Hoppon maradtak a horgászok a hazai versenyen
Fotó:123RF

A halak kiütéssel nyertek a hazai horgászversenyen

A Zalában, Kustánszegen első alkalommal megrendezett Mikulás-vándorkupán hiába töltöttek órákat a vízparton a horgászok a hétvégén, soványnál is soványabb zsákmánnyal kellett beérniük.


Ilyen még nem volt

A versenyen mindössze egyetlen keszeg akadt horogra, de az is különdíjat ért, amelyet a szervező, a Göcsej Horgász Egyesület elnöke adott át a szerencsés helyi horgásznak, Boronyák Máténak, számolt be a zaol.hu. A hozzáértők komoly tanulsággal gazdagodtak: fagypont körüli hőmérsékleten nem mozognak, így aztán nem is kapnak a halak.

Most először horgászom télen, számomra ez egy tanulási folyamat része, ez az első ilyen jellegű kihívásom

– mondta a helybéli Boronyák Máté még a versenyen.

Lassan mozognak a halak, ilyenkor nincs bevált módszer, próbálkozni kell. Azt gondolom, akár egyetlen hal is eldöntheti a versenyt.

Kelemen Csaba, az egyesület elnöke azt mondta: gyakran előfordul, hogy egy versenyen nem sikerül halat fognia egy horgásznak, s arra is volt már példa, hogy a résztvevők fele sem tudott értékelhető eredményt produkálni. Olyat viszont még sosem tapasztalt, hogy az egész verseny alatt egyetlen hal akadt volna horogra.

A hely varázsa

Kaptunk híreket arról, hogy az ország másik pontján ugyanekkor megrendezett versenyen egészen szép pontyokat fogtak a horgászok, tehát itt alakulhatott ki olyan atmoszféra, ami ezt az eredményt hozta

– tette hozzá az elnök

Azt gondolom, az időjárás tréfált meg bennünket, talán a verseny előtti éjszakán tapasztalt lehűlés miatt nem mozogtak a halak, de a víz felszínén kialakult jéghártya sem kedvezett a horgászatnak. A kedvünket nem vette el a téli pecától, év elején újra megpróbáljuk.


Ne hagyd ki!