minden másnál jobban stimulálta.

Élő Google

A nyaralásokról rendszeresen bejelentkezett, és latolgatta, mi az Apple következő terméke, mi a következő lépés a cég számára, milyen új technológiákon gondolkodik, mit olvas – mondta Tony Fadell, aki az Apple kezdeti időszakában dolgozott Jobs mellett, és ő alkotta meg az iPodot. Fadell Tim Ferriss podcastjában elevenítette fel emlékeit.

Úgy fogalmazott:

Jobs arra használta a vakációt, hogy szabadon eressze gondolatait, kikerülve a cég napi működéséből.

Ilyenkor az irodában maradt hátország olyan volt számára, mint a Google. A kollégáin keresztül bonyolított le kereséseket és hívásokat, valamint ellenőrizte a projektek aktuális állapotát.

Brainstorming

Fadell sietett leszögezni, hogy főnöke a normál munkaidőben kereste őket, és nem őrült időpontokban, általában napi 5-ször, 6-szor, attól függően, hogy mikor, mi foglalkoztatta. Persze olyan is volt, hogy egyáltalán nem telefonált a nyaralásról.

Jól voltak ezek, mert olyan dolgokról lehetett vele beszélni, amelyek nem a napi működést érintették, máskor viszont volt, hogy azt mondtuk neki: Steve, neked most nyaralnod kell

- mondta Fadell.

Azt is elárulta, hogy Steve Jobs általában ugyanarra az egy-két helyre ment nyaralni, mert „így szerette”.

Jobs 2011-ben halt meg, és a világ egyik legnagyobb tech koponyája volt. Az általa vezetett cég alkotta meg az iPodot, az iPhone-t és a Mac számítógépet. 1985-ben kirúgták az Apple-től, majd létrehozta saját cégét, a NeXT-et. Ezt az Apple 1996-ban szerezte meg. Jobs néhány hónappal később az Apple CEO-ja lett. Arról, hogy született vezető volt-e, itt írtunk.

Fadell 2001-ben csatlakozott az Apple-höz konzultásként. Neki tulajdonítják az iPod megalkotását, amely forradalmasította a nem helyhez kötött zenehallgatást. Később az Apple senior alelnöke lett. Besegített a cég iPhone-jának tervezésébe is, amelyet 2007-ben dobtak piacra. 2010-ben megalapította a Nestet, amelyet a Google később felvásárolt.


Ne hagyd ki!