8 ezer háztartás villamosenergia-szükségletének fedezésére lehetnek elegendőek
Fotó: Shutterstock

Mutatjuk, hol épít milliárdokból  naperőműveket az MVM

Több mint kéttucat naperőmű telepítését jelentette be az MVM Csoport mezőgazdaságilag nem hasznosítható területeken szerte az országban.


Óriási projektbe kezd az MVM

Országszerte összesen 28 naperőmű építésébe kezd az MVM Zöld Generáció Kft. A 0,5 megawatt (MW) kapacitású egységekből Oroszlányban telepítik a legtöbbet – összesen 15-öt – ezért ott tartották meg a projekt nyitórendezvényét. A beruházásokat kizárólag mezőgazdaságilag nem hasznosítható ingatlanokon valósítják meg – közölte Edelman György, a társaság csoportvezetője.

Erőműveket egyébként tíz településen építenek: Berettyóújfaluban, Dánszentmiklóson, Dorogon, Kunszálláson, Nyírcsaholyban, Oroszlányban (15 egységet), Pécsett (5 egységet), Pusztaföldváron, Sükösdön és Vésztőn.

Egy egység erőmű nagyjából egy-másfél hektáros területet fog elfoglalni. Leginkább barnamezős beruházásként építi meg a telepeket az MVM Csoport megújuló energiatermeléssel foglalkozó leányvállalata. Főleg önkormányzatoktól bérelt, valamint nem hasznosított erőművi ingatlanokon tervezik a fejlesztéseket.

Itt vannak a számok

Az erőművek évente 69 ezer gigajoule (GJ) villamos energiát termelhetnek majd, ez több mint 8 ezer háztartás éves villamosenergia-szükségletének fedezésére elegendő, egyidejűleg évente 19 ezer tonnával csökkenhet az ország szén-dioxid-kibocsátása. A rendszer névleges teljesítőképessége 13,911 MW lesz

– tájékoztatott Edelman György.

Nagyjából 6,7 milliárd forintból valósulhat meg a beruházás, amihez körülbelül 2,1 milliárd forint támogatást ad az Európai Unió a Környezeti és energiahatékonysági operatív programban.

Ha minden jól halad az erőművek kereskedelmi üzeme 2023 első felében indulhat, és 25 évig szolgáltathatják az energiát.

Így áll Magyarország nap- és szélenergia-termelésben

A közelmúltban EBBEN a cikkünkben írtunk egyebek mellett arról, hogy tavaly hét új ország csatlakozott ahhoz a 43-hoz, amelyek villamosenergia-termelésének legalább 10 százalékát adja a szél- és napenergia. Az EMBER környezetvédelmi szervezet éves globális villamosenergia-jelentése szerint Argentína, El Salvador, Japán, Kína, Mongólia és Vietnám mellett a hetedik állam Magyarország volt, 11,1 százalékos aránnyal.

A kutatás azt a 75 országot vizsgálta, melyek a globális villamosenergia-igény 93 százalékát teszik ki. Az 50 említett államban benne van az öt legnagyobb gazdaság is.

2021-ben egyébként a világ villamosenergia-termelésének a 38 százaléka származott tiszta, tehát nem fosszilis eredetű energiaforrásból, ami például több mint a szén alapú termelés mennyisége (az 36 százalék).


Ne hagyd ki!