Dollárbankók repülnek a kék égen
Fotó: Shutterstock

Több száz milliomos követte ezt a 3 szokást, most jól jöhet

Több mint kétszáz milliomos megkérdezése nyomán három szokás körvonalazódik, amely szinte mindegyikükre jellemző, ráadásul bárki számára könnyen elsajátítható.

Tom Coley öt év alatt 225 dollármilliomost faggatott ki, ebből szűrte le a következtetéseit. Érdekesség, hogy általában 12-32 évükbe kellett, mire összeraktak egy 3 és 7 millió dollár közötti vagyont.

Kategóriák

Mindegyik milliárdos az alábbi négy kategóriák valamelyikébe esett.

Megtakarítók-befektetők: attól függetlenül, hogy mi a munkájuk, napi rutin náluk a megtakarítás és a befektetés. Folyamatosan foglalkoznak azzal, mi a legjobb módja megtakarításaik gyarapításának.

Karrieristák: egy nagy cégnek dolgoznak, és minden idejüket és energiájukat annak szentelik, hogy feljebb jussanak a ranglétrán. Az újabb pozíciókkal magasabb jövedelem jár.

Virtuózok: a legjobbak abban, amit csinálnak, ezért kiemelt díjazást kapnak tudásukért és tapasztalatukért. A képzettség és az értékes diploma általában jellemző erre a csoportra.

Álmodozók: van egy álmuk, például saját vállalkozás indítása, esetleg sikeres színésszé, zenésszé, íróvá válás. Imádják a munkájukat, szenvedélyük a bankszámla egyenlegükben is megmutatkozik.

A megtakarítók-befektetők útja hordozza a legkisebb kockázatot. Legalábbis összehasonlítva az álmodozókéval, hiszen egy művészi kiteljesedés megvalósítása sokkal bizonytalanabb. Kategóriától függetlenül azonban a megkérdezett milliomosok 88 százaléka azt mondta, hogy a megtakarítás kulcsszerepet játszott hosszú távú pénzügyi sikereikben.

Szokások

Itt vannak a legfontosabb szokások, amelyeket bárki elsajátíthat.

Húsz százalék: a megtakarítók-befektetők állhatatosan félrerakták minden bevételük 20 százalékát. Ebből tíz a nyugdíjelőtakarékosságra ment, a fennmaradó másik tíz százalékot pedig befektetési számlára utalták, például értékpapír vásárlására fordították. Ha a jövedelmed ötödének félrerakása most húzósnak is tűnik, egy kisebb arányú, de rendszeres megtakarítással is érdemes elkezdeni ezt a gyakorlatot.

Rendszeres befektetés: a megtakarítók-befektetők folyamatosan fialtatták félretett pénzüket. Eleinte nem jutottak ezáltal jelentős összeghez, egy tíz éves periódus után azonban már érezhetően gyarapodott vagyonuk.

Az álmodozóknak nem volt meg a képességük arra, hogy befektessék megtakarításaikat, különösen álmuk megvalósításának kezdeti szakaszában. Minden megtakarításukból azonnal működő tőke lett. Ugyanakkor, amint megérkezett a siker, érdekes módon ők is azonnal elkezdték befektetni fölösleges készpénzüket.

Extrém takarékosság: a megtakarítók, a karrieristák és a virtuózok közös tulajdonsága, hogy szerényen élnek.

Azok, akik végül milliomosok lettek, abban a pillanatban elkezdtek takarékoskodni, amikor megkapták az első fizetésüket.

Az álmodók ettől csak annyiban különböznek, hogy ők akkor kezdték a takarékoskodást, amikor már volt miből félretenniük.

Fontos megjegyezni, hogy önmagában a takarékosság nem tesz gazdaggá, ehhez még sok más dologra szükség van. Ugyanakkor lehetővé teszi, hogy nagyobb összeget tegyünk félre, vagyis nagyobb összeget fektessünk be.


Ne hagyd ki!