Dollártermő ötletek

Számos sikeres applikáció, fiatalság, megreformált húsipar, milliárdos vagyon. Mi lehet Ben Pasternak titka?


Az 1999-ben született Ben Pasternak teljesen átlagosan töltötte gyermekkora nagy részét. Az igazi változást egy egészen hétköznapi dolog hozta meg az életében: szétunta magát az iskolában. Azzal viszont hamar kitűnt a kortársai közül, hogy nemcsak bambult kifele a fejéből unottan a nagyvilágba, hanem elkezdett gondolkodni. Nemrégiben felidézte, hogy akkoriban totál véletlenül kitalált egy olyan applikációt, ami hihetetlenül addiktív, mégis egyszerű és élvezetes.

A Facebook segítségével kapcsolatba lépett egy hasonló gondolkodású amerikai tinédzserrel, Austin Valleskey-vel, akivel közösen elkezdték fejleszteni a megálmodott applikációt, az Impossible Rush-t. Néhány óra alatt végeztek is vele, és még azon a héten fel is töltötték az AppStore-ba. Felbéreltek egy marketingest is, hogy kicsit javítsák a láthatóságukat. Sok reményt nem fűztek a projektjükhöz, de az eredmény minden képzeletüket felülmúlta: egyetlen nap alatt lenyomták a Tinder-t és a Vine-t, az Egyesült Államok mellett pedig Svédországban, Ausztráliában, Portugáliában és Magyarországon is betörtek a legnépszerűbb játékok közé.

Indulhat a biznisz

A sikereken felbuzdulva mindjárt neki is láttak egy másik játék fejlesztéséhez, ami az Impossible Dial nevet kapta. Az előzőhöz hasonlóan ez is igazán gyümölcsözőnek bizonyult, még abban az évben megvették tőlük 85 ezer dollárért.

A fiatalok sikerei nem maradtak észrevétlenek a nagyok előtt: a Google és a Facebook gyakornoki pozíciókat ajánlott fel nekik. Ami másoknak egy álom beteljesülését jelentette volna, azt Ben Pasternak csuklóból visszautasította. Otthagyta a sulit, majd elköltözött New York-ba, ahol kockázatitőke-befektetők segítségével megalkotta az első cégét.

Flogg

2015-ben, 16 évesen, miután eladta az applikációját, azon kezdett el gondolkodni, hogy létrehoz egy Amazonhoz hasonló e-kereskedelmi platformot, ami kifejezetten tinédzserek számára készült. Észrevette, hogy rengeteg társa napi szinten használja ezeket az oldalakat úgy, hogy legálisan nekik még erre nem lehetett volna lehetőségük. Kockázatitőkések segítségével meg is alapította a Flogg nevű cégét, amely egy éven belül átvette a vezetést az AppStore trending listáján.

Monkey

2017-ben parkolópályára helyezte a Flogg-ot, hogy egy másik appal, a Monkey-val foglalkozhasson. Ez egy FaceTime-hoz hasonló program, ami lehetővé teszi, hogy a barátaid mellett teljesen véletlenszerűen felhívhass bárkit a világon. És bár ez a funkció kifejezetten furcsának és feleslegesnek tűnhet, mégis nagyon jó fogadtatásban részesült. Az embereknek tetszett az ötlet, hogy random embereket felhívhattak, amiből sokszor hosszútávú baráti kapcsolatokat születtek

Az AppStore trending listáját többször is vezető Monkey-val már összesen 20 millió hívást kezdeményeztek, amihez 20 milliárd órányi beszélgetés társult. Ezeknek az eredményeknek köszönhetően a kínai Holla technológiai vállalat 2017. decemberében megvette a Monkey-t az alig 18 éves tinitől.

Nuggs

Gondolom, sejtettétek, de Ben továbbra sem tervezett leállni. Meg is volt a következő ötlet: egy cég, ami úgy csinál csirke nuggetseket, hogy nem használ hozzájuk valódi szárnyasokat. Ötletét a baromfitelepeken elkövetett állatkínzások számának visszaszorítása inspirálta.

Összeállt egy csapat tudóssal, akikkel közösen rájöttek, hogy borsófehérje használatával nemcsak a csirke ízét és megjelenését, hanem az állagát is képesek reprodukálni. A felfedezésüket követően 2019 júliusában 7 millió dolláros befektetést kaptak a kanadai óriáscégtől, a McCain Foods-tól. Az a tervük, hogy egy elősütött, húsmentes, mégis hagyományos ízű mirelit nuggets-et alkossanak, amitt a szupermarketekben árusíthatnának.

Hogy áll most a srác?

Ben jelenlegi vagyonát 5 millió dollárra becsülik a szakemberek. Ennek nagyrészét az applikációi eladásából kapott összegek, illetve a Nuggs-részvények értéke teszi ki. Ben továbbra is New York-ban él. Üzlettársával, Isaiah Turnerrel együtt egyébként vegetáriánus életmódot folytatva.

A Nuggs-al kapcsolatban kapott hideget és meleget is. Míg sokan úgy vélik, hogy egy húsipari forradalom vette kezdetét, és az egekig magasztalják a fiatal vállalkozót, addig mások szkeptikusak, és azzal vádolják, hogy csak azért kap ilyen médiavisszhangot, mert nagyon fiatal, egyébként a megoldásában nincsen semmi forradalmi.

Az viszont vitathatatlan, hogy 21 éves korára olyan vagyonra és bizniszekre tett szert, amit másoknak egy élet árán sem sikerül megvalósítani.


Ne hagyd ki!