Vállalkozó felülnézetből
Fotó: Shutterstock

100 milliárdos pályázat indul a kkv-knak

A magyar vállalkozásokat segítő pályázatok az év végén sem állhatnak meg: 100 milliárd forint keretösszegű pályázatot hirdetnek a kis- és középvállalkozásoknak (kkv) - jelentette be Varga Mihály pénzügyminiszter a közösségi oldalán.


Erre lehet felhasználni, így lehet pályázni

A támogatásból a cégek fejleszthetik technológiájukat és termelékenységüket, javíthatják és növelhetik versenyképességüket. 10 millió és 200 millió forint közötti támogatás igényelhető például új eszközök beszerzésére, információstechnológia fejlesztésre, ingatlanberuházásra, megújuló energiaforrások alkalmazására.

A támogatások legnagyobb részét a kevésbé fejlett régiók pályázói kaphatják, a teljes összeg több ezer vállalkozás támogatására lehet elegendő - ismertette. A részletek a palyazat.gov.hu oldalon olvashatók.

A bejelentés

Ahol vannak versenyképes vállalkozások, ott lesznek munkahelyek, és lesz fejlődés is. Célunk, hogy Magyarország előre menjen, ne pedig hátra

- fogalmazott a pénzügyminiszter.


Ne hagyd ki!