A Twitter logója (fehér madár kék alapon) látható egy okostelefon képernyőjén homályos háttér előtt
Fotó: Unsplash

Fiatal programozó zseni vállalkozását nyelte le a Twitter

Nick Caldwell, a Twitter mérnöki divíziójának alelnöke stílusosan a Twitter-en jelentette be, hogy a közösségi platform felvásárolta a Sphere chat applikációt. A Sphere-t az a vállalkozó zseni alkotta, akitől alig 17 éves korában a Yahoo 30 millió dollárért megvásárolta az első startupját.


Meggyőző eredmények

A 2016-ban alapított Sphere eleinte egyfajta valós idejű kérdezz-felelek applikációként funkcionált. Az app az évek során mikrotranzakciós lehetőségekkel bővült, illetve manapság már inkább csoportos csevegőalkalmazásként lehetne definiálni. A vállalat 2017 és 2019 között összesen 30 millió dollárnyi tőkét gyűjtött össze olyan befektetőktől, mint az Index Ventures, az Airbnb társalapítója, Brian Chesky, a Tinder társalapítója, Sean Rad és a Sequoia kockázati tőkése, Mike Moritz. Az app első verzióját körülbelül 500 ezer ember használta aktívan, de a friss adatokról az alapító nem közölt részleteket.

Született zseni

A megállapodás pontos részletei nem ismertek, de az kiderült, hogy a Sphere-től minimum 20 dolgozó át fog menni a Twitter-hez. A bekebelezett cég alapítója, Nick D'Aloisio biztosította az érdeklődőket, hogy „mindenki boldog" a fejleményekkel kapcsolatban, és a csapatával karöltve szorosan együtt fog működni a Twitter dolgozóival. Nick Caldwell hozzátette, a Sphere csapatának szakértelme és a vezetők szenvedélye, hogy megtalálják a módját, hogyan segítsék az embereket a kapcsolatteremtésben, óriási segítség lesz a számukra. A chat app egy blogbejegyzésében azt is bejelentette, hogy az akvizíció eredményeként novemberben felszámolja önálló termékét, amelynek létezése immáron okafogyottá vált.

Nick D'Aloisio neve egyeseknek ismerősen csenghet, 2013-ban, alig 17 évesen 30 millió dollárért, átszámítva nagyjából 9,3 milliárd forintért adta el első vállalatát, a Summly nevű mobil híralkalmazást a Yahoo-nak. Ezután két és fél évet töltött termékmenedzserként a Yahoo-nál, majd az Airbnb-nél „rezidens vállalkozó" lett, ahol a korábban említett Chesky-vel dolgozott együtt. A Sphere-t akkor alapította, amikor az Oxford Egyetemen számítástudományt és filozófiát tanult. Itt ismerkedett meg az app társalapítójával, Tomas Halgas-szal.

Ne hagyd ki!