Új pályázatok indulnak akár egyéni vállalkozók számára is
Fotó: Shutterstock

A kicsik terheit enyhítik ezek az új pályázatok, itt vannak a részletek

Ismét pályázati lehetőség nyílnak meg akár egyéni vállalkozók számára is. Egy ma induló tender elsősorban a városi szállítmányozás és/vagy utazás megkönnyítését szolgálja. Egy másik pedig az agráriumi kistermelők számra nyújthat majd segítséget. Mutatjuk a részleteket!


E-cargo kerékpárok a városi szállításért

A ma induló tender segítségével az egyéni vállalkozók egy, a gazdasági társaságok, civil szervezetek, egyesületek, valamint egyházi szervezetek és önkormányzatok maximum öt e-cargo biciklit vásárolhatnak a regisztrált kereskedőktől, utófinanszírozott támogatással. A pályázóknak a városi térségekben szállítási tevékenységet vagy gyakori utazásokat igénylő szolgáltatást kell végezniük. Az igényelt összeg a teljes vételár fele, de legfeljebb félmillió forint lehet. A pályázatot a HUMDA Zrt. koordinálja, ezért a kérelem is azt ő oldalukon nyújtható be. Az első szakaszban február 7-től 11-ig igényelhető a támogatás, a következő forduló pedig március 7 és 11 közé esik majd.

A tender segítségével megvásárolható, az elektromos segédmotorral felszerelt, pedálhajtású, kifejezetten teherszállításra kialakított felületű kerékpárok legnagyobb folyamatos névleges teljesítménye nem lehet nagyobb mint 250 W. Emellett fontos megjegyezni, hogy kizárólag olyan új eszközre kapható támogatás, amelyeknél a motor kikapcsol, ha a kerékpáros nem folytatja tovább a pedálok hajtását, vagy ha elérné a 25 km/h sebességet. Érdemes továbbá tudni, hogy a járműnek nyomatékszenzoros vezérléssel kell rendelkeznie, valamint a hasznos teherbírásának el kell érnie az 50 kilogrammot. A pályázat továbbá támogatja kerékpáronként egy pótakkumulátor beszerzését is.

A mostani pályázat a kormány klíma- és természetvédelmi akciótervéhez kapcsolódik. Az első szakaszban mintegy 400 millió forint áll a pályázók rendelkezésére.

Most a kicsik is nyerhetnek az agráriumban

Néhány napja bejelentettünk egy másik lényeges pályázatot is, ami a hazai agrárium kistermelői számára nyújthat segítséget. Ismét megnyílik ugyanis a mezőgazdasági kisüzemek támogatása elnevezésű pályázat 2022. február 14. és 2022. február 28. között. A tender célja a fejlődőképes, kisméretű mezőgazdasági termelők jövedelemszerzésének és a gazdaságuk több lábon állásának elősegítése lesz.

A felhívás részeként 15 ezer eurónak megfelelő forintösszegű, 5 évre nyújtott egyösszegű átalány jellegű támogatásra lehet kérelmet benyújtaniuk kis üzemméretű őstermelőknek, mezőgazdasági termelőknek minősülő egyéni vállalkozóknak és szociális szövetkezeteknek. A pályázat további feltétele, hogy már a benyújtását megelőző 12 hónapban a tartózkodási helynek vagy a székhelynek vidéki településen kell lennie. Az elnyert forrás pedig az üzemméret növelése érdekében például eszköz- és gépbeszerzésre, ültetvénytelepítésre vagy állatvásárlásra is költhető.

Nagy István agrárminiszter szerint ez a tender a Vidékfejlesztési Program pályázati felhívásai közül az egyik legnépszerűbb. Ebből eddig több ütemben összesen 8 ezer támogatási kérelem érkezett be hozzájuk, amelyeket folyamatosan bírálnak el, azonban már nagyjából 3 800 gazda megkapta a támogatás első részletét, nagyjából 4 millió forintot fejenként.

A pályázatra vonatkozó egyéb részleteket a www.palyazat.gov.hu weboldalon lehet majd megtalálni.

Ne hagyd ki!