350 milliárd forint pályázati pénz áll a vállalkozók rendelkezésére
Fotó: Shutterstock

350 milliárd forint várja, hogy munkára fogják a pályázók

Nagy lendülettel indult a 2022-es pályázati év. A népszerű fejlesztési pályázatot, valamint a Zöld Nemzeti Bajnokot már fel is függesztették a túljelentkezések miatt. Jelenleg is lehet pályázni a Magyar Falura és a Magyar Multira. Papadimitropulosz Alex, a Via Credit ügyvezető igazgatója nagy várakozással tekint az elkövetkező időszakra, amikor is kiírhatják az NKFIH kutatás-fejlesztési és start innováció felhívásait. Mutatjuk a részleteket.


2022. első félév főbb vállalati pályázatai:

GINOP Plusz-1.2.2-22: pár napja, február 24-én nyílt meg a Magyar Falu felhívás, amely keretében mikrovállalkozások nyújthatnak be támogatási kérelmet egészen 2023. március 31-ig. A Via Credit minden pályázatót arra buzdít, hogy siessen a jelentkezéssel, mert már több mint 2700 pályázatot adtak be összesen 22 milliárd forint értékben. A tanácsadó szerint egy hónapon belül kimerülhet a 30 milliárdos keret.

A mikrovállalkozások 10 millió forintra pályázhatnak. Azok a, legalább egy lezárt évvel rendelkező vállalkozások indulhatnak, amelyek legalább 1 fő dolgozóval rendelkeznek és nem érik el a 10 fős létszámot (mikrovállalkozásnak minősülnek). A programra 30 milliárd forint áll rendelkezésre, így minimum 3.000 vállalkozás fog támogatáshoz jutni. A 2021-es kiíráshoz hasonlóan szabad vállalkozási zónákból vagy 5.000 fő alatti településekről lehet a pályázatot benyújtani. A 10 millió forintot lehet építésre, gépekre, informatikai eszközökre fordítani. A pályázat kizárja azokat a pályázókat, akik hasonló kiírásban tavaly nyertek, teret adva azoknak, akiknek nem volt lehetőségük fejlesztési támogatást nyerni.

GINOP Plusz-1.2.3-21: a fejlesztési pályázatot még januárban írták ki 100 milliárdos kerettel. A kiírás szerint a maximálisan kérhető támogatás 200 millió forint lehetett, illetve első körben a keleti országrészből fogadtak pályázókat. Komplex projektek támogatására is volt lehetőség, ahogy építésre, eszközvásárlásra, informatikai berendezésekre, képzésre, tanácsadásra. A támogatási intenzitás 70 százalékos, azaz 100 forint beruházásból 70-et a pályázat áll.

A Via Credit kiemelte, hogy a pályázat annyira sikeres volt, hogy január 28-án fel is függesztették, miután a benyújtott támogatási kérelmek igényelt támogatása elérte a keret 130 százalékát. Az átlagos támogatási összeg 74 millió forint volt. Az igényelt támogatást 100% előleg formájában a legtöbb esetben már elutalták a nyerteseknek.

GINOP Plusz-1.3.1-21 Zöld Nemzeti Bajnokok: a 30 milliárd keretösszegű felhívást szintén felfüggesztették a nagy számú előjegyzések miatt, de a Via Credit arra számít, hogy újranyitás lehetséges.

A kiírás komplex beruházásokat várt azzal a céllal, hogy az energiahatékonysági, vízfelhasználás hatékonyságának növeléséhez kapcsolódó, elektromobilitáshoz kapcsolódó, hulladékból alapanyaggyártás vagy egyszer használatos műanyagok kiváltására szolgáló termékelőállításhoz kapcsolódó gyártókapacitás fejlesztéseket támogasson. A legkisebb támogatás 20 millió forint, míg a legnagyobb 1,5 milliárd forint, a pályázónak legalább ugyanannyi önerőt kell biztosítania, mint amennyi támogatást kap. A beadást először az IFKA-hoz kellett benyújtani, ahol az első körben 30 milliárd forint értékű érdeklődést regisztráltak, amiből a szigorú elbírálási szabályok miatt csupán a fele bizonyult sikeresnek. Emiatt sor került egy második szakaszra; jelenleg összesen közel 39 milliárd értékben van bent igény 100 pályázó révén.

A Via Credit ennél a felhívásnál is arra számít, hogy kiírnak újabb kört, ennek oka arra vezethető vissza, hogy a sikeres pályázat két fordulóból áll. Az első (szakmai) forduló során az IFKA hozza meg az előminősítési döntést, amelyet követő második (pályázati) fordulóban a GINOP támogatási szabályainak is meg kell felelni. Az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy egyáltalán nem automatikus a nyerés a második fordulóban, hiszen más szemszögből is vizsgálatnak vetik a pályázókat.

GINOP Plusz-1.1.2-21 Magyar Multi Program: folytatódik a program 2022-ben, a 100 milliárdos keretösszegből eddig kb. 38 milliárd forintnyi igény érkezett. „A keret nem merült ki, arra számítunk, hogy a választások után folytatódhat a program, akár év végéig is.” – tette hozzá Papadimitropulosz Alex, a Via Credit ügyvezetője.

A pályázat jellemzője, hogy igen nagy, akár 5 milliárd forint értékű projektekre is lehet támogatást kérni, aminek támogatási mértéke 50 százalék. Igazán komplex projekteket vár a kiíró, ahol első körben az IFKA-hoz kell benyújtani a projektjavaslatot. A javaslatokat folyamatosan be lehet nyújtani most is. Alapos átvizsgálást követően az IFKA átengedi a pályázót a második körbe, ahol a szokásos pályázatkezelő weboldalon kell feltölteni a kérelmet, vagy projektfejlesztésre visszaküldi a jelentkezőknek, ahol jelöli mit szükséges kijavítani

A pályázati tanácsadó felhívta a figyelmet arra, hogy a 100 százalékos előleg miatt a hivatal arra kéri a pályázókat, hogy ügyeljenek arra, hogy képesek legyenek bizonyítékot szolgálni arról, hogy rendelkeznek a szükséges önerővel és a nem a kapott előleg "visszaforgatásából" akarják megfinanszírozni a milliárdos projekteket.

GINOP Plusz-2.1.1-21 K+F pályázatok: a 2021-ben előirányozott 136 milliárd forint csak részben került lejegyzésre, így megmaradt 45 milliárd forint. A kétkörös pályázat elve, hogy először egy alapos szakmai bírálaton esnek át a kérelmek és azt követően lehet a szokásos pályázatkezelő portálon beadni a végleges anyagot. A K+F pályázaton akár 1 milliárd forint támogatást is lehet kérni, amiből az innovatív elemeket hordozó fejlesztést lehet finanszírozni. Az elszámolható költségek között lehet bérköltséget, szolgáltatási költséget, anyagköltséget vagy beruházási költséget is elszámolni.

Sikeres volt az első szakasz (2022. január 5-január 25.), ami le is zárult. „Bőven van még keret, június 1-15 között kerül sor a második szakaszra.” – tette hozzá a Via Credit szakértője. Miután ez is egy kétkörös pályázat, így előfordulhat, hogy nem mindenki jut támogatáshoz. A nyertes pályázók kiértesítése már megkezdődött, viszont a komplexitása miatt ez több hétig-hónapig is eltarthat még, amíg a végére jutunk.

Három pályázatról egyelőre nincsen hír, de a Via Credit szerint a közeljövőben számíthatunk a kiírásukra.

NKFIH Piaci KFI-22: A népszerű budapesti K+F pályázat az elmúlt évekhez hasonlóan folytatódhat. A felajánlott keretösszegről még csak becslések lehetnek, a keretösszeget 20-40 milliárd forint közé lehet tenni. A kiírásra minimum addig várni kell majd, amíg a 2021-es Piaci KFI elbírálása meg nem történik januárban. A pályázat nagyon hasonlít a GINOP Plusszos párjához, mindössze a területi megkötés jelenti a legfőbb különbséget. Az elkérhető támogatás akár 800 millió forint lehet, a támogatást bérekre, szolgáltatásra, anyagköltségre vagy beruházásra lehet fordítani. A népszerűségét annak is köszönheti, hogy amíg a beruházási pályázatokon csak KKV-k indulhatnak, addig a K+F pályázaton nagyvállalatok is jelentkezhetnek.

NKFIH KKV START Innováció: 2020-ban indította útnak a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal ezt a remek programot. Lényege, hogy olyan cégek jelentkezését várták, akik korábban még nem nyertek pályázatot és lenne kedvük innovatív termékfejlesztésükhöz támogatást igényelni. Az akkori pilot jelleggel indított program bevált, több mint 400 jelentkező kapott fejenként maximum 20 millió forint támogatást az ötleteik megvalósítására. A jelentős érdeklődői szám is jelzi, hogy van igény az ilyen mikrotámogatásokra, nem minden esetben kellenek többszázmilliós összegek egy ötlet piacra viteléhez. „2022 év elején is nagyon várjuk ezt a kiírást, ahol, hasonlóan a GINOP Plusz széles kört megszólító felhívásaihoz, az innováció területén is folytatódhat a trend. Várhatóan a támogatási összeg is feljebb kúszhat a két évvel ezelőttihez képest, várakozásaink szerint 30-50 millió forintra.” tette hozzá a Via Credit ügyvezetője.

Az indulói kör továbbra is a mikro- és kisvállalkozások lesznek, akik korábba még nem jutottak támogatáshoz. Az elszámolható költségek köre nem változik; bérköltség, szolgáltatás és anyagköltségek mellett szerény beruházásokra is lesz lehetőség. A pályázati program keretösszege 10-20 milliárd forint közé tehető majd.

DIMOP Plusz-1.1.2-22: dedikált K+F+I és piacra lépést támogató program a digitális gazdaság szereplőinek: Kevés információ áll rendelkezésre erről az új pályázatról. Azt már tudjuk, hogy keretösszege várhatóan 50 milliárd forint lesz. Első sorban az informatikai szektorban dolgozó vállalkozások a célcsoport – akik a GINOP Plusz 2.1.1-21 pályázatban éppen kizárás alatt álltak. Emiatt számítunk arra, hogy ebben a kiírásban kizárólag ezen vállalkozások indulhatnak (TEÁOR 58.2 Szoftverkiadás, 61 Távközlés, 62 IT szolgáltatás, 63.1 Adatfeldolgozás).

A pályázat kiírása nagyban hasonlítani fog más elemeit tekintve a GINOP Plusz párjához, hiszen itt is K+F ötletek támogatásáról van szó. A pályázat várhatóan február-március környékén jelenhet meg, hiszen meg kell előzze a társadalmi egyeztetést is.

Ne hagyd ki!