Utazó gurulós bőrönndel kilép a kapun napnyugtakor
Fotó: unsplash

Jól megy az üzlet? Ideje kilépni!

Egyáltalán nem példa nélküli az a jelenség, hogy egy jól menő startup alapítója egész egyszerűen otthagyja odaadóan nevelgetett vállalatát. De mi is lehet ennek az oka? Ennek járt utána a Sifted.


​Kilépők

A múlt hét folyamán jelentette be a Bulb nevezetű, zöld energiával foglalkozó cég egyik alapítótagja, Amit Gudka, hogy visszalép vezetői pozíciójától. Cégét 2015-ben alapította, mára már több mint 1000 alkalmazottat foglalkoztat, az Egyesült Királyság energiapiacának 6 százalékát kezeli. Gudka azt mondta, hogy belevág egy új, energiatárolásra specializálódott startup-ba. Nem ő az egyetlen, aki ezt a vonalat követi, például a jól menő fintech vállalat, a GoCardless társalapítója, Tom Blomfield is így tett 2018-ban, hogy megalapítsa Monzo nevű cégét (amit ugyancsak elhagyott). Josefin Landgard pedig a Kry egészségügyi óriásvállalatnak fordított hátat 2018-ban, hogy új üzletbe kezdjen.

​Legyünk tisztában az erősségeinkkel

Van egy Lingumi nevezetű cég, amelynek a fő célja az, hogy a 2-6 éves korosztály angol nyelvtanulását elősegítse interaktív eszközökkel. A tavalyi évben Adit Trivedi, a cég társalapítója visszalépett vezetői pozíciójából pont akkor, amikor elkezdett szárnyalni a vállalata. Társával 2015-ben alapították a cégüket, s 2019-re sikerült felfuttatniuk, pont mikor elkezdtek volna kifutni az összes pénzükből. Ennyi időbe tellett, hogy a piac igényeire formálják a szolgáltatásukat, s hogy rájöjjenek, hogyan növeljék jelenlétüket a két legnagyobb területükön, Kínában és Tajvanon. Ahogy ez sikerült nekik, 360 százalékos bevételnövekedést értek el, illetve az alkalmazottaik száma 10-ről 60-ra növekedett. Innentől kezdett kételkedni a saját szerepében Trivedi, ugyanis míg eddig a birodalma építésén munkálkodott, a napjai nagyrészét már a meetingek és az üzleti paraméterekről , a munkavállalók jóllétéről szóló tárgyalások tették ki. Kezdte megérteni, hogy nem igazán érdekli a vezérigazgatói pozíció, mert sokkal inkább „építő" típus. Emellett a cég megkövetelte a világszínvonalú munkavállalók alkalmazását, aminek következtében helyettesíthetőnek kezdte érezni magát. Rájött, hogy új, friss, külső szemléletű emberek kellenek a cégbe, így inkább lemondott a pozíciójáról, és próbál arra koncentrálni, hogy újabb birodalmat építsen.

​Az egyensúly iránti vágy

„Vezérigazgatónak lenni sokszor nagyon magányos érzés. Úgy érzed, hogy az egész vállalat súlya a te válladra nehezedik" – mondta Andrea Holvik Thorson, a norvégiai Wiral hardware cég vezetője. Az átalvatlan éjszakák, a relaxálásra való képtelenség, a kiégés, illetve az érzés, hogy senkivel nem tud ezekől beszélni mind-mind közrejátszottak abban, hogy Andrea lemondott a pozíciójáról. Esetében is egy igen sikeres vállalkozásról van szó, hiszen a kameratermékeik a Red Bull és a GoPro figyelmét is szinte azonnal felkeltették, illetve a síelők és a downhill-rajongók körében is igen népszerűek lettek. Közösségi finanszírozású projektekben 1,5 millió dollárt gyűjtöttek össze, és több mint 10 000 kamerát már akkor eladtak, mikor még el sem kezdték a gyártásukat. Nála is hasonló dolgok merültek fel, mint Trivedi esetében: nagyon élvezte a fejlesztési és tesztelési fázisokat, viszont mikor már robbanásszerűen betörtek 8 ország piacára is, rengeteg partnerük, vásárlójuk, gyártójuk és befektetőjük lett nem volt boldog. Úgy érezte, nem akarja a fiatalságát beleölni ebbe a cégbe, ezért visszalépett a pozíciójától. Jelenleg kommunikációs menedzserként dolgozik egy 120 fős oslói cégnél. Utólag visszatekintve rájött, hogy másként csinálná. Többek között felvenne egy műveleti igazgatót, aki levenné a válláról az adminisztratív és pénzügyi terhek egy részét. Kevesebbet dolgozna, és nem úgy állna a cégéhez, mintha azon kívül semmi más nem létezne. Elmondása szerint semmit nem bánt meg, hiszen ezek segítették hozzá egy hatalmas jellemfejlődéshez.

​Bízz az ösztöneidben

Farina Schurzfeld esetében egy éves őrlődés előzte meg a döntését, miszerint elhagyja Selfapy nevezetű cégét, amely online pszichoterápiára szakosodott. Döntését úgy jellemezte, hogy érezte a csontjaiban, hogy ez a helyes döntés. Négy és fél év alatt építették fel a társalapítóival a céget, amely manapság már több mint 100 alkalmazottat foglalkoztat. Lépését azzal is indokolta, hogy más célokat tűztek ki maguk elé a társalapítóival, így inkább úgy döntött, hogy a sokéves tapasztalatát máshol kívánja kamatoztatni. Érdemes megemlíteni, hogy társaival szorosan együttműködtek a német kormánnyal, amelynek eredménye a digitális ellátási törvény lett, aminek keretein belül az orvosok ingyenes mentális egészséget célzó kezeléseket írhatnak ki. Farina Schurzfeld nyugodt szívvel hagyta ott a cégét, hiszen nagyon stabil lábakon áll a vállalata.

Érdekes párhuzam vonható mindhárom szereplőnk esetében, hiszen mindannyian igazán gyümölcsöző birodalmakat építettek, ám végül egyikőjük sem azt kapta, amire számított. Csodálatos utazás ez a pénz és a siker mellett az önismeret világába is, melyből mindhárman tanulságosan, okosabban és egészségesebben jöttek ki. Ti mit gondoltok erről a jelenségről?


Ne hagyd ki!