Idén is gazdagodtak a leggazdagabbak
Fotó: Shutterstock

A gazdag magyarok még gazdagabbak lettek idén, de van néhány új szereplő

Nem viselte meg a leggazdagabb magyarokat a koronavírus járvány időszaka. Jelentősen nőtt a privátbanki kezelt vagyonuk 2021-ben.



Tovább gazdagodnak a gazdagjaink

Mintegy 17 százalékkal nőhetett átlagosan a leggazdagabb magyarok vagyona idén, számuk azonban alig gyarapodott – írja sajtóközleményében a Blochamps Capital. A harmadik negyedévre vonatkozó adatok szerint ezzel együtt 7 ezer milliárd forint fölé nőtt a privátbanki szolgáltatók által kezelt összeg.

“Kivételes növekedéssel, produktív évet tudhatnak maguk mögött a pandémia 2. évében a tehetősek, ám közülük is elsősorban a legfelső réteg, azaz a 300 millió forint feletti vagyonnal rendelkezők örülhetnek. Ahogy azt 2020 végén előrevetítettük, a magyar piac nemzetközi összevetésben is kiemelkedő teljesítményt produkált”

- mondta Karagich István, a Blochamps Capital ügyvezetője.

Miközben a vagyonok jelentős mértékben gyarapodtak, a vagyonosok száma érdemben nem nőtt. Az ügyfélszámlák száma őszre csupán 4 százalékkal - 44 800-ról 46 700-ra - bővült, ami nagyságrendileg a 2014-es év végi adatnak felel meg. Ráadásul ez a számlamennyiség a gyakorlatban mindössze 22-25 ezer ügyfelet takarhat.

A Blochamps Capital előrejelzése szerint 2022 végén a kezelt privátbanki vagyon összege meghaladhatja a 8 ezer milliárd, 2023 decemberére pedig a 9 ezer milliárd forintot. A vagyonosok száma azonban továbbra sem fog jelentősen emelkedni.

Sosem volt ennyi gazdag, mint idén

December elején ebben a cikkünkben írtunk arról, hogy a World Inequality Report társadalomtudósai megvizsgálták, hogy mennyivel gyarapodott a világ milliárdosainak vagyona a pandémia idején. A kutatás alátámasztja azt az „egyetemes igazságot", hogy egy világválság a gazdagokat még gazdagabbá, a szegényeket pedig még szegényebbé teszi.

Kijelenthetjük, hogy a pandémia kifejezetten jót tett a világ leggazdagabb embereinek, pontosabban a pénztárcájuknak. Az említett felmérésből kiderült, hogy:

  • a felső 0,01 százalékba tartozó 520 ezer csúcsgazdag a globális vagyon 11 százalékát birtokolja a tavalyi 10 százalékhoz képest
  • a szegénység meredeken nőtt azokban az országokban, ahol gyengébb a jóléti lefedettség, míg az Egyesült Államokban és Európában a hatalmas kormányzati támogatások legalább részben enyhíteni tudták a pandémia alacsonyabb jövedelműekre gyakorolt gazdasági hatását
  • a szupergazdagok főleg az online kereskedelem fellendüléséből és az árucikkek drágulásából profitáltak.

Érdemes megjegyezni azt is, hogy az amerikai Forbes dollármilliárdos listájára idén 2755 ember került fel, akik összvagyona meghaladja a 13 100 milliárd dollárt, ami nagyjából 4,2 trillió forintnak (4 231 300 milliárd forint) felel meg. Ez abszolút rekordnak számít. Tavaly nyolcbillió dollárra becsülték a milliárdosok összvagyonát.

Ne hagyd ki!