A többség nehezen mondana le a szaftos pörköltről
Fotó: Shutterstock

Ha évi 80 helyett csak 20 kiló húst ennénk, mindig lenne mit ennünk

A hústermékek előállítása jelentős környezetkárosító hatással járhat. Észak-Amerikában, valamint Európában különösen sok hús fogy, ami igencsak megterheli a környezetet. A tudósok a közelmúltban kiszámolták, hogy mennyivel kellene csökkenteni az egy főre jutó éves húsfogyasztást a két kontinensen, hogy fenntarthatóvá váljon a mezőgazdaság.


Jelentős terhelés

A haszonállatok ipari méretű tenyésztésének számos negatív hatása van az élővilágra. A kérődző állatok metánkibocsátása például a globális felmelegedést erősíti, a mezőgazdasági területek növelése pedig a természetes ökoszisztémát gyengíti – írja a qubit.hu.

Az Európai Unióban az egy főre jutó éves átlagos húsfogyasztás 80 kg. A túlzott húsevés – főleg a feldolgozott élelmiszerek esetében – azonban egészségügyi szempontból is aggályos lehet. A Bonni Egyetem munkatársai kiszámolták, hogy mennyivel kellene csökkennie a nyugati világ húsfogyasztásának ahhoz, hogy fenntartható maradjon a mezőgazdaság.

Ha minden ember annyi húst fogyasztana, mint az európaiak vagy az észak-amerikaiak, akkor egészen biztosan lecsúsznánk minden klímacélról, és számos ökoszisztéma összeomlana. Ezért jelentősen csökkenteni kell a húsfogyasztásunkat, ideális esetben fejenként legfeljebb évi 20 kilogrammra – mondta Matin Qaim, az egyetem Fejlődéskutató Központjának munkatársa és a tanulmány egyik szerzője.

Nem biztos, hogy elég lenne, ha 75 százalékkal kevesebb húst ennénk

A tudós továbbá felhívja a figyelmet arra, hogy az ukrajnai háború okozta gabonaváltság miatt csökkenteni kellene a takarmánynövények termőterületeinek a méretét is az emberi fogyasztásra szánt gabonanövények javára. Valamint érdemes lenne csak olyan füves területeket használni állattenyésztésre, amelyek másfajta mezőgazdasági célra alkalmatlanok.

A szegényebb országokban viszont más a helyzet, hiszen eleve kevesebb húst fogyasztanak, valamint sokan azért élnek állattenyésztésből, mert csak abból van lehetőségük némi bevételhez jutni. Ezért tőlük jelentős változás nem várható el.

Nem valószínű, hogy a többség növényi alapú étrendre vált

Sokak számára úgy tűnhet, hogy vegán forradalom zajlik a világban, azonban a növényi alapú étrenden élők aránya még mindig kicsi. A tanulmány megjegyzi azt is, hogy leginkább egy módszerrel lehetne rávenni az embereket a húsfogyasztás csökkentésére, mégpedig a hústermékekre kivetett magasabb adókkal.

Valószínűleg 10-20 százalékos emelés nem is lenne elég ahhoz, hogy valódi eredménye legyen, mindenesetre a húsnak óriási környezeti költségei vannak, amik nincsenek beépítve a termékek árazásába. Így teljesen ésszerű és igazságos lenne, ha a fogyasztók nagyobb mértékben osztoznának ezeken a költségeken – mondta Qaim.

A kutató szerint továbbá érdemes lenne többet beszélni az iskolákban is a fenntartható fogyasztásról.

Ne hagyd ki!