Te is szeretsz társasozni?

Többet játszottak tavaly az összezárt családok, játékokra is többet költöttek.


A Regio Játékkereskedelmi Kft. forgalma 2020-ban 13,8 milliárd forintra nőtt, a 4,5 százalékos bővülés a vállalat közleménye szerint új áruházak nyitásának köszönhető. A cég a nettó árbevétel felét, 7 milliárd forintot a karácsonyi időszakban realizálta, ekkor 1,39 millió terméket értékesített.

A tavalyi legkeresettebb termékek a társasjátékok voltak, a dobogóra a kreatív játékok és a Lego készletek kerültek még fel, a harmadik és a negyedik hely pedig a babáké és az autóké-járműveké lett. A családok többsége 2020-ban sok időt töltött együtt, ami az amúgy is reneszánszukat élő társasoknak óriási löketet adott. Több ágazathoz hasonlóan az online értékesítés átlagon felül, 100 százalékkal bővült.

Nyerő szériában

Tavaly az év elején a cég több boltot átvett, újakat is nyitott, novemberben pedig Szegeden kezdett nagy beruházásba. Az adatok azt bizonyítják, hogy a járványt kísérő válság idején azok a vállalkozások tudnak talpon maradni, növekedni, amelyek innovatív megoldásokkal, működésük átszervezésével, az online értékesítési és ügyfélkapcsolati csatornák bővítésével reagáltak a nehézségekre. Korábbi cikkünkből megtudod, milyen konkrét lépéseket érdemes megfontolni, ha nem akarsz lemaradni a versenyben. (Képünk illusztráció)


Ne hagyd ki!